Adventi várakozásban

Vasárnap van,senki

sem figyel rám,

mintha mindenki

önmagát keresné,

halldokolhatnék

egyedül árván,

szolítgatva a

temetők keresztjét-

köd szitál fáradt

szemem pillájára

s jégcsapok fekélyes

fénye zokog a mába-

mi történne ha

este a torban a

koporsó már

engemet zabálna-

s a történés rendjén

önön testem súlyán

a ketté nyíló föld

úgy tárná felém

mélységek titkát

mintha az a

menyország lenne-

én Istenem,csak

ne tarts sokáig

ebben a rám

omló csendben-

ennél már az is jobb

ha akármilyen

szövetség szemedbe

mondja:alkalmatlan

vagy s költőnek kevés-

s ha már mindenki

csak magával van

elfoglalva,mit tehetnék,

kristálypohárba csúrgatom

letisztult zalagyöngyém levét-

s átírt életem rendjén

az adventi várakozásban

ez már egy cseppet sem kevés.