Babaszoba

Karácsonyra pont olyan babát szeretnék kérni a jézuskától, amilyen Etelka néniéknél ül a nagy ágy közepén. A babaszobában.

Mikor óvónéni azt mondta, hogy rajzoljuk le milyen ajándékot kérünk majd, rögtön eszembe jutott ez a szép baba.

Én még elég kicsi voltam, mikor odaköltöztünk anyával Etelka néniékhez hátra az udvarba, de emlékszem arra, hogy anyukám leültetett az ágyra, és csak nézett valahova maga elé és akkor kicsit féltem, de aztán azt mondta anyukám, hogy ez itt jó lesz és sóhajtott és megpuszilta a fejem. Olyan kis buta voltam, hogy még a Mackó kutyától is féltem, mert mindig ugatott, mikor kimentünk az udvarra. De aztán Tibi bácsi az ölébe vett, megnéztük a galambokat a kis házacskákban, ahol laktak, úgy hívják, hogy dúc, és Mackó is jött velünk mindenhova az udvaron és nem féltem többet. Anya elmondta nekem, hogy elöl, a nagy házban lakik Etelka néni és Tibi bácsi, aki a fia, mi meg ketten a kert végében a kicsiben és mindig szépen köszönni kell, ha az udvaron találkozunk.

Tibi bácsi nevetett és azt mondta, ne mondjam neki, hogy bácsi, mert nem olyan öreg ő, de én láttam, hogy kopasz a feje és szőrök vannak a kezén. Etelka néni is nevetett, megpuszilta a Tibi bácsi fejét és azt mondta, akkor is az én kicsi fiacskám maradsz, ugye. Mindenki nevetett, csak anyukám nem.

Tibi bácsi focizni is eljár, úgy, mint apukám, és az én anyukám az óta nem nagyon nevet, mióta apukám elment valahova.

Én nem tudom hova mehetett, Julcsi is kérdezte, a nagycsoportos barátnőm, de neki sem tudtam elmondani. Pedig szeretem Julcsit, mert olyan szép szőke haja van, aranyhaj, és mindig szokott adni a pogácsából, amit a nagyija süt.

Anyukám is szokott tésztát sütni, nekem a csokis-kókuszos a kedvencem, de nem sokat ér rá szegény. Varrni szokott otthon sokat, eleinte jó, még nem is ideges, de ha jön a hétvége, akkor nagyon kell neki sietni a varrással, mert leadás van. Én nem tudom, mi a leadás, de az nagyon rossz, mert anya olyankor nem ér rá velem foglalkozni és kiabálni is szokott, hogy menjek ki az udvarra játszani.

Egyszer is így kiabált és én ki is mentem, akkor jött Etelka néni és bevitt magukhoz. Adott cukrot, karamellát egy fehér dobozból, amin virágok voltak. Én kicsit sírtam, mert sajnáltam anyát a leadás miatt, akkor Etelka néni az ölébe vett, és gyere, megmutatom a babaszobát neked, mondta. Bementünk egy szobába, volt ott középen egy ágy sok párnával egymásra rakva és ott ült középen a baba. Olyan arany haja volt neki, mint Julcsinak és királylány ruhája. Én azt hiszem, ilyen ruhában járnak a királylányok, mert pont ilyet láttam a Hamupipőkés meséskönyvemben. Kék fodrok voltak rajta és csillogott.

Etelka néni megengedte, hogy játsszak vele ott a szobában, csak kivinni nem szabad, azt mondta, nehogy bepiszkolódjon a szép csillogós ruhája. Azt is elmesélte nekem Etelka néni, hogy még élt neki a férje, addig ők ketten itt aludtak, de már régen meghalt és az óta nem lakik itt senki, csak a baba. Ez a babaszoba.

Aztán egyszer esett az eső, mikor leadás volt és Etelka néni nem volt otthon, de Tibi bácsi bevitt engem a konyhába, ettünk vajas mézes kenyeret és beszélgettünk és megdicsért, milyen okos kislány vagyok. Elmeséltem neki, hogy szoktunk a babával játszani és akkor bementünk a babaszobába, felültetett az ágyra a baba mellé. Kérdezte, hogy milyet szoktam játszani, mondtam, hogy királylányosat, de ő tud egy jobb játékot, azt mondta. Vetkőztessük le a babát, nézzük meg a ruháit. Én rögtön mondtam, hogy azt nem szabad, nem engedi Etelka néni, de Tibi bácsi azt mondta, nem árul el, mert mi barátok vagyunk ugye, és aki barát az nem árulkodó júdás.

Meg is néztük a ruháit, még bugyija is volt. Tibi bácsi kérdezte, nekem milyen bugyim van, megmutattam, hogy eper van rajta. Utána birkózósat játszottunk és sokat nevettünk, mert csikizett.

Mire megjött Etelka néni, mi kimentünk a konyhába és cukrot ettünk a virágos dobozból, aztán Tibi bácsi hátra ment a galambokhoz. Etelka néni az ölébe vett, megpuszilta a hajam és sóhajtott, hogy mikor lesz neki ilyen édes kis unokája.

Amikor Etelka néni nincs otthon és anya nem ér rá, mert leadás van, akkor szoktam játszani Tibi bácsival az új játékot, a nyöszörgőset.

Ez olyan, hogy előtte levetkőztetjük a babát, megnézzük, hogy milyen bugyi van rajtam és lefekszek, a baba mellé, aztán be kell, hogy hunyjam a szememet, mert ilyen a játék, azt mondta Tibi bácsi. Nem szabad lesni, meg árulkodni. Ez a szabály. Ő meg közben nyöszörög és sóhajtozik. Ez a játék.

Mikor először ilyet játszottunk, Tibi bácsi sírt, meg olyat mondott, hogy ő egy szemétláda, de ne mondjam senkinek. Máskor már nem sírt. Én szeretem Tibi bácsit és nem árulom el.

Egyszer féltem tőle, mert nagyon erősen megszorította a lábamat, mikor játszottunk, de nem nyitottam ki a szememet, mert az nem ér, csak mondtam, hogy ez fáj. Mikor vége volt a játéknak, láttam, hogy piros a feje és izzadt, és azt mondta nekem, sosem bántanálak kicsim.

Ő a barátom.

Tegnap is éppen elkezdtük a játszást, a nyöszörgőset, mikor egyszer csak megjött Etelka néni. Én szorítottam össze a szememet, ahogy kell, de hallottam a hangját, ahogy kiabálja, hogy mit csinálsz a gyerekkel, te mocsok. És nagyon féltem, mert kivittek az udvarra a sötétbe, aztán becsapták az ajtót, de én hallottam, hogy kiabálnak meg dübörögnek.

Leültem a padra, a dúcokhoz, anyukámra gondoltam meg a leadásra és sírtam is kicsit, de aztán odajött a Mackó kutya és néztük együtt a csillagokat.