Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Az ötforintos
Még jól emlékszik atyánkfia arra az időre, mikor az ötvenes években forgalomból már kivont, lyukas alumínium kétfillérest húztak a nagyfiúk svájci sapkájuk decens kis „antennájára”. Irigyelte is érte kellőképpen a korabeli menőket… Az elmúlt fél évszázadban aztán több pénzkivonást is megélt. A papírok közül a zöld Petőfit, meg a barna Rákóczisat sajnálta leginkább (tíz és ötven forintosok voltak), a kék húszast azonban nem bánta, mert - talán a hátoldali szocreálos férfiakt miatt - nem kedvelte. A halálra ítéltek közül legjobban mégis a Kossuth-címeres ötforintost szerette! A tenyérbe simuló, méretes érméket gyűjtötte is egy darabig, aztán, mivel némi ezüst tartalma volt, s ezért a gyűjtők jól felverték az árát, éppen biciklire kuporgatva, busás felárral továbbadta.
Ezt a mai, pénzkivonásos igyekezetet azonban nem érti atyánkfia. Nem érti, hogy pár évvel ezelőtt például miért kell megbontani az utolsó teljes forintpalettát. Azóta a „ki a fillért nem becsüli, a forintot nem érdemli” bölcsességével már elő sem hozakodhat… Arra is felfigyelt, hogy az egy-és kétforintosok kivonásának hírére gyűjtésbe kezdtek a népek, de nagyban ám, zacskók, dunsztosüvegek, néhol papírzsákok teltek, hiszen a színesfém-felvásárlók kilóra vették át az említett érméket, a névértéknél 30 százalékkal is többet adva érte.
Marad hát legkisebb egységnek az ötforintos, de már ennek sincs becsülete! Reggel, a villamosra szállva jól látta atyánkfia, hogy a vezetőnél jegyet váltó hölgy elpottyantott egyet, s észrevette ugyan, de nem hajolt le érte, szűkszoknyában macerás egy ilyen akció, különben is az alsó lépcsőzugba esett. Délután meg, a nagy forgalmú bevásárló központnál egy hajléktalan köszönt rá illedelmesen, álldogálva két gazdátlan ötforintos mellett, az egyikre majdnem rálépett, s megürült kocsiját ajánlkozott visszavinni a gyűjtőhelyre, a benne hagyott százas reményében.
Meglepetésére este, mikor véletlenül újra ugyanarra a villamosra szállt, még ott találta a reggeli ötöst. Döbbent tekintetektől követve vette fel, mert őt még arra tanították egykor, hogy „ki a kicsit nem becsüli…”.
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt GÁLL KRISZTA Február 22, 2012, 8:22am
-
Mindig felveszem a heverő pénzt és egy kéregetönek adom vagy beteszem a perselybe.
-
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Február 19, 2012, 9:34pm
-
Mindig felveszem az utcán heverő pénzt. Akármilyen értéktelen, nagyon rossz lelkiismerettel hagynám ott...
Az utcánkban egy helyen valaki vagy harminc lyukas kétfillérest nyomott az aszfaltba. Évek óta ott van, elfog a bosszúság, ha meglátom...
-
Hozzászólt Bálint Mária Február 19, 2012, 5:53pm
-
Sokszor látok én is kallódó fémpénzeket imitt-amott. Már a húszast is csak rugdossák a folyosókon, hiszen, nem ér semmit. Bizony csúnyán, ferdén néznek rád, ha felveszed bármelyiket is. Itt Pécsett volt (taln csak volt) olyan söröző-féle, amelyet érvénytelen és érvényes pénzek díszítettek, nem törődve azzal, hogy a pénzrongálást, pénzmegsemmisítést bünteti a törvény. Avagy a virtuális pénzzel együtt már a törvény is virtuális?
-
Hozzászólt Ozsváth Sándor Február 17, 2012, 6:04pm
-
Köszönöm a hozzászólásokat, különösen János keserédes és Edmond derűs megnyilatkozását (egy megjegyzés az utóbbihoz: nagyapám a 25 lejest mindig 'kucsmásnak' becézte).
Zsuzsa! Amikor megjelent a mostani bélelt fémszázas (Horn idejében), a debreceniek gyulának/gyulásnak kezdték hívni, talán a 'bélás', a szép emlékű kétforintos példájára. Mikor megkérdeztem a zsibogón, hogy miért hívják így, egyik atyánkfia nemes egyszerűséggel válaszolta: "Mert kicsi, kétszínű és sz...t sem ér!"
-
Hozzászólt Mária Hendrik Február 16, 2012, 9:16pm
-
Valamikor a kévéket ennyiért hordtuk össze a termelőszövetkezetben. Mi jobban megbecsültük akkor.
-
Hozzászólt Nagy Magdolna Február 16, 2012, 4:33pm
-
Kedves János! Mi az a "pupulyka" pontosan? A fórumba, ha kérhetem beírni vagy itt is megfelel, majd én beírom... Köszönöm :)
-
Hozzászólt HUN BODÓ JÁNOS Február 16, 2012, 1:29pm
-
..., nagyon jooó ! :)
-
Hozzászólt Dr. Csuták János Február 16, 2012, 10:24am
-
Nagyanyámnak volt (maradt) kilenc darab Kosuth ötforintosa, olyan, amilyet a képen is láthatunk. Mindíg azt mondta, az az enyém lesz egyszer. A komót középső fiában tartotta, jobb oldalt, hátul egy kimustrált pupulykában, aminek már leszakadt a fedele. Tojást már nem tartottak benne, de mindenféle "kincsnek" tartására igen alkalmas volt. Volt benne pl. réz húszfilléres, meg a "csupaszemberes" ötvenfilléres aluminiumból (bocsánat: alaméniombúl). Itt voltak az ötforintosok is, meg egy szőrét vesztett fekete-fehér foltos kis teniszlapta, amit a ruszkik hagytak még itt. Én, mint ugyan az évek során egyre cseperedő, de kezdetben még kicsi gyemek, ezeket a kincseket minden egyes meszelés alkalmával (általában Húsvét előtt), amikor a bútorokat - a nagy sifon kivételével - kipakolták a házelibe (ez volt a tornác), vagy az udvarra, megnéztem, megcsudáltam, kezembe vettem, játszottam velük. Még egy bronz csengő is volt ott, amit nagyobb bárányok nyakába akaszthattak valamikor, az most a könyvespolcom egyhangúságát hivatott feldobni harang alakjával. Minden az enyém lett, de nagyanyám mindíg csak az ötforintosokról tett említést majdani jussként.
Hála Istennek, kilenvenöt éves koráig őrízte nekem ezeket az igen értékes érméket. Amikor aztán végleg a birtokomba kerültek, csörgettem őket egy darabig a zsabemben, majd úgy gondoltam, a többi unokának is kell ebből a - számomra - legértékesebb hagyatéklból juttatni, és szétosztottam egymás közt. No nem igazságosan, hanem testvériesen. Mindegyik unokatársam kapott egy-egyet belőlük, így nekem maradt hat. Azt a hatot később már az én kisunokám (akkor még egy volt) elő-elővette, és egy ilyen alkalommal az egyik véletlenül elgurult. Olyan helyre bulickázott be, ahonnan nem lett volna egyszerű előhalászni. No, legyen ott, gondoltam, majd ha festetünk, kikerül.
Aztán egyszer betörtek hozzánk. Nem rászoruló éhes betörők, hanem azok az úri fajtájúak, akik minél kisebb, de minél értékesebb holmikat keresnek, de egyébként még a rendre is vigyáznak. Ők megtalálták az öt darab pénzérmét (a könyvespolcon voltak egy 1880-as évekből származó, ezüst-réz ötvözetből készült bonbonierben, amit nagyanyám annak idején, amikor valami oknál fogva a három kis cizellált lába közül az egyik kissé meggörbült, mint Koronánkon a kereszt, tűs-skatulyának nevezett ki. Valószínűleg a betörők is úgy dondolták, mint nagyanyám: értéktelen a skatulya a görbécske lábával, így csak a tartalmát vitték el.
Nekem maradt egy darab ötforintosom, de azt csak én tudom, hol van.
Kedves Sándor, bocsánat a hosszúra sikeredett hozzászólásért, de írásod olyan emlékeket idézett fel bennem, amelyek, mint a forrás, előbukkantak, és nagyon kellett vigyáznom, nehogy folyammá dagadjanak.
-
Hozzászólt Berekméri Edmond Február 16, 2012, 9:17am
-
Kedves atyánkfia/tisztelt tanár úr, köszönjük újabb tanulságos írását, amely a "filléres világra" emlékeztetve az olvasót, a pénz megbecsülésére int, figyelmeztet.
A régi bankjegyekről elsősorban anyai nagyapám jut eszembe, aki minden (egykori) román bankjegyet sajátos módon nevezett meg. Valahányszor találkoztunk (hetente 2-3 alkalommal), nagyon jó iskolai előmenetelemért (a tízesekért), rendszerint egy piros tízest adott. Brigádos volt a kollektív gazdaságban, ahol gyakori volt a "feketézés", lisztet, tejet, tejfölt, kukoricát adtak tovább kedvezményes áron. Nagyobb bevétel esetén egybundasapkást kaptam (25 lej),igaz Vladimirescu bátyánk (a pandúr) cilinderhez hasonló fejfedőt viselt. Fizetésnap egy ötvenes ütötte a markomat, amit (akit, mert Cuzáról van szó) nagyapám kitüntetésesneknevezett(való igaz, hogy az adomány kitüntetést jelentett számomra, hiszen 1,50 lej volt egy fagyi ára, 3 lejt fizettünk a moziba), mert a fejedelemnek tucatnyi érméje volt a bankjegyen. Családi ünnepek alkalmával aztán, nagy örömömre, a kékhátút vette elő a bukszából (100 lejes).
-
-
Talán hihetetlen, de 35-40 éve egy piros százasból meg tudtam oldani egy szerényebb hétvégi bevásárlást, amiben hús, zöldségféle, tej, kenyér, felvágott, egyéb apróságok foglaltattak.
Sokan emlékezhetnek még az államilag dotált jegyes tejre, ami kisgyerekes családoknak járt: fél liter 75 fillér volt, 1 liter 1 Ft 50 fillér. Vagy a 35 filléres gyerekjegyre a villamoson... Valóban, akkor még volt becsülete a filléreknek is...
Magdi, képzeld el, mire mennél ma kilenc bélelt fém százassal...
- ‹ Előző
- 1
- 2
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz