Kétsaroknyira a templomtól, ott volt a bolt egy sarki sárga házban. Két ajtaja várta a vevőket, egy díszes kis portál, kovácsoltvas ráccsal, és egy hátsó kijárat, ajtaján rozsdás vasredőnnyel. Kékszakáll, az ószeres, minden vásárlójával külön-külön foglalkozott. Hogy mióta árult limlomokat, mások szerint kincseket Kékszakáll, senki nem tudta. Mint ahogy azt sem, miért Kékszakáll a neve. Arcának férfiúi dísze kicsit molyos, fakó fehérben pompázott, télen- nyáron zsíros bőrkalapot és hozzá illő avíttas bőrmellényt hordott. Akadnak, akik szerint Kékszakáll már az elemiben szakállt viselt és egyszer ráömlött a tinta, mások szerint legalább hat feleséget elfogyasztott már, és az első esküvője óta nem borotválkozott. Bárhogy is legyen, egy biztos, Kékszakáll kicsiny, piszkos boltja prosperált, ki tudja mióta. Az érdeklődő bármit találhatott az ócskaságok között, akadt ott törött arcú porcelán baba, hiányos sevres-i porcelán készlet, ezüst villák minden méretben és molyrágta százéves biblia.

Két íratlan szabályra épült Kékszakáll egész üzletpolitikája. Bármit is választott a kedves vevő, árut vissza nem vett és a szerény ár kiegyenlítése után meg kellett hallgatnia a kiválasztott tárgy történetét az ószeres előadásában. Igen, bármilyen furcsa, sokan örömmel tettek ennek eleget, gondolván kincseket szereztek potom pénzért, ám örömük nem tartott soká, és később sápadt arccal távoztak az üzlet hátsó ajtaján.

Úgy, mint az az úr, aki régi mesterségek tárgyi emlékeit gyűjtötte és örömmel fedezett fel egy régi, nyelén míves elefántcsont berakással díszített borotvát. Két héten át mindennap benézett, elragadtatva simogatta a kéken villanó pengét, gyönyörködött a csontnyél faragványaiban, aztán megegyeztek. Nem, igazán nem volt nagy az összeg, aztán kényelmesen helyet foglalva egy bordó fotelben megvárta, míg Kékszakáll megfordítja a bejárati ajtó kis tábláját és leül szemben vele.

Uram, forgatta kedvtelve a kis borotvát görcsös ujjai között, igazi mestermunkát választott, amit egy berber mester készített, valamikor a múltszázadban. De ez nem is érdekes, dőlt hátra mosolyogva. Ám a fodrászmester, aki Párizsban használta, igazi híresség lett. Nem mond önnek semmit a neve, vonta fel szemöldökét kérdőn. Persze, mert a kedves mama nem dicsekedett vele. Nos, ez az úr Párizs legszebb bulevárdján nyitotta meg szalonját és imádták a hölgyek. Ügyes keze elkényeztette vendégeit, aztán egyszer elkattant valami. A legszebben fésült fejeket magának akarta. Örökre. Volt egy polcos szekrénye, abban gyűjtötte őket. A szőkéket a felső polcon, közbül egy vöröset, alulra kerültek a kis brünettek. Igen. A halottkém azt mondta, nem szenvedtek sokat, éles volt a szerszám, amivel levágta a fejeket. Halálra ítélték. Addigra megszületett a fia, aki törvénytelen lett ugyan, de csak az ő vére. Mindig elcsodálkozom, mire képes a vér szava. Ön betért hozzám, és kiválasztotta a kedves papa borotváját. Remélem gyűjteménye legszebb darabja lesz.

Pár nap múltán csinos fiatalasszony vetett szemet egy csorba arcú porcelánbabára. Fűrészporral töltött teste lágy volt, ruháját fakuló kék virágok díszítették, szabálytalan barna foltokkal. Arcán megkopott a festett pír, ám az asszony beleszeretett. Alig került többe egy könyv áránál, és elégedetten helyezkedett el a fotelben, ölében új szerzeményével, hogy meghallgassa a baba történetét.

Talán száz éve készült, nézegette az ószeres a festett kék szemeket, és valaha nagyon örült egy kislány neki. Díszes dobozából izgatottan bontogatta, és örömében sírva fakadt, mikor meglátta. Vele feküdt, vele kelt és még a ruhát sem engedte kimosni róla. Akkor is vele volt, mikor az elbocsátott kertész egy éjjel rátört a családra. Senki nem tudta miért, de sikerült mindenkit lemészárolnia, apát, az anyát és a három kisfiút. A kislányt először nem találták, csak a vérnyomok után leltek rá. A szekrényben feküdt a véráztatta babán. Neki is szétverték a fejét, úgy, mint a családjának. Látja, a baba arca is kicsorbult. De talán a maga kislánya is örül majd neki.

Egy napon diákok tértek be Kékszakáll boltjába. Egyikük nagymamájának készültek ajándékot venni és igazán megörültek, mikor megláttak egy szépen vésett villát, aminek ugyanolyan monogram díszítette a nyelét, mint amilyen a nagymama neve volt. Párját nem találtak, pedig az ószeres segítőkészen feltúrta egész árukészletét, ám nagyon jutányos áron jutottak a míves darabhoz, és most kíváncsian várták az ezüst villa történetét. Nászajándékként került a családhoz ez a pecsenyés villa, egy tizenkét személyes készlet darabjaként, simogatta a cifra betűket elgondolkodva az ószeres. Kék bársonykofferben pihent a halkésekkel, desszertes villákkal és többi testvérével együtt. Nagy becsben tartották, csak karácsonykor és házassági évfordulón vették elő és használaton kívül is sokszor fényesítették puha flanel ruhával. Sok év eltelt, mire a grófék házassága kihűlt, addigra felnőttek a gyerekek, és ritkán terítettek a nászajándékba kapott ezüst készlettel.  Aznap, mikor a tragédia történt, kerek évfordulót ültek, harminc éve kötötték össze sorsukat isten és ember előtt, ám az utolsó húsz év igazi pokol volt, mert a grófnak, számtalan kapcsolatának egyikéből törvénytelen kislánya született s ez a szerető folyamatosan zsarolta őt. A lány éppen aznap töltötte be a huszadik esztendejét. A gróf születésnapja tiszteletére nevére vette a lányát, és nem is lett volna semmi baj, ha annak köszönő levele nem kerül véletlenül a grófné kezébe. Bizony, ott derült ki mindez az ünnepi ebéden, aztán a grófné dührohamot kapott és a tizenhét vendég szeme láttára kiszúrta a gróf mindkét szemét egy ezüst pecsenyés villával. Ha a szimatom nem csal, talán a kedves nagymama ismeri a történetet.

Kis ezüst púderdobozt vásároltak kollégái egy ünnepelt színésznőnek. Amolyan tükörrel bélelt női csecsebecsét. Lássuk csak, nyitotta fel Kékszakáll és beleszagolt. Még a régi púder illata is érződik, sóhajtotta. Igen, szép ajándék volt ez már akkor, mikor a tizennyolc éves nagylányokat köszöntötték vele, akik ikrek voltak. Egyikük kapta az ezüst púdertartót, a másik ezüst hátú finom hajkefét. Keserves volt az ünnep, mert előző nap gettózták be az egész családot. Apa, anya, nagymama és a két ikerlány. Mindenüket pénzzé tették, de az apa barátja cserbenhagyta őket. Két hét után vitte őket a vonat Auschwitzba, és a lány még ott is őrizte a kis dobozt, a melltartójába rejtette. A rámpán elsodródott a tömegben, de ugyanaz a sors várt rá, mint a szüleire, ám a testvére túlélte. Mielőtt a gázkamrába lépett, immár meztelenre vetkőzve a cipőjébe dugta a kis dobozt, aztán már nem volt rá szüksége. Ám ha kinyitják, meglátják az arcát a tükörben, beleégett a halála pillanatában. Csinos darab, ha nem nyitja ki a gazdája, egész jól mutat a retikülben.

Az egész üzlet legszebb darabja egy öreg óra volt. Minden alkatrésze tökéletesen megtisztítva a helyén, rugója feszesre húzva, ám elindítani mégsem tudták, a legjobb órásmester tudományán is kifogott. Négy faragott lábon álló óraszerkezetét hintázó kék kalapos kislány figurája hajtotta. Csöpp porcelán arca megfakult, ám mégis megkívánta egy gyermektelen házaspár, kik szenvedélyes óragyűjtőkként járták a világot. Kivételesen sokat alkudoztak, mert Kékszakáll szokásával ellentétben nem kívánt megválni az órától, aztán egy napon, kicsivel zárás után megegyeztek. Egy hugenotta származású nemesi család kandallóján mérte az időt ez a páratlan darab, kezdte meséjét az öreg. Sokat vártak gyermekáldásra, és amikor már nem is remélték, megajándékozta őket a sors egy szőke kislánnyal. Soha szebb gyermeket, arca porcelán szépségét festeni lehetett volna, kis kék főkötőjében naphosszat hintáját hajtotta, amit apja fabrikált neki, ám legjobban mégis az órát szerette nézegetni, ami a kandallón mutatta az időt. Egyszer székre állt, és pufók ujjaival megállította a hintázó kislányt, akkor az édesanyja büntetésből a szobájába zárta. Másnap reggelre ismeretlen betegség támadta meg, kicsiny tagjai megbénultak majd elsorvadtak. Két hónap után már temették. Az anyja megőrült és attól kezdve áll az óra is. De talán maguknál újra elindul.

Egy napon sötét hajú férfi lépett az üzletbe. Nem, nem venni akart, eladni. Különlegességet hozott, régi képeslapgyűjteményt, még a háború előtti időkből, amelynek egyik darabján jól kivehetően ott állt Kékszakáll üzlete. Egészen jól látszott a ház, ablakszemei frissen ragyogtak, megvolt a míves bejárat, felette a cégtábla, Blumann és Tsa Temetkezési Társaság.

Megveszem, szólt mohón Kékszakáll. Megegyeztek, aztán a feketehajú férfi kulcsra zárta az ajtót és mesélni kezdett. Később voltak, akik megesküdtek, sikoltozás hallatszott a lehúzott redőny mögül, de mikor a tűzoltók kiszálltak, csak egy elszenesedett holtestet találtak a feketére égett falak között.