Az idei „nagy évfordulósok”, a 200 éve születettek után (Arany János, Laborfalvi Róza, Tompa Mihály) most egy ifjabb nagyságra emlékezünk, Ady Endrére, ki 140 éve, november 22-én látta meg a napvilágot, az akkor alig félezer lelket számláló kis szatmári faluban, Érmindszenten.

Bő száz éve váltogatják egymást az Ady-kánonok (nemegyszer tévhitek!), s hol egekig magasztalják, hol pedig legszívesebben az irodalmi süllyesztőbe taszítanák költőnket. Mostanában éppen szabadkőműves „múltja” borzolja a kedélyeket, pedig nem ilyen-olyan botlásai, hanem zseniális versei miatt kedvelik a magyar irodalom szerelmesei.

Egy tévhit azonban, mely szerelmével, Diósy Ödönné Brüll Adéllal kapcsolatos, szívósan tartja magát. Lédával, ezzel az érdekes, vonzó, szép és gazdag asszonnyal 1903 szeptemberében ismerkedik meg, s találkozásuk fordulópontja Ady életének és költészetének. „Héja-nászos” szerelmük majd’ egy évtizedig, az „elbocsátó, szép üzenetig” tart (1912). Liberális irodalomtörténészek mindmáig előszeretettel hangsúlyozzák, hogy Bandi úrfi (akkoriban mindenki így hívta) szerelme és múzsája révén, őt követve jutott ki Párizsba. Holott egykori tanárai, zilahi patrónusai - elsősorban Petri Mór és Kincs Gyula - már évek óta szorgalmazták, hogy menjen Nyugatra, lásson világot. Kincs, aki ekkor már gimnáziumi igazgató, minden kapcsolatát megmozgatja a vármegyénél, hogy támogassák Ady kérelmét. Meg is szavaznak számára 400 koronát a 3 %-os kulturális adóból, melyhez Kincs hozzátesz még kétszázat lapja kasszájából, s ráveszi a zord atyát is, hogy nyissa ki a bukszáját, s adjon hozzá ugyanannyit. Fővárosi kapcsolatai révén azt is eléri, hogy pártfogoltját a Budapesti Napló tudósítójának szegődtesse. Tehát nem egy szépasszony kitartottjaként, hanem 800 koronával a zsebében, tudósítói szerződéssel és egy egész Európára szóló újságírói vasúti szabadjeggyel megy Párizsba, s keresi fel újra az „embersűrűs, gigászi vadon”-t.

Igen, újra, mert már jóval a Léda-kapcsolat előtt beleszeretett a „szép ámulások szent városába”.  E tényt már Polgár Géza is hangsúlyozza Ady egykori magyartanárával, az akkor éppen 80 éves Petri Mórral készített beszélgetésében (Magyar Nemzet, 1942. augusztus 5.): „De nem kevésbé büszke Petri Mór arra is, hogy amikor Ady Endre egész költői pályafutására a legmélyebb hatást tett párizsi útjára ment (ez 1898-ban, Ady egyetemi hallgató korában történt), ezt az utazást az ő tanfelügyelői intézkedése tette lehetővé. Az történt ugyanis, hogy Petri, aki akkor a törvényhatósági kisdedóvókat szervezte és más pénz nem állott rendelkezésére, Ady részére a kisdedóvók pénzéből háromszáz forintot (ami akkor óriási összeg volt) utalt ki a párizsi tanulmányútra…”

Ady kapcsolata egykori tanáraival később férfibarátsággá mélyült. Petri Mórtól még 1913-ban is kért támogatást unokahúga, Ady Terézia számára. Kincs Gyulát szinte apjaként tisztelte-szerette. Tizenhét verset írt hozzá vagy ajánlott neki, köztük olyan remekműveket, mint A Tisza-parton, a Fölszállott a páva, Az Illés szekerén vagy az Üzenet egykori iskolámba. Temetésén, 1916. január 3-án, a visszaemlékezők szerint zokogva mondta: „Elvesztettem az apámat! Ő volt az én apám!” Koszorújára is ezt íratta: „Apánk volt. Bandi és Bertuska”.

(Megjelent a Magyar Hírlap 2017. november 22-i számában.)