Az ugató-ember

Zaklatottan ébredt rövid álmából. Félálomban rágyújtott, majd kényelmesen leszívta a füstöt. Merengve gondolt a rá váró feladatra és gondosan csiszolgatta elméjében a tennivalók sorrendjét. Elnyomta a csikket majd sóhajtva felkelt.

Odakinn még az igazak álmát aludta a város. Lassan öltözött, noteszét a tollal belső zsebébe rejtette, a külsőben kis elemlámpája lapult. Elővette és az asztalra terítette, majd aprólékosan átnézte a város kinagyított térképét, bejelölte az utcákat és nagyot sóhajtott, micsoda hülyeség. De hiába, a munka az munka. Egy kis bizonytalankodás után, a biztonság kedvéért zsebre vágta a gázsprayt is és elindult.

 Forgalom semmi, sötéten ásítottak a kapualjak, csendben pihegtek a fák a nyári éjben. Biciklijén húsz perc alatt elérte a kijelölt utcát, egy telefonfülke szomszédságában lelakatolta a bringát és elindult.

Az utcai világítás szórt fényében gondosan ellenőrizte az utca névtáblát és a házszámot.

Az első ház az utcában, kerítése elhanyagolt, korhadt deszkák vicsorogtak rá.

Óvatosan egy hasadékhoz lépett és benézett. Odabent kócos bokrok, eldobált műanyag veder és törött lábú szék árválkodott. Csendben hallgatózott egy ideig, majd megköszörülte a torkát és halkan vakkantott. Lágyan szólt ez a vakkantás, mintegy barátkozó hangon. Azt üzente, itt állok kívül és várom, hogy bemutatkozz. A vakkantások, morranások és ugatások egész tárházát fejlesztette ki magában. Tudott lenni barátkozó, agresszív vagy provokáló. Néha maga is meglepődött magán, milyen tanulékony és szívesen rögtönzött is. Kreativitása határozottan sokat nyomott a latban munkahelyi meghallgatásán. Ez igen, csóválta a fejét a jegyző, mint egy igazi kutya! Puli hangon is tud, kérdezte a titkárnő. Az már csaholás, kiskezicsókolom, legyintett rá a bennfentesek magabízásával. Aztán mikor értesítették, hogy megkapta az állást és állományba vették, örömében hazáig vakkantgatott. Szép pillanatok voltak, na.                                                                                                                                                Most csendben állt és lélegzetvisszafojtva figyelt. Semmi. Még kétszer próbálkozott aztán odébb állt.

A következő ház kapuján kis tábla hirdette, harapós kutya őrzi a portát. Alig jutott az első vakkantásig, csattogó körmök hangját hallotta, amint futva közeleg gazdájuk a kapu belső oldalán, aztán felharsant az öntudatos ugatás. Kettőt visszaugatott neki, csak a rend kedvéért, majd elővette kis noteszét és az utcai lámpa gyér fényénél gondosan feljegyezte az utcát és házszámot. Nagyon a lelkére kötötték, hogy pontos legyen, mert az ő feljegyzései alapján postázzák majd az ebadós csekkeket.

Legalább két kutya hangját vélte felfedezni a következő ház udvaráról, és alig győzte az írást, mert immár a szemközti házak kutyái is rákezdték. Nem baj, kicsikéim, legalább megspóroljátok nekem az ugatást meg hamarabb végzek, gondolta, és jókedvűen visszaugatott nekik, csak úgy, a miheztartás végett.

Még négy házat talált az utcában, ahol nem ugattak házőrzők, de ezt igazán nehéz volt érzékelni, mert lassan az összes ház kutyái rákezdték. Hörögve ugrottak a kapukra, mérgesen tépték láncaikat és egyik másik ugatás lassan jajgató sírásba csapott. Valódi, tőrőlmetszett kutyakomédia, gondolta vigyorogva, és ő is rákezdte. Igazán szép tenor hangú ugatás volt, csak úgy visszhangzott a házak faláról. Végig ugatta az utcát, csak úgy a maga örömére.  A sarkon, a lámpaoszlop alatt még összesítette a találatokat, megjelölte a kutyák száma szerint a házakat, ennyivel is könnyebb dolga lesz a jegyzőnek az összeírásnál és már fordult is volna vissza a biciklijéhez, mikor sötét alak lépett elé egy félig nyitott kapuból.

Ökle gyors volt és kíméletlen, na, most ugass, te szemét perverz, mondta nagyon nyugodt hangon, és ő meglátta a csillagokat.

Pedig már hajnalodott.