Gyermek koromban nem nagyon tűnt fel nekem, hogy más lennék mint a többi gyermek. Nekem is ugyan úgy mint a többieknek mindig csak a játék járt a fejemben és mindenből kivettem a részem amiből csak tudtam. A legtöbbször a társaim (A testvérem Zsolt és a többi gyerek) be vontak a játékaikba, de persze volt olyan alkalom is amikor például a környező erdőkben, domboldalakon kószáltak, és ilyenkor nem tudtam velük tartani. A legtöbbször nem volt gond ez a számomra mer szinte magától értetődő volt számomra, hogy ilyenkor nem tudok velük tartani. (Na persze azért voltak kivételek is de mint mindig ez ebben az esetben is a szabályt erősítette). Persze már akkor is különös örömöt okozott számomra ha önerőből megtudtam tenni bármilyen kis távolságot. Ebből a célból aztán többféle képen és több alkalommal átalakítottuk két kerekű kis szekerünket négykerekűvé amivel aztán nagyszerűen lehetett legurulni „Sokadból”. Ezeknek az átalakításoknak többnyire az akkor még a szomszédunkban lakó lelki jó barátom K. Laci volt a kiötlője aki már akkor is egy problémás fiatalnak volt elkönyvelve és mi tagadás már akkor voltak törvénybe ütköző tettei amik később aztán csak hatványozódtak, de meggyőződésem, hogy az egyik leg lelkesebb ember és a legjobb barát volt akit ismerek, és habár jelenleg is börtönben ül gyilkosságért de én nem szégyellem kijelenteni, hogy még mindig a barátomnak tekintem.
Később aztán elköltöztünk szomszédságukból de Laci ezután is szinte naponta meglátogatott és bármire kértem ami tőle tellett mindent megtett nekem, amíg aztán 1989 őszén sikerült megszöknie Romániából a zöld határon keresztül több kudarcba fulladt kísérlet után, és ezután több mint egy évtizedig nem találkoztunk. Amikor aztán újra haza jött minden folytatódott a régiben, addig a sajnálatos esetig amiért most börtön büntetését tölti.
Időközben lassan felnőttem én is, de különös módon egy pár ével ez ellőttig nem éreztem magam igazi felnőttnek. Pontosabban én még most sem érzem magam igazi felnőttnek mert nem problémázom olyan dolgokon amiken az „igazi” felnőttek szoktak és szerintem én inkább megértem a gyerekeket, tinédzsereket és a fiatalokat mint más generációm béliek.
A másik oka amiért nem éreztem magam igazi felnőttnek a közeli múltig, ennek az-az oka, hogy rokkantságom miatt talán akaratlanul is rossz szóval élve mindig kissé „lekezelően” bántak velem az emberek és így én is gyerekként értékeltem önmagamat.
Aztán jó pár éve megkaptam ajándékba az első elektromos tolókocsimat és ezzel nagyot nyílt számomra a világ. Azóta végre szinte bárhova eltudok menni egyedül és eltudok beszélgetni az emberekkel és így beszélgetés közben jöttem rá, hogy lám csak én is tudok valamit annak ellenére, hogy sosem tanultam iskolában. Be kell váljam, hogy szívből utáltam az 1989 végéig tartó kommunista diktatórikus rendszert de el kell ismernem, hogy egy pozitív hatása mégis volt a számomra és azt hiszem nem csak a számomra. Mivel abban az időben nem volt adás a TV-ben és az esti két órányi TV adásban is többnyire Ceusescu „apánkat” na meg a „kedves” nejét mutogatták így az emberek többsége és így én is könyvek olvasását részesítettem előnyben a TV nézéssel szemben és délelőttönként tanultam a szüleim által megvásárolt és néhány jó akaratú tanár által nekem ajándékozott tankönyvekből. Természetesen nekik mindnyájuknak nagyon hálás vagyok de kettőjüket név szerint is szeretném meg emitteni a nélkül, hogy szándékomban állna a többieket megsérteni.
Elsőként Seprődi István tanár urat említeném meg aki leginkább morális támogatást nyújtott számomra, és nem általotta gyakran leülni velem egy-egy sakk partira és így sokat tanultam tőle és nem csak a sakkról. A másik meg Rózsa Lajos tanár akit a mai napig mentoromként tisztelek. Tőle és az ö könyveiből (amiket gyakran kölcsön adott) tanultam meg értékelni a természet csodáit. Ugyancsak az ő „Nagy indián könyvéből” tanultam meg értékelni azt a becsületességet és emberi tartást amire a könyv írója szerint csak az Észak-Amerikai indián népei voltak képesek, de én azóta megpróbálok ezek szerint az értékrendek szerint élni. S mondanom sem kell, hogy ehhez szüleim jártak elől a jó példával. Nem állítom, hogy mindenben sikerül és az sem hogy könnyű lenne de szerintem mindenképen érdemes megpróbálni és megérezni milyen nagyszerű érzés „embernek” lenni a mostani civilizációs vadonban. Kissé visszakanyarodva a TV befolyásához nem akarom én is kikiáltani sem a TV-t sem pedig a számítógépet és azon belül az internetet a legfőbb rossznak amint az mostanság szokásos. Minden attól függ hogyan használjuk ezeket a médiákat hogyan használjuk ki. Én például a német és az angol nyelveket na meg ezt megelőzően a román nyelv használatát is a televízióból is tanultam meg. Így nem dicsekvésképen de állíthatom magamról, hogy a magyar nyelven kívül még ezt három nyelvet értem haladó szinten és a hollandiai barátaink révén lassan megtanulom a holland nyelvet is. Ezen felül nagyon sok ismeretterjesztő filmet néztem végig a TV-ben amikből szintén nagyon sokat tanultam. Sőt a sokak által leszólt művész filmekből is nagyon sokat tanultam én és meggyőződésem, hogy mások is tanulhatnak belőlük ha figyelnek azok mondanivalójára. Hát mindezek fentebb le írottak összhatására lettem én és „Vagyok az aki vagyok”!
Rátérve a közelmúltra és a jelenre. Leginkább Péterfi Levente tanár úr ösztönzésére már egy jó pár éve írok cikkeknek nevezet valamiket amiket én csak „Agymenéseknek” szoktam nevezni, a helyi havilapban a „Makafalvi Tekintőben”. Nem nevezném magam újságírónak, sőt szerintem nagyon messze állok mindenféle titulustól ami az írással kapcsolatos. Én többnyire csak egyes eseményekről írok beszámolókat vagy megírom a véleményem egyes dolgokról. Az eseményekről szóló beszámolóim többségét olvashatják az általam szerkesztett honlapon http://www.szovatafurdo.ro/ is olvashatják amelynek szerkesztéséhez Csűrös Aliz ösztönzésére kezdtem hozzá először egy ingyenes honlap oldalon aztán miután ez megszűnt Márton Zoltán nemrég megválasztott polgármesterünk aki akkor még a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója volt, biztosított helyet a honlapom számára a szerveren és ő nyújtott segítséget az újra inditáshoz. Na de, hogy ne untassam önöket fölösleges részletekkel, megvoltak megvannak a véleményeim a nálunk történt, történő dolgokról és meg van az a „nagy hibám” hogy ezekről megírom az őszinte véleményemet nevem aláírásával. Ebből származott néhány nézeteltérésem a volt hivatal vezetéssel. Én talán visszakoztam is volna ha nem kaptam volna visszajelzéseket az emberek többségétől arról, hogy velem értenek egyet és így morálisan támogattak és meggyőztek a felől, hogy nem tévedek abban amit állíttok. Aztán 2011 tavaszán egy másik „Agymenésemre” hallgatva pár fiatal, tinédzser segítségével sikerült létrehoznom a most már egyre ismertebb TEMATE környezetvédő csapatot. Addig is de azután még inkább a fiatalok érdekeit tartottam  tartom a legfontosabbnak de nem csak a csapatom szempontjából hanem minden szempontot figyelembe véve. Ennek ellenére az egyik legnagyobb kellemes meglepetés számomra is ezen fiatalok mellettem való kiállása volt, úgy amikor a mások által szétszórt hulladékot kell összeszedni. Vagy amikor nemrég a választási kampány folyamán egem ért vádak sértések után az elsők közt voltak akik ki álltak mellettem és támogatásukról biztosítottak. Igaz ez kölcsönös dolog mert többször is említettem, leírtam már, hogy hibáik ellenére amik nem csak nekik vannak hanem minden egyes embernek vannak, nagyra tartom én őket és büszke vagyok arra, hogy többségüket barátomnak nevezhetem. De amint kiderült a közelmúltban nem csak őket sorolhatom a barátaim közé. A TEMATE csapatot is sokan támogatták anyagiakkal amit ezúton is még egyszer megköszönök mindenkinek. Remélem, hogy a „köszönöm” szó elég ahhoz, hogy kifejezze hálámat nekik. S az utóbbi időben az interneten (Facebookon) közzé tett véleményeim hatására döbbentem rá véglegesen, hogy milyen sok ismert vagy ismeretlen barátom van akik többek között meglátták bennem az „embert” amit eddig bizony remélni sem mertem.
Sajnos az is kiderült a számomra, hogy sajnos akadnak olyanok is akik azt állítják magukról, hogy a barátai de amikor bátorkodtam más véleményt megfogalmazni mint ők kiderült, hogy szinte mindenre képesek ellenem, sőt ha érdekeik úgy kívánják mozgássérültségemre tett gyalázó utalásoktól sem rettennek vissza. Mások meg azt állítják, hogy hamis leveleket írogatok önmagamnak persze teszik mindezt inkognitóban mert hát azért mégis csak a „barátaim”.
Így itt végezetül nekik csak annyit üzenek, hogy amennyire tudom sosem adtam okot rá, hogy kételkedni keljen szavaimban, és amit írtam az elmúlt időben az mind igaz vagy a saját gondolataim. Nem akartam senkit személy szerint megsérteni de engedtessék meg nekem, hogy így 38 évesen legyen saját véleményem és azt ki is mondhassam, és amint azt többször is hangoztattam kész vagyok bárkivel kulturált módon megvitatni a nézeteimet, de a személyeskedést vagy a hajnali szürkület leple alatt kapu tetején keresztül be dobott szitkozódó leveleket nem nevezném még csak vitának sem…

Ifj: Kovács Árpád.
BraveHeart.