Az utolsó csók
Írta: Attila-benczi

Napkeltekor kiugrott fénylő páncéljában,
Szürke felhők sövényei mögül a szerelem.
Fogai közt, lüktető szívem darabokra hull.
Álmaimban sem enged, rámtámad álnokul.
Homlokán mély barázdák, szeme szikrázik
Mosolya hideg, félek, rajtam uralkodik.

Kérlek, ne bánts, enged, éljek magányosan.

Szerelem méregtől áztatott, arany nyilait,
Sárgán ragyogó búzamezőre teszi,
Zöld szemeiben ég a tűz, magához int.
Vadul átölel, csókjával szerelmem elveszi.
Kéjes mosollyal földre lök. Nincs több szerelem.
Aranypáncélja villan az égen. Békém megleltem.