Advent 4. vasárnapja

 -Erzsébet és Mária találkozása (Lk. 1, 39-45)-

Két igazi adventet élő, hívő asszony találkozik. Az ó- és újszövetség mezsgyéjén állnak és sok mondanivalójuk van egymás számára. Beszédtémáik nem csupán a hírek, a pletyka, vagy az emberi-anyai érzés, amiben támogathatják egymást, sokkal inkább Isten titkait fedezik fel életükben, szívük alatt, és ezért adnak hálát.

Máriát megosztásra készteti az öröm, amit Isten hírül ad neki, ezért magát nem kímélve, időt, fáradságot nem sajnálva, az út veszélyei és mostoha körülményei ellenére, a hegyek közé, Júdeába utazik. Milyen jó, hogy Máriának is van egy tapasztalt barátnője, sorstársa, akivel lelke egy húron pendül, akivel megoszthatja az anyaság titkait, akinek van ideje rá, akivel meghitt kapcsolatban állhat. Mivel a nyilvánosság előtt szégyennek is számított, és félremagyarázásra adhatott okot Mária várandóssága a jegyesség alatt, ezért Lukács leírása különösen is jelzésértékű.

A világhálós kapcsolatok „fészbukos” birodalmában elhárult az idő, a távolság, az anyagi ráfordítás akadálya. Pillanatokon belül megoszthatjuk gondolatainkat, érzéseinket, felfedhetjük titkainkat a nyilvánosság, vagy ismerőseink előtt. De van benne örömhír? Megdicsőül Isten? A virtuális kütyük ugyan segíthetnek a közeledésben, de a személyességet nem pótolják. Elkényelmesedtünk, lusták vagyunk egymást felkeresni, ’nincs időnk’ ürügyével levelet sem írunk, csak egy rövid sms-t. Mi ez, ha nem elidegenedés?

Mária és Erzsébet vállalják az egymással találkozás kockázatát. Egymásban is az Úrral találkoznak. Őt magasztalják, érkezését várják és ismerik fel. Cselekvő várakozásuk példaértékű. Máriában is csak most, az Erzsébettel való találkozásban tudatosul, hogy az angyali üdvözlet pillanata, az új élet kezdetét is jelentette. Rokonától, Erzsébettől, aki idős kora ellenére anyai örömök elé néz, hallja a bátorító hitvallást: áldott vagy, boldog vagy…!

Mai fiataljaink nem kívánt terhességként könyvelik el egy új élet megjelenését. Nincs türelmük várni egymásra, készülni az ajándék befogadására. Hiányzik belőlük a várakozáshoz szükséges fantázia és hit. Amit nem kapnak meg azonnal, arról lemondanak. Tiltakoznak ellene, szabályozni akarják az élet titkát. Háttérbe szorul annak ajándék volta. A fogantatástól kezdődő magzati életre rávetül a kényszer, a kényelem, a felkészületlenség, a rossz lelkiismeret árnyéka. És akkor csodálkozunk, hogy megszakadnak barátságok, hívő házasságokat előrevetítő szerelmek, mert túl könnyen feladtuk…

Mennyivel más azon feleségek, kismamák példája – és vannak ilyenek környezetünkben is, bőven –, akik második, sőt harmadik gyermeküket is vállalják, nemcsak azért, mert szüleik hibáját akarják jóvátenni, vagy egyszerűen a hiányt bepótolni, hanem tudatosan élni akarnak azzal a kinccsel, amit a gyermekáldás jelent. Áldottak és boldogok azok a családok, akik az isteni gondviselésre hagyatkozva gyermeket vállalnak. Nemzetet, egyházat, jövőt építenek.

Mária és Erzsébet szíve alatt megmozdult a magzat. Az előfutár és az Isten báránya már egymással „kommunikálnak”. Jelezve azt, hogy minden anya áldott állapotban van. A megfogant életen Isten áldása nyugszik. Fogantatásunk pillanatában feladatot és küldetést kapunk. Keresztségünk óta pedig mindannyian eltelünk Szentlélekkel. Az édesanya nemcsak tejével táplálja kicsinyét, hanem saját hitével enged teret a gyermek lelkében az isteni életnek. A nevelés is az első kilenc hónapban kezdődik… Micsoda felelősség ez a szülőnek! Mária és Erzsébet Isten közelében vannak. Isten teljesen testközelbe került Máriához. Ezt az istenközelséget érdemes ellesni ettől a két asszonytól, aki megtisztelve érezte magát, amikor Isten meglátogatta őket.

Szeressünk Isten közelében lenni, mint Mária és Erzsébet. Akkor megtapasztaljuk, milyen jó vele együtt. Így teljesedik be igazán adventünk. Barsi Balázs találó, mély meglátása szerint: „az örökkévalósághoz képest, az egész földi élet olyan, mint egyfajta magzati lét, s majd a halál lesz a végső születés…”

Karácsonyban Isten meglátogatta az emberiséget. Fia születésével minket is új életre szült.

Sebestyén Péter