Húsvét 4. vasárnapjára

A Jó pásztorról szóló példabeszéd harmadik részét olvassuk ma. Ez a legegyértelműbb utalás Jézus megváltói művére, és egyúttal a hasonlat magyarázata is.

A néphit szerint a bárányhús csökkenti a koleszterinszintet. Egykor Izrael földjén a legkeresettebb termék a gyapjú és bárányhús volt. Régtől élt az a gyakorlat a pásztorok körében, hogy kedvenc bárányaik egyikének-másikának még nevet is adtak. A mai világ valaha legismertebb báránya ennek ellenére nem Palesztina füves lejtőin legelészett, hanem a skóciai Edinbourghban született 1996-ban. Dollynak hívták. Élt hat évet. Ő volt az első klónozott lény, akit "gyártói" a legkiválóbb génekből  raktak össze, hogy megfeleljen a modern pásztorok ízlésének, a nyájban vagy karámban tartás feltételeinek. Úgy tűnt napjaink pásztora előállította a saját kedvére és képére faragott állati lényt, hogy kénye kedve szerint használhassa. De nem jött össze neki...

Jézus a mi Húsvéti Bárányunk. Az ószövetségi áldozati bárány, mint kép és előkép a leginkább rá illik. Mégsem a bárányról elmélkedünk ma, hanem a Jó Pásztorról.

Nem minden pásztor jó, nem mindegyik törődik a nyájjal, nem mind terelgeti önzetlenül a juhokat. De Jézus a jó Pásztor.

Mik a jó pásztor ismertetőjegyei? Talán ma, a vezetőtanácsok, ’team’-ek, kuratóriumok világában idejétmúlt már a kérdés felvetése is. Korunk embere nem szereti, ha birkának nézik. Nyájszellem, nyájas olvasó, atyáskodás, túladagolt anyai szeretet, már csak a diktatúrák rossz emléke miatt sem cseng jól fülünknek. Bár meg kell adni, nemcsak ’digitális bennszülött’ fiataljaink, mi magunk is keressük a hiteles mestereket, példaképeket, akikre felnézhetünk, akiknek szava eligazít, akik „bevállalósak”, teherbíróbbak, és kitapossák előttünk az utat. Menedzser-képző tanfolyamokon sok szó esik ugyan a kreatív kezdeményezőkészségről, kapcsolatteremtő, feladat leosztó, tárgyaló- meg egyéb nélkülözhetetlen vezetői jellemvonásokról, de még egy apróhirdetés sem toborzott olyan cégvezetőt, akinek életét kellene adnia a rábízottakért. Akik az ő barátai, testvérei. Nem alkalmazottak, nem cselédek, nem szolgák, nem egyszerű munkások vagy beosztottak, hanem családtagok…

§. Egy dél-francia község néhány éve pályázatot hirdetett a községi legelő pásztori állására, és mindenki nagy meglepetésére százával jelentkeztek a jelöltek, csak épp nem feleltek meg. Volt köztük egyetemi tanár, operaénekes és katonatiszt, de persze az állatokhoz nem értettek, és az állatorvos meg túlkvalifikáltnak tűnt. Mindnyájuknak romantikus elképzelései voltak, vagy „dropout"-ok, akik a civilizáció elől menekültek volna, vagy munkanélküliek, akik kétségbeesésükben mindenhova jelentkeztek: hátha...

Az önkormányzat úgy vélhette, ezek mind „béresek", és akik nem a bérért, hanem önmaguk „kiteljesítése" végett vállalták volna a feladatot, talán még a pénzért vállalkozónál is alkalmatlanabbak! A második fordulóban aztán jelentkezett az igazi, a tapasztalt pásztor. A korabeli újságcikket nem őriztem meg, és így valójában nem tudom elmondani, mi is állhatott az újabb hirdetésben. Az aligha, hogy életét kelljen adnia a juhokért! -írja Kiss Ulrich.

Márpedig egy jó pásztor ilyen. kellően bátor sőt vakmerő. Végigviszi, amit elkezdett. Nem hátrál meg. Nem fél, nem lehet őt zsarolni. Nem az az egyetlen vágya, hogy ő döntsön bárányai adottságairól, hanem annak örül, hogy a bárányok sokfélék. Éppen mert jó pásztor, nem akarja erőszakkal egyenruhába bújtatni őket, megtalálja az összhangot az összessel. Azokkal is akik kint legelnek, azokkal is, akik a karámban vannak. Tiszteli más-más hangjukat, vérmérsékletüket, nem kötelezi őket arra, hogy egy nyelven bégessenek. S a kétnyelvű táblák sem zavarják. Nem akarja föltétlen karámba terelni, hogy egymást tapossák, inkább engedi, hogy szabadon kószáljanak és legelésszenek. Úgy tesz, mintha nem érdekelné melyik merre jár szabadon, szabadban -, figyelme mégis töretlenül rajtuk van, akár anélkül is, hogy tudják. A kilencvenkilenc is legalább annyira fontos neki, mint az egy, amelyik elkóborolt.

Jézus korában megvetett volt a pásztori foglalkozás. Péternek mégis azt mondja: legeltesd juhaimat! Innen veszi a pap a bátorságot, hogy magát lelkipásztornak nevezze.

A mai evangélium elsősorban őt szembesíti az eszménnyel. Jó pásztor vasárnapján minden papnak, lelkésznek a Jó Pásztor tükrébe kellene néznie. Vajon tényleg egyetlen és legfőbb hivatása, hogy felébressze az emberekben az Isten utáni vágyat? Valóban az köti le minden idejét-energiáját-figyelmét, hogy a Mester lábánál üljön, Isten szívdobogását hallgassa, hogy az isteni szeretetet által megbabonázott, „megfertőzött”, „egy ügyű” ember legyen, ki fáklyaként mutatja a Világ Világosságához vezető utat? Mert ha így – akár cseppenként is, az ész határain túl is – életét adja a rábízottakért, ha nemcsak vigyáz rájuk, hanem állandóan friss, jóízű lelki kenyérrel táplálja juhait, akkor a Jó Pásztor nyomdokain jár.

Néhány éve a Szentaya péterpáli pallium-adományozása kapcsán, egy lelkes állatvédő, egy dühödt új zélandi hölgy felháborodva adott hangot véleményének, miszerint 'micsoda mészárlás', amikor a bárányokat a bíborosi körgallér miatt  "nyírják ki", T. i. az új érsekek úgy viselik a fiatal bárányok gyapjából szőtt ruhadarabot, mint valamikor a pásztor, ha nyakába vette az elveszett vagy sebesült, törékeny bárányt, hogy a vigye a juhok után. A hölgy szerint veszélybe sodorja az egyház az állatok életét, hisz Új-Zélandon hatvanmillió bárány van, és összesen hárommillió ember... Ha  meg ezt a "tételt" megfordítjuk, kiderül, hogy magyarán: kevés a pásztor...

Jó Pásztor vasárnapján azonban mindannyiunknak el kell töprengenünk: családjaink, közösségeink, társadalmunk elősegítik-e az „igen” kimondását az isteni szeretet vonzására? Kiimádkozzuk-e a papi és szerzetesi hivatások megszületését, szárba szökkenését? Ébresztői vagyunk-e mások hivatásának?… Há mások fölött hatalmat gyakorlunk (gyermekeink, idős szüleink, munkatársak, beosztottak, egyházközségi tagok, mindazok akik a napokban segítségünkre szorultak környezetünkben, vagy akik tőlünk függnek anyagi vagy lelki értelemben), ha bármilyen rangot vagy címet viselünk, bármilyen tisztséget töltünk be - igyekezzünk szeretettel szolgálni.

Urunk ma szelíden emlékeztet mindnyájunkat arra, hogy ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget magunknak a közösség vezetése terén, mert csak a szeretet  növelheti a közösséget. Csak a szeretnek van átalakító hatalma. Csak a szeretet képes csökkenteni a társadalom koleszterinszintjét.

Sebestyén Péter