- Csinálunk bejglit, anya - kérdezte Laura gyereki szűziességgel és ártatlansággal.

- Csinálunk - mondta Mária elfojtott hangon, majd sarkon fordult, és gyors léptekkel kiment a konyhából, a félkész, ünnepi húsleves alól pedig eloltotta a tűzhelyet. A kis helyiségből egyenesen a fürdőszoba felé sietett, majd magára zárta az ajtót. Kis idő múlva Laura közelebb ment a fürdőszoba ajtajához, mert különös hangokat hallott. Fülét az ajtóra tapasztotta, szőke hosszú haja a szemébe lógott, göndör fürtjei kissé zsírosak voltak ugyan, de anyja szerint fürdés után olyan szépen csillogtak, akár egy angyalé. Lélegzetét visszatartotta, hátha így meghallja, mit csinál az anyukája a fürdőben. Mintha sírást hallott volna.

- Mit csinálsz anyuci? - szólalt meg a pici lány.

- Semmit, szívecském, megyek mindjárt, menjél be a szobába és játssz azzal a babával, amit tavaly karácsonyra kaptál.

A kislány szót fogadott az édesanyjának, fejét lehajtva, szomorúan sétált át a pici nappalin, be abba a szobába, ahová apja elutazása óta Máriával aludt. Tudta, anyja sírt, ezt már azelőtt megérezte mielőtt meghallotta volna. A rövid úton a szobáig nagyon sok dolog megfordult a fejében, például az, hogy milyen jó lenne, ha apja itthon volna és megvigasztalná őt és az édesanyját. Az apa közel kilenc hónapja Londonban élt, ott vállalt munkát miután leépítették a vállalatnál, és hosszú álláskeresés után itthon nem talált nemhogy szakmájának megfelelőt, de még jóval a képzettségi színvonala alattit sem. Laci akkor határozta el, hogy mindenképpen külföldön fog dolgozni, amikor a kislánya egy zenélő babát kért karácsonyra, de a szülők bármennyire is akarták, nem tudtak megfizetni egy ilyen játékot, csak egy olyat, amelyik nem beszél. Ezzel játszott most Laura. Az anya kilépett a fürdőszobából, megállt a szoba ajtajában, az ajtófélfának támaszkodott. A kislány észrevette. Az anyja kisírt szemébe nézett, majd hirtelen elfordította tekintetét, mintha csak azt akarta volna jelezni: anya tudom, hogy sírtál, de most úgy csinálok, mintha észre sem vettem volna, és játszott tovább.

- Drágaságom - szólalt meg Mária - el kell mondanom neked valamit - és most nyelt egy nagyot. Laura nagy, fekete szemét az anyjára meresztette, aki így folytatta: - apuci nem fog haza jönni holnap estére.

A kislány rezzenéstelen arccal vette tudomásul a hallottakat, lehet, hogy már sejtett valamit, majd folytatta a játékot. Mária odament a lányához és átölelte, de nem szólt semmit, azt gondolta, most úgyis minden szó hiábavaló. Laura rövid ideig tűrte, majd elnyomta édesanyját és arra kérte, hogy hagyja játszani. Mária kiment, visszakapcsolta a tűzhelyet, tovább főzte a levest. Most annyira megkívánt egy szál cigarettát, pedig már lassan-lassan két éve lesz, hogy leszoktak róla Lacival, akkor, mikor férjét leépítették. Muszáj volt, mert még kenyérre sem volt pénzük. Ennek ellenére most úgy érezte, hogy ha lett volna otthon, akkor biztos rágyújtott volna. 

Csengettek. Máriában az fogalmazódott meg, hogy tegnap Laci a telefonban csak hazudott neki, és most biztos ő jött haza. Kegyes hazugság ez, megbocsájtható. Rohamléptekkel ment az ajtó felé. Kinyitotta. Csalódott, ugyanis a postás volt. Csomagot hozott Londonból. Mária átvette, majd bezárta az ajtót, a csomagot dühösen félre lökte és az ajtónak nyomta a hátát, pityeregni kezdett.

Másnap szenteste. Szolid ünneplés kettesben. Három nagyszülő már nem él, Laci anyjával pedig nem ápolnak túlságosan jó viszonyt. Az anyós nem tudta feldolgozni, hogy Laci elköltözött otthonról, új családot alapított, pedig hát ez az élet rendje. De valamiért Máriában ellenfelet látott, nem pedig egyetlen fia szerelmét. Ráadásul az ország másik felén élt, csak nagyon ritkán találkoztak. Tehát kettesben ünnepeltek, már amennyire lehetett ünneplésnek nevezni a vacsora, illetve az időközben elkészült keserűen édes bejgli elfogyasztását.

Míg vacsoráztak egy angyal a szerényen feldíszített karácsonyfa alá csempészte az apjától hazaküldött csomagot. Laura azonnal kibontotta, mikor meglátta a méretes dobozt. Pontosan olyan éneklő-beszélő játékbaba volt benne, amilyet egy évvel ezelőtt kért az angyalkától. Mária nem tudta eldönteni, hogy lánya arcán valódi vagy színlelt e a mosoly. 

Hamar lefeküdtek aznap este. A sötétségben az anya arra gondolt, hogy bármilyen szegényesek is voltak a tavalyi ünnepek, de sokkal jobban érezte magát, mint most, férje nélkül. Laura kifelé fordult, anyjának háttal feküdt, átölelte az új babát és az ártatlan, kissé szeplős arcán egy könnycsepp indult meg a párna irányába.