„Amikor már menni tudtam, anyám kézenfogba vitt magával a templomba. Megtanultam a vasárnapok otthoni rendjét, hogy a templomban hol a családi székünk, hol lesz a helyem, ha nagy leszek.”

Így vall indulásáról, indíttatásairól a Szilágyság szülötte, Tőtős Katalin zilahi tanárnő, aki ősszel életművéért Gyarmati-díjat vehetett át Debrecenben, Bölcskey Gusztáv püspök úrtól.
„Tőtős Katalin tanárnő személyében az 1991-ben újraindult Zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaállításáért folytatott küzdelem bátor harcosát, az újjászervezett iskola első igazgatótanárát köszöntjük” – kezdte laudációját Tolnay István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület ny. tanügyi tanácsosa.

A sarmasági leányka eszmélése és a köztiszteletben álló tanárnő kitüntetése közötti évtizedeket bizony nem könnyű megidézni!
„Ma is azokat az énekeket tudom és szeretem, melyeket akkor megtanultam. Kedvencem Az Úr csodálatosan működik, aztán az Erős várunk nékünk az Isten, a Szent hitünkről vallást tettünk és mindenekelőtt a Térj magadhoz, drága Sion. …Konfirmandus koromban, az iskolában egy „kiflin túli” igazgatót kaptunk. A kötelezően előírt vasárnapi iskolai tevékenység miatt nem tudtunk kátéra sem járni. Már nem emlékszem, hogy ki kezdte, de az emeletről lejöttünk a földszintre, a nyitott ablakon sorra kiugráltunk, s rohantunk a templomba. Hogy nézett volna ki a konfirmandusok padja – üresen?”

S a középiskolában?  „Jó tanáraim voltak. Szerettem tanulni. Apám, az örökös álmodozó, mérnököt szeretett volna csinálni belőlem, talán mert jó matekos voltam, és mert apai nagyapa a csernavodai híd építésének egyik áldozata lett. Anyám, a röghöz ragadt reális orvosnőt, talán mert az egész falu arra szorult leginkább. Én meg (az autonóm gondolkodó és örök protestáló) úgy döntöttem, hogy magyartanár leszek”.
Erdélyben akkoriban nagy magyartanár hiány volt, az egyetemre megyénként csak egy-két hallgatót vettek fel. Később, a ’80-as években még tovább romlott a helyzet…
”Az iskolában meg magyar szakos vagy magyar anyanyelvű szaktanár hiánya miatt beszélték le a szülőket a magyar tagozatról… Magyar tannyelvű iskola, mire én végeztem, már egy sem volt Szilágy megyében. Amolyan boszorkánykör volt ez is.”

A kolozsvári egyetem elvégzése után előbb Zsibón tanított, majd Ady kedves városkája, Zilah következett.
"1991-ben, mikor ölembe hullt a lehetőség magyar iskolát alapítani, hogyan mondhattam volna nemet.” A tanárnőt egy nézeteiért meghurcolt, szénbányában megkínzott egykori filozófiatanár kérte meg, hogy menjen el a zilahi parókia üléstermébe, s vállalja el azt, amit huszonkét addig megkérdezett kolléga már visszautasított: a református kollégium újraszervezését. És Tőtős Katalin vállalta!
„Következő évtől már kaptunk a felvételire miniszteri jóváhagyást, ezzel együtt egy lerobbant iskolaépületet is (egy volt munkásszállót! – O.S.)… beindult az iskolaszék és az elöljáróság megszervezése… elkezdtük önállósítani a tanárválasztást… keserves körülmények között bentlakást, konyhát, nevelőnőt biztosítottunk lelkes diákjainknak, velük építettük ki a kollégiumi magot. Kerületi közgyűlési határozatot hoztunk a Wesselényi név felvételére, az egykori iskola jogutódjaként vártuk a demokratikusabb törvényeket… évkönyvet adtunk ki. Az első évfolyam megyei elsőként érettségizett 1995-ben!”
A folytatás azonban nem tervei szerint alakult, s nehezebb évek következtek.
„Volt idő, mikor saját családtagjaimat, munkatársaimat, tanítványaimat fordították ellenem. A legnagyobb „bűnöm” mégis az lett, mikor meghívtam igazgatótársnak magam mellé a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium egykori jeles diákját, a kollégiumi iskolapolitika tudorát, a rendszer aktív kiépítésére képes startégát… Sokszor már előre ki lehetett következtetni, hogy a bomlasztás, lejáratás, kirekesztés melyik formája kit hogyan talál el… 1996-ban félreállítottak bennünket.”

Mire jobb idők jöttek és Erdély többi iskolája legalább az épületét visszakapta, s ha nyomás alatt is, de szervezhették saját életüket, addigra a zilahi iskola vakvágányra került, kiépítése megfeneklett. Wesselényi nevével a falon még mindig ugyanabban az épületben szorong ma is. Tőtős Katalin tanárnő 2014-ben nyugdíjba vonult. Vajon lesz-e újabb bátor harcosa a zilahi református iskolaügynek?

(Megjelent a Reformátusok Lapja 2015. február 8-i számában)