-Aztán hallották-e az elvtársak, hogy Leipnik Józsi vállára tegnap előtt este leszállt egy papagáj, mikor hazafelé ment tőlem - kérdezte Puszi úr, az Aranysárkány kocsmárosa, miközben szerelmesen törölgette az asztalokat az ivóban.

-Még tiszta csoda, hogy hazaért, amilyen mólés szokott lenni – dőlt hátra Szeredi bácsi, és nagyot böffentett a sörtől. Friss csapolás, bólintott Puszi úr. Azért mert rendőr, még megihatja magáét, volt az általános vélemény az Aranysárkányban. A rendőr is ember, szokta mondogatni Nénnyuka, a kocsma aranyszívű szakácsnéja, mikor elibe tette ebédnél a tökfőzeléket fasírttal. Hogyne, volt az általános vélemény, csak szar ember. Mert nézzük, mondjuk Fenyvesi Misit, vagyis hogy Fenyvesi elvtársat, a másik rendőrt. Az is rendőr, de sose tenne olyat, amivel megbántana bárkit. Nem állítja meg például a bicikliseket este, vagy nem kötözködik a sofőrökkel, úgy, mint ez az égetnivaló Leipnik, vagyis Bajusz Józsi. Aki onnan kapta a csúfnevét, hogy roppant büszke tömött, sűrű, ápolt férfiúi díszére.

-Esküszöm, láttam, esténként kenegeti valamivel, hogy jobban nőjön, bizonygatta a bolond Miskó kikerekedő szemmel, a napi bora mellett. Keni és fényezi, bólogattak az emberek a sörükbe nézve, de hiába, ha nem hajtotta fel az asszony pendelyét már jó ideje. Szegény, az meg fiatalka, hát megy, ahová a vére hajtja. Most éppen a Sütő Árpi vigasztalja, a hentes a sarokról. De járt már nála a kéményseprő, a tanító úr, aki özvegyen maradt meg a pék is. Az ura meg állítólag kis noteszben vezeti, kivel csalja az asszony és ott tesz alájuk, ahol csak lehet. Már megbüntette a péket, mert állítólag gyorsan tekerte a biciklit, a hentest, mert hamarabb bezárt. Egyedül a tanítón nem talált még fogást.  De ami késik nem múlik.

-Aztán hogy volt azzal a papagájjal – jelent meg a konyhaajtóban kezét törölgetve Nénnyuka.

-Semmi különös – kuncogott Puszi úr csillogó szemmel – Bajusz Józsi hazavitte és másnap, kedveskedni akarván szeretett pártitkárunknak, a feleségének ajándékozta. Este ünnepi vacsora volt Borsos elvtársék, megjött Pestről a szakszervezeti titkár is feleségestől, ott volt a bizalmi is, mikor behozták megmutatni a papagájt. Szép sárga, repült egy kört, aztán rászállt a Borsos elvtársnő fejére és azt mondta: hülye k****. Másnap majdnem lefokozták Bajusz Józsit, pedig nem tehetett semmiről. A madár okos, mindig megmondja az igazat, bólogatott Miskó a poharába nézve.

Másnap aztán beütött a mennykő. Bajusz Józsi, azaz Leipnik elvtárs lesben állt az iskola sarkánál és megbüntette a tanítót, mert az nekitámasztotta a biciklijét a hirdető oszlopnak. Ráadásul pontosan oda, ahol a nép szeretett fiának felhívása buzdított az ötéves terv eredményeinek túlszárnyalására. A bicikli kormánya megsértette a nagy Vezér fél szemét a plakáton, állt a jegyzőkönyvben, ezért rongálás vétsége forog fenn.

-Mindenki tudja, hogy miért büntette meg - volt az általános vélemény az ivó közönsége körében.

-Mert jól megba… - kezdte mondani bolond Miskó, de Puszi úr gyorsan leintette, mert nyílt az ajtó és belépett Leipnik elvtárs. És az ő bajusza.

Belépett és rögtön dolgozni is kezdett.

-Kérem a személyi igazolványokat kikészíteni, elvtársak – szólt szigorúan és szúrós szemmel vizslatva körbejárta az Aranysárkány ivóját. - Maga is, elvtárs – bökött Puszi úrra és végig húzta ujját a fényesre törölt pulton.

-Ne izéljen már Józsikám, azaz bocsánat, Leipnik elvtárs, de hisz minden este itt tetszik fröccsözni a Leipnik elvtársnak – mosolygott kényszeredetten Puszi úr.

- Nem pofázik, kikészíteni – ordított Bajusz Józsi akkorát, hogy megrezzentek az üvegek az ablakban és kinn a konyhán Nénnyuka elejtett egy tányért.

-Ez megbolondult, ennek agyára ment a bajusz – volt az egyöntetű vélemény, miután a rendőr eltávozott. Mert Leipnik elvtárs megvadult és mindenkit megbüntetett, akit csak ért. Még bolond Miskót is, mert elfelejtette felhúzni a karóráját, szabotálva ezzel a nemzetgazdaság munkára fordítható idejét.

-Lesz ennek még böjtje – csikorgatta a fogát a tanító és esténként haditervet kovácsoltak a hentessel az Aranysárkány egyik sarki asztalánál.

-Csak vér ne folyjon, elvtársak – öntötte poharukba a legtisztább szilvóriumot Puszi úr, és lepöckölt egy morzsát az asztalukról. - Azt kapja majd, amit megérdemel, bólogattak az emberek a poharuk fölött és összeröhögtek.

Egy hét múlva Leipnik elvtárs egyik este hazafelé tántorgott, egy fröccsökkel vidámított nap után, mikor egy homályos sarkon két ember lépett elé. - Mit akartok – kezdte mondani a rend éber őre, de a szavak kásás masszává álltak össze a szájában. – Mitotak – veselkedett neki újra, de addigra fürge kezek zsákot húztak a fejére.

Másnap reggel, láss csodát, egész kis csődület köszöntötte az Aranysárkány redőnyét felhúzó Puszi urat. A kocsma előtti kis padon ernyedt alak hevert, keze-lába lazán, ám biztosan a padhoz kötözve, és láthatóan borgőzös álmát aludta. Ott volt és csodálta a látványt a pék, a hentes, a tanító és még vagy fél tucat törzsvendége az ivónak. Láthatóan elégedettek voltak a látvánnyal.

-Ez a Leipnik elvtárs lenne – nézegette kétkedve Puszi úr és közelebb hajolt.

 -Á, az kizárt – mondta Nénnyuka összehúzott szemmel vizsgálgatva a férfit – csak hasonlít, annak rendes bajusza van, ennek meg csak egy fél. A másikat levágta valaki, ahogy nézem.

-Ez a nap is jól kezdődik – mondta Puszi úr elégedetten, és kitárta az ajtókat.

- Mindenki a vendégünk – szólt hátra mosolyogva a hentes és lekoppantotta a széket az asztalról.