Holnap áldozócsütörtöki kirakodóvásárt tartanak Marossárpatakon. A hagyományos rendezvény helyszíne ezúttal is a Kakas-domb melletti futballpálya lesz.

Marossárpatak a reformáció előtt katolikus falu volt. Abban az időben áldozócsütörtökön falubúcsút rendeztek a Jézus kúthoz, ahová egy kápolna volt építve. A Jézus kút egy csodálatosan bő és kellemes ízű forrás, amelyből egy tekintélyes csermely folyik. Vize a leghidegebb télen sem fagy be. Vízbőségét sem a szárazság, sem a hosszas esőzés nem befolyásolja. A Jézus kútjához a következő monda fűződik:
„Egyszer egy nagyon gazdag főúri leány, aki vak volt, megmosta szemét a forrás vizében. A lány azonnal visszanyerte látását és a forrás vizében meglátta Szűz Mária képét. A lány, ezen csodás gyógyulás emlékére, a forrás mellett egy kápolnát építtetett, ahová minden áldozócsütörtökön nagy búcsújárásokat rendeztek. Búcsúja olyan híres volt, hogy messzi vidékről, más országokból is látogatták.”

„Idejövetelem idején, 1898-ban a kápolna helye, valamint a kő és téglahulladék még nagyon jól látható volt. A községtől távol fekvő épület anyagát a sárpatakiak elmondása szerint a toldalagiak hordták el építkezési
célokra." - írja Adorjáni Károly a falu monográfiájában (1947).

A mai napig is fennálló áldozócsütörtöki vásár is ettől vette eredetét. Az áldozói vásárokat, régen tréfásan még leányvásárnak is nevezték. Bár mára kissé visszaesett a rendezvény népszerűsége, az áldozócsütörtöki sokadalmat a környékbeli falvakból még mindig tömegesen látogatják.

A falu öregjei szerint, az 1820-as évektől tartanak hagyományos áldozócsütörtöki kirakodóvásárt Marossárpatakon, de levéltári dokumentumok bizonyítják, hogy a Maros jobb partján található településen már az 1600-as években is, a mennybemenetel napján, összegyűlt a környék apraja-nagyja. Régen a Maros utcában rendezték az áldozócsütörtöki kirakodóvásárt. Már 70-80 évvel ezelőtt is volt körhinta, amit lupuhintának neveztek. A legények hintáztatták a lányokat, s szív alakú mézes pogácsát vettek nekik. A szokás szerint, pünkösdkor a leány kettévágta a mézes pogácsát, és kedvesével együtt elfogyasztotta… Az emberek a templomból mentek a vásárba. Ott nem lehetett alkudozni, mint manapság, a portékák árjegyzékkel voltak ellátva. Vásárhelyi úriasszonyok árultak a sátrak alatt. Szalmakalapot akkor is mindig az áldozóból vásároltak a sárpatakiak. Az áldozói vásár híre messze eljutott.

Ezt az ősi szokást még a kommunista diktatúra éveiben is sikerült megőrizni. Az áldozócsütörtöki
ünnepség jó alkalom arra, hogy a dolgos sárpataki nép, szórakozással próbálja meg kipihenni a hétköznapok fáradalmait. A rendezvényt azonban nemcsak a sárpatakiak részére szervezik. Minden évben érkeznek kereskedők, vásárlók a szomszédos falvakból, sőt a távolabbi településekről is.

Az utóbbi években kissé visszaesett a kirakodóvásár népszerűsége. Hiába roskadoznak a rögtönzött asztalok a sok csecse-becse alatt, a vásárlók igénye nagyon megváltozott az utóbbi években. Egyre kevesebben vásárolnak olcsó műanyagjátékot, sípra, similabdára sincs nagyon igény. Körhintára lenne, de egy napra nem éri meg a vállalkozónak a költözködés. A mézes pogácsát ma már nem a szerelmesek, hanem az idősebbek veszik... talán a nosztalgia kedvéért. De a miccs és a rostélyos, valamint a hideg sör még mindig kelendő. A gyermekek számára pedig maradandó élmény az áldozóba látogatni.


Az alábbi próbálkozást (verset) 2006-ban írtam, az áldozócsütörtöki rendezvényt követően néhány órával.

Sárpatak napja


Húsvét után a negyvenedik napon,

Marossárpataknak hagyománya vagyon.

Áldozócsütörtök falunk nagy ünnepe,

Kirakodóvásárt szerveznek évente.

Eljönnek mihozzánk messzi fazekasok,

Szalmakalap-fonók, mézeskalácsosok.

Árulnak itt sípot, lufit, similabdát,

Hamis ékszereket, melltartókat, tangát.

Engedélyük is van, rajta van a pecsét,

El is adnak, rendre, minden csecsebecsét.

Hideg sör kapható, miccsillat csalogat,

A kertek aljában pisiszag fojtogat.

Mert a mozgóvéce, nálunk még csak álom,

S a szemeteskukákat is hiába várom.

Az egész sportpálya szeméttel van tele,

Ide még nem ért el a változás szele.

Körhintát is hoztak, „aratnak” is vele,

Ki néhányszor ráül, üres lesz a zsebe.

A biztonságunkra rendőrök vigyáznak,

Ma nem reggeliztek, ingyenmiccsre várnak.

És a népes tömeg költi a pénzt, szépen,

Szociális segélyt osztottak a héten.

Focimeccs is készül, a Kakas-domb alatt,

Pályára is lépett a két romacsapat.

De el ne felejtsük, történt itt még más is,

Mire büszkék lehetnek még az unokák is.

Délben kiállítás nyílt a kultúrházban,

Gyönyörködhettünk ott faragott munkákban.

Népi motívumok, valamennyi érték,

Miholcsa szobrászunk munkáját dicsérték.

Öttől benépesült a falu központja,

Mert két huszárcsapat gyalogolt át rajta.

Vendégeink voltak a nagykanizsaiak,

Kik gyalog vonultak, mert nem kaptak lovat.

Szoboravatásra gyűltünk össze újra,

Báthory Istvánnak lett kész a kőszobra.

Szálljon áldás érte művészünk fejére,

S ezzel pontot teszek a versem végére.