Atyánkfia közel fél évszázadig városon élt, ebből éppen harmincötöt Debrecenben. Most, hogy nyugdíjba  megy, foglalkoztatja a gondolat: hazatelepül felnevelő falujába. Évtizede az is város már - meghívták az avatóünnepségre, mint elszármazottat! -, de lényegét tekintve megmaradt falunak. Felmenői kint nyugosznak a temetőben, maguk után hagyva egy nagy portát még nagyobb kerttel. Már többen is kérték, bevallottan befektetési célból, jó helyen fekszik, villany-víz-gáz bent, de bagót adnának csak érte, nincs ma ára ott az ingatlannak. Nem adja el, döntött atyánkfia, túl sok szál köti oda, meg a még nem múló friss sebek, anyja-apja emléke, kezük nyoma mindenütt, maradjon hát meg, amolyan tuszkulátumnak. Egyelőre ingázik, hétvégeken rándul haza, "parasztizálni".

Kegyetlenül nehéz visszazökkenni a régi közösségbe! Ismerős öregek alig-alig, korabeliek még csak-csak, egykori osztálytársak mutatóban. Ketten-hárman maradtak otthon, a többieket elfújta a hatvanas évek nagy forgószele, meg szétszórta az erőszakos téeszesítés. Többségük nagyvárosok agglomerációjában él, félfalusi közegben, vagy panelproli sorsra kényszerítve valamelyik lakótelepen. Már kapcsolatot sem tartanak az otthoniakkal, a gyökerek meg manapság kit érdekelnek… Egy fél évig csak tájékozódott atyánkfia. Nézelődött, új kapcsolatokat keresett, közben hasonlítgatta az otthoni állapotokat a hasonló falvakéval. Hogyan tagozódik a helyi társadalom, s milyen is ez az újévezredes falusi életmód ott, a végeken?

Először a portákat vette szemügyre. A legkorszerűbb, legmodernebb technikával felszerelt új építésű, vagy pincétől-kéményig teljesen felújított házak tartoznak az egyik típusba, ezek gazdasági udvarán modern gépek, ládahegyek – tehetős középkorú vagy fiatal családok lakják. Vannak aztán a klasszikus régiek, az udvaron lugas, verbénás előkert, nagy erőfeszítéssel rendben tartott porták, egy-két öreggel, még reménykedve, hogy valamelyik gyerek vagy unoka tán hazatér. Végül a harmadik csokorban az ablakig-ereszig gazos, elhagyatott, egykor gangos-rangos házak, térdeplőre görnyedt góréval, rogyadozó csűrrel, reménytelenül. Egy részük még menthető, de mondják, eladhatatlanok, s azt is, hogy ügyeskedők vásárolják fel a javát „szarért-hugyért”, alkalmasabb időkben bízva. A nagyvilágot a főutca pár kétszintes, kétfunkciós háza képviseli, alul butik, miniábécé vagy presszócska, felül lakótér, de pang az üzlet, elkél hát hátul a gyümölcsös meg a fólia is.  

Az ő öröksége középső kategória-béli, azon van, hogy ott is maradjon.