Dali Sándort, az 1968-as romániai megyésítés utáni legendás háromszéki
lapalapítót kortársai és bizonyára az utókor is úgy ,,könyveli el", mint
aki Király Károly megyei pártfőember idején (1968—1972) a politikai
kényszerből Megyei Tükör nevet viselő laphoz a Romániában szándékosan
szétszórt, kisebb-nagyobb tanintézményekhez besorolt, politikai
vonatkozásban ,,problémás", akkor már titánkodó tollforgatókat, írókat
és költőket Há­romszékre, a megyei pártlap ernyője alá toborozta.Ebből adódott is aztán gond, mert a lap szabadszájúsága, többek
politikai renitenciája miatt Király Károly is arra kényszerült, hogy
első titkárként többünk állambiztonság általi nyomon követését,
lehallgatását engedélyezze, mert ezt a ,,belső pártdemokrácia" ügyrendje
így írta elő. Ezt távozása után, a hetvenes évek elején velünk
személyesen közölte.
Problémás volt már maga a megyei lap neve is. Dali Sándor előbb a
Háromszéki Tükör nevet terjesztette fel jóváhagyásra. Ezt a lapcímet nem
engedélyezték, mert a Háromszék román nyelvre fordítva valami egyebet
is jelenthet — mondták képmutatóan —, holott egyébről volt szó:
Háromszék magyar múltját akarták kiiktatni a háromszéki szellemi térből.
Lám, Dali Sándor 1968-as lapcímválasztása az 1989-es romániai fordulat első óráiban Háromszék néven köszönt vissza.
Dali Sándor páratlan érdeme a megyei lap köré tömörült tehetséges
újságírói gárda, kik aztán tolluk-tehetségük révén a háromszéki szellemi
élet meghatározó egyéniségeivé váltak, csapattá, közösséggé
szerveződtek.
Nos, én a legendás toborzó főszerkesztő esetében a lap és Háromszék
szellemtörténetében érvényesülő szemléletet akarom — akár az én
személyes példámmal is — tágítani: a Megyei Tükör kétségtelen kovász,
spirituális élesztő volt. 1968-ban kemény lakossági és háromszéki
értelmiségi fellépés eredményeként a Brassó tartományi nyomás alól
szabadulva, önálló megyét teremtve elemi erővel tört elő az igény a
magyar nyelvű és magyar szájtartású lapra. A lap barátainak tábora
hihetetlen iramban növekedett. Az ember már a kezdet kezdetén
szelektíven olvasott: a kényszerből született, muszáj-cikkeken átszaladt
a tekintete, hiszen minden kommunikációs csatornából ez a politikai lé
fröcskölt szembe véle. Ebből a szövegkörnyezetből könnyű volt
kimazsolázni az igazi értéket, érzékelni és megpróbálni mérsékelni a
politikai csapások súlyát. A lap és Dali Sándor páratlan érdeme, hogy
kialakíthatott az olvasóval összekacsintó metanyelvet, a sorok közötti
olvasás képességét, a félmondatokból, a szövegutalásokból összerakható
gondolkodási modellt.
Ebben a küzdelemben Dali Sándor maga is példaképpé lett. A lap
hatáskörén túl az országban szétszórt magyar értelmiséget Háromszékre
toborzó akarata érvényesült, ez valóságos mozgalommá vált. Az
újságíró-toborzás révén ez a maréknyi fiatal volt az első fecskeraj, de
aztán éppen a lap segítségével megindult a más kategóriába tartozó,
főleg a szakértelmiségiek hazaszólítása. A megyei vezetés állást és
lakást biztosított számukra. Azokban az években Háromszékre tódultak a
magas képzettségű szakértelmiségiek, akik szellemi kötődése a magyar
kultúrához, a humán értelmiséghez azelőtt nem tapasztalt — mert nem volt
lehetséges — szélességi és magassági körökbe is behatolt.
A Dali-féle hazahívó modell átalakította a meglévő kulturális
intézményeket, és újakat teremtett. A színház vonzereje és tömegbázisa
hirtelen megnőtt. A legjobb erdélyi színészek léptek színpadra.
Rendkívül érdekes jelenség, hogy az erdélyi nagyvárosokból — főleg
Marosvásárhelyről — Sepsi­szent­györgy­re száműzött orvosok, jogászok,
ügyvédek azonnal bekapcsolódtak a pezsdülő szellemi életbe, a generációs
különbségeket semlegesítve ennek sok esetben meghatározó
személyiségeivé váltak. Sepsiszentgyörgyön képzőművészeti szövetségi
fiókot hoztunk létre. Emlékházakat, múzeumi gyűjteményeket
létesítettünk. A tudományos ismeretterjesztés ürügyén az erdélyi
nagyvárosokban a szellemi életben mellőzött hírességeket hívtuk előadói
körutakra. Megszaporodtak az író-olvasó találkozók, létrejöttek az első
művelődési egyesületek.
Dali Sándor értelmiségi kötődései marosvásárhelyi, bukaresti gyökerűek.
De szovátai szülőhelyéről magával hozta az emberi kapcsolatteremtés
képességét. Eme adottsága, közvetlensége, humora révén bármilyen
társadalmi rétegben és településtípuson érvényesült. Népszerű,
közvetlen, emberséges ember volt. Ahol nőtt, ott tábora keletkezett.
Király Károly távozása után igencsak ,,rájárt a rúd". Próbálták
megalázni. Éveken át nem dolgozhatott lapnál. Lehetett valami politikai
célzatosság abban is, hogy a megyei faliújságokért is felelt azokkal az
adottságokkal és képességekkel, amelyeknek birtokában volt.
Élete legproblematikusabb periódusa a színháznál igazgatóként eltöltött
hét esztendejére esett. A gazdasági, politikai, cenzurális megszorítások
időszaka volt ez. Átvészelte. Ő is, az intézmény is.
Életének értelme, a toborzó, hazaszólító szellem kényszerű
szerepváltoztatásai után is megmaradt, közösségépítő, szellemi
partnereit védelmező képessége értékes örökségünk. Az impulzív
természetűeket az önmérséklet szükségességéről győzködte, a gyávaságra
hajlamosokat gyámolította. Én, aki végső soron neki is köszönhetem, hogy
családommal együtt Sepsiszentgyörgyre honosodtam, folyamatosan azt
csodáltam személyiségében, hogy egy zsák szöcskét is képes volt
képletesen a kalapja alá fogni.
Két könyvet — illemtant — írt. Ezek egyikének címe: Le a kalappal! Élete
során mindig mások számára teremtett alkotásra, az alkotó munka
kiteljesedéséhez feltételeket. Dali Sán­dor alkotói pászmája a
közösségteremtés volt.
Ez előtt is le a kalappal!
Élt nyolcvan esztendőt. Szellemi öröksége viszont tovább hat és munkál
bennünk, és lévén véle mi is kortársak, nemsokára a mi maradékainkban is
élnie kell.