Ezt az írást két idős ember egymáshoz való viszonya ihlette, és gondoltam „megvizsgálom’’, milyen szemmel tekint ma a társadalom rájuk.

Mikor leültem, jelen írásomat „papírra vetni”, nem tudtam eldönteni, milyen címet adjak neki.

Úgy voltam vele, „életképek az öregekről” lenne a címe, mivel „fényképeket készítek” különböző helyeken az idősekről, és innen derülne ki, hogyan is viszonyulunk, ma hozzájuk. Kis vacilálás után mégis más, a fenti cím mellett döntöttem, viszont a képekben történő leírás gondolatát, jónak találtam, úgyhogy következzenek a „fotók” öregjeink mindenapjairól. Az első természetesen, a gondolatokat ébresztő kép. Minden kedves olvasónak, jó szórakozást.

                                                               xxx

Éppen uzsonnázni készültem, nem volt senki a könyvesboltban, mikor arra lettem figyelmes, Jutka néni beszélget. Hogy ki is a Jutka néni? Egy helységben két üzlet van, egyik könyvesbolt, másik népművészeti bolt, itt dolgozik Jutka néni, mint elárusító. – Vajon kivel beszélget?- gondoltam, hiszen nem hallottam az ajtónyikorgást. Óvatosan kikandikáltam, egy idős bácsit vettem észre, le volt ülve, és mesélte Jutka néninek, meghalt a bajtársa nyolcvannyolc évesen az, akivel együtt vészelték át a második világháború poklát. Nem bírtam megállni, ne nézzek a szemébe, letettem a szendvicset, kimentem s ráköszöntem:

- Jó napot kívánok!

- Jó napot. Köszönt vissza az idős bácsi és kíváncsiságot láttam a szemében.

Jutka néni megszólalt:- Épp most mondta Jóska bácsi, meghalt a legjobb barátja, akivel együtt katonáskodtak.

- Hát ez elég szomorú- mondtam, más semmi nem jutott az eszembe. Ekkor nyílott az ajtó, s én rövid időre vissza kellett térjek, a könyvekhez, és persze a szendvics is várt rám mogorván.

Meg is feledkeztem a bácsiról, munkám akadt bőven, éppen kiszolgáltam valakit, mikor szemem sarkából láttam, búcsúzik Jutka nénitől, aki felpakolta neki saját almás tészta adagját, mivel tudta, szereti. És később tudtam meg, Jóska bácsi nyolcvankilenc éves, bőrrákja van, de nem mondták el neki, ne keserítsék el hátralévő napjait. Sosem fogom elfelejteni e két idős ember egymáshoz való viszonyát….

xxx

Dél volt, ilyenkor a legzsúfoltabb a forgalom a kisváros központjában. Kocsi- kocsit ér, dudálások és fékcsikorgások, no meg káromkodások es elhangzottak. Viszont mindezeken túltett az a sofőr, aki előtt az átjárón egy idős bácsi, bottal a kezében mendegélt. A madarak is felröppentek a közeli fákról, amikor a leeresztett ablakból, egy bömbölő hang indult az útjára. –Te hülye öreg, már rég a temetőben lenne a helyed, nem veszed észre, zavarod a forgalmat, igyekezz, mert kiszállok, s úgy átviszlek a túlsó oldalra a hajad elhull. Szerencsére akadt egy fiatal srác, aki szépen a bácsi mellé állt, fityiszt mutatott a sofőrnek, s átsegítette a túlsó oldalra, amit ő egy könnycseppel köszönt meg. És egy halk szóval:- Isten áldjon meg fiam.

xxx

Ünnepre készülődött a falu apraja nagyja, hiszen nagy nap ez a mai. Gáspár bácsi százkét évet tölt, ez alkalomból a megyei tanács elnöke, meg a polgármester, ajándékot visznek neki, és egy újságíró jelenlétében arról faggatják, mi is a hosszú élet titka. Délben tizenkét órakor érkeznek is a vendégek fekete luxusautóban. Boldizsár fogadja őket, Gáspár bácsi legnagyobb fia. Bevezeti az öregúr szobájába, aki éppen pipázik, jó nagy füstgomolyagokat eresztve a levegőbe. Miután megtörténik az ajándékok átadása, a fotózás, leülnek egy pohár pálinkával koccintani. Gáspár bácsi egy szuszra belőtte a pálinkát, csattantott vagy kettőt a nyelvével hozzá.

- Elmondaná nekünk Gáspár bátyám, mi a hosszú élet titka, egyáltalán van-e ilyen?- tette fel a kérdést a polgármester.

- Fiam, há mán hogyne lenne, - felelte huncutul az öreg. Az első, a legeslegelső fontos dolog, az asszonynép csodálata. – Mári – kiáltott egyet, - gyere, hadd mutassalak bé az uraknak.

Boldizsár segített Mári néninek, aki kilencvenkilenc éves vót, tészta sütés közben zavarta meg az ura. - Ha ő nem lett vona, olyan amilyen, má rég alulról szagolnám az ibolyát.

Mári néni mosolygott, s így válaszolt.

- Gáspár, legalább a vendégek előtt ne dicsérj, s különben is dolgom van, mit esznek az urak, ha én itt töltöm azt a drága időt. – azzal visszatért a konyhába.

- A második dolog lehet még fontosabb, mint az első,- folytatta az öreg - ki kell vívni, tisztelje az asszonynép a férfit. Nem véletlenül az „oldalbordánk része” .

- És a harmadik, az utolsó, meg kell tanulni a mértéket mindenben.

Úgy-e van mit tanulni az öregektől?

xxx

Elgondolkoztam, a parlamenti képviselő urak, amikor megszavazzák a saját fizetésüket, gondoltak-e arra, hogy az- az idős generáció tagjai, akiknek egy része még aktívan részt vett a második világháborúban, és éveket dolgoztak keményen azon, hogy egy- egy ország oda kerüljön ahová került, mekkora nyugdíjból élnek. Be kellene vezetni a politikus urak fizetésének a megadózását célzó, törvénytervezetet is, tíz százalékát ki kellene osztani az öregek között, mert megérdemelnék. !!!!!!!!!!