Alázattal

                                                                 Vesztettem én

                                                                  már százsror

                                                                  száz csatát,

                                                                  nyertem épp ennyi

                                                                  megaláztatást-

                                                                  nem én lázongok

                                                                  pornépem

                                                                  lázong bennem

                                                                  apám,anyám

                                                                  és többrendbéli

                                                                  ősöm-

                                                                  éj tiszta lelkem

                                                                  alázatukra öltöm.

                                                                  Dióhullás

                                              Nyomukban semmi,csak a holt avar

                                              barna harangja kondul estelente,

                                              gyolcs tisztaságban mind élni akar

                                              s a tar fejeken csillog a rend lelke.

                                              Az idő súlyán némán földre hullnak

                                              megalázva porsátrak barna árnyán

                                              dideregnek,éretten gyászba borulnak

                                              s rajtuk elporlad a békülő szivárvány-

                                              jönnek minden nap vőlegény jelöltek,

                                              vak koldusok,és sánta,béna őszek,

                                              akiket sorsuk utcán feledett:csonka

                                              aszfalton tengő uzsorás cselédek,

                                              legyőzöttek és győztes csőcselékek:

                                              az ősz ölén remegve,fogvacogva...

                                                              Kapálóban

                                              Végül már fojtott,bősz haraggal

                                              irtottam,aprítottam némán,

                                              sikított kapám,kiduzzadt vénám.

                                              Megküzdtem minden pillanattal,

                                              néztem a halált,mosolyogva

                                              dühvel csaptam a dús gyökérre,

                                              hullott sorra az aszott földre...

                                              Forrt vérem s gyilkos indulattal

                                              csak öldököltem,lelkem égett,

                                              nem fájt látni a szörnyű véget-

                                              a Sötét nyomomban haladt:

                                              annyi földbe fúlt bölcs ígéret,

                                              annyi elmorzsált botor élet-

                                              gyomot vágtam csak:a nemes maradt!

                                                       Akit minden nap elfelejtnek

                                                             A pillanat

                                                             ha átfolyik

                                                             rajtam

                                                             mint

                                                             néma

                                                             árny

                                                             a dél

                                                             hevében

                                                             tisztára

                                                             mos

                                                             akár

                                                             a zápor

                                                             őzek csapását

                                                             túl a fényen

                                                             nem érdekel

                                                             a nagyok

                                                             dolga-

                                                             ha szólítom

                                                             és nem felelnek

                                                             boldog vagyok

                                                             aprócska

                                                             morzsa

                                                             akit

                                                             mindennap

                                                             el felejtnek...