Napsütötte hazám álma,
igaz-e élő reménye,
mi ad hitet, s lelket emberbe,
magányos ősznek idejébe.

A nemzetálma, hogy várja,
legyen végre szabadsága,
rabláncait törné, szétzúzná,
s érte már életét is adná.

Az ősz lombja fedi arcát
zsarnokoknak bűnét, s vágyát,
foszlik szemükről álarclepel,
látni már a gyilkosnak arcát.

Rosszak a szavak, hazugok,
vezettetek, s elbuktatok,
Új ígéretek most legyőztek,
szabadságot, s békét ígértek.

Remények, s kétségek élnek
felemelnek, s elejtenek,
büszke-népünk egyre csak szenved,
sír, éhezik, a gazdag nevet.

Itthon egyre fogy a remény,
Európa, s Unió álom,
nemzetek vesznek végleg bele,
a közös állam eszményébe.

Ősz jön felénk, megint újra
hívják magyarokat az útra,
forradalommal kell láttatni
békénket együtt kell vigyázni.

Nem tudom, mit mért ránk Isten
próbaként, s mit bír a nemzet,
de túlélni magyarok nektek
csak együtt, s az Istennel lehet.
15.10.2012