Azt akarom, hogy megtaláljon...

Azon a napon, esett. Pontosabban szakadt a havas eső és örökre megváltoztatott... engem.
- Ébredj! - mondtam magamnak rekedt hangon.
Az álmosan pislákolva próbáltam volna felülni. Mint kavicsokkal megtömött zsák zuhantam vissza az ágyba... megtalált. Ott állt a fekete alak egy méterre tőlem engem bámulva, egy picit meghajolva, az elmosódott arcából csak a izzó szemeit láttam. Megvillant a penge... hallom a susogását, ahogyan kettészeli a hideg levegőt, mielőtt lecsapna. Mozdulni sem tudtam.

---Nyilván sokaknak ismerős ez a helyzet, álom, amikor valakivel vagy valamivel szemben - akarva-akaratlanul - mindig újra meg újra szembesül. Jómagam szinte állandóan találkozok álmomban ezzel az alakkal és ilyenkor annyira valós a cselekmény, hogy...
Legnagyobb szomorúságom az, hogy másnak sorsának vagyok a szereplője és mégis a sajátom...
---

Sóhajt az acélpenge és kíméletlenül roncsolja, tépi a húsom, ereket és idegszálakat... kíméletlen. Érzem vérem melegét és illatát. Megvonaglik testem, íjként megfeszül a fájdalomtól amikor a Penge eléri csontom.
A lehúzott függönyök mögött várom, hogy újra lecsapjon. Semmi.
Szemem még mindig csukva,. Már nem érzem a fájdalmat. Remélem rémálom volt csupán.
Érzem mozdulatlanságát, arra vár, hogy megmozduljak.
- Hát nem! - próbálnék kiáltani, de csak tátogok kiszáradt ajkam közül egy hang sem érinti a Pengeélét...
Egyenletes, állandó légzése átölelt. Keskeny régi ágyam megreccsen, egyre közelebb érzem... éles fájdalom. Fogja a tör markolatát, nem mozdul, csak fogja, s kezének súlyától még jobban nyomja a csontom.
- Mit akarsz? Semmim nincs mit neked adhatnék - súgom felé mert érzem, pár centire van tőlem.

---Kitörés az ördögi körből, mindenki erre vágyik. Vannak akik a valóságost tekintik álomnak, mert az éj megnyugtató csöndjében, mikor alszik azzá válhat ami, aki mindig is szeretett volna lenni. Mások az álmoktól menekülnek és ezért krónikus álmatlanságban szenvednek - nem mernek aludni-
---

- Állj fel! - mindig ezt mondja
- Igen, igen - válaszolom- Én nem igazán... csak...
- Nincs semmiféle "csak" - megmozdította a Pengét.
- Látod- mondta- kívánságod teljesült- Állj fel! S kirántotta testemből a Pengét.
Már vele szemben álltam de arcából még mindig a tüzes szemeit láttam, egy jó fejjel magasabb volt nálam.
- Újra, kérdezem. ki VAGY TE, aki oly régóta követsz s most már a valóságban is.
- Az érem amit magadnál hordasz az az enyém. Az által mindig engem kerestél.

------

Ha az "ember" szót a lelki lehetőségeiben kiteljesedett lényre értjük, felébredésünket tekinthetjük úgy is, mint egy hazaérkezést, egyfajta visszaérkezés a valós világba, ami talán maga az álom avagy fordítva...

-------

Mit látsz magad előtt, amikor gondolkozol? Mit látsz, ha rámnézel?
Legtöbb alkalommal egy fekete köpenyes alakot aki mindig követ, zaklat. A Penge, ami csontodig hatolt, nem gondolkoztál el, hogy az voltaképpen mi is?
Ha ezekre a kérdésekre megtalálod a választ, már én sem leszek többé...

Mindenki szeret... unokám hangját hallom... a hideg érem a nyakamból lehullva hangtalanul kigurul a nyitott lelkem kapuján...

Igen, talán ma megtaláltam önmagam!