Szívódj fel, s nincs harag!

-az integráció és az asszimiláció margójára-

         Évek óta játszunk a szavakkal. S játszanak velünk is. Egyesek szeretnek keverni. A szezont a fazonnal.  Kavarják, kavarnák a nagy üstöt, s benne minket. Itt, Erdélyben, megannyi nemzet, vallás tégelyében. Pedig talán még a transzilvanizmusnak is lenne értelme. Ha hagynák. Anélkül, hogy feloldódnánk egy  nagy balkáni masszában. Elveszejtik saját ízünket, jól megkülönböztethető színünket, istenadta fajtánk zamatát, értékeit. A többségi állam jobban szeretné, ha idomulnánk, azonosulnánk velük.

         Idegesíti, ha nekünk más a karakterünk. Így hát azt sugallja, hogy önként és dalolva fogadjuk el kisebbségi sorsunkat, mondjunk rá igent, tagadjuk meg/le múltunkat, erősítve a többségiek  büszkeségét.

         Mintha abból nekünk nem lenne. Tudnod kell az ország nyelvét, be kell tartanod törvényeit, anélkül, hogy bántana az elnyomás, a nap nap utáni kicikizés vagy megalázás. Légy lojális kenyéradó gazdádhoz, nem? Miközben csodáljuk a cigányokat, zsidókat, örményeket, bolgárokat, svábokat, a már nem vagy alig létező szászokat, akik saját identitásukat megtartva igyekeznek állampolgárai lenni annak az országnak, amelyben élnek. De hisz a beilleszkedés az rendben van. Aki küldföldre megy, az is megtanulja az adott ország nyelvét, betartja annak törvényeit, hálás, hogy befogadták, s munkát, életteret adtak neki.  Nem kell mindenkinek egyformán táncolnia. S főleg nem érezni, hinni. Attól még emberszámba veszik. Ha ő is tisztel s elfogad másokat. Vagy lásd a vegyes házasságokat honi tájainkon.

         De ha a többségi nemzet maga alá próbálja gyűrni, akár erővel is – számszerű fölényét, hatalmát kihasználva –  a kevesebb létszámú polgártársát, az sajnos már asszimiláció. Beolvasztás. Homogenizálás.

         Látunk erre is példákat. Egyáltalán nem lep meg, amit Sárközy volt francia elnök nemrég kijelentett. Valahogy úgy fogalmazott, hogy magyarnak születtem, de most francia vagyok. S ez természetes. Tehát nyugi, így lesz a migránsokkal is. Hm. Fel is zúdultak erre rendesen.

Ahogyan Amerikában mindenki az amerikai „nemzet” része...

         Azt  is látjuk, hogy katalánok, skótok, - meg egy csomó más európai kisebbség - kénytelen elviselni a nagyok játékát, közben pedig az Unió még füle  botját sem mozdítja. Bocs, dehogynem: hallani sem akar arról, hogy a kisebbségek nem akarnak vegyülni. Ilyenkor persze szeparatizmust, enklávét kiabál a sajtó. Jobb, ha így marad a status quo, mert úgy is kevesen lennétek. Miből pénzelnétek az önrendelkezést?...

         Honnan jutott ez eszembe? Onnan, hogy immár egy éve, a menekültáradat óta, a nagy globális humanizmus (sic!) előszeretettel  tűzte zászlajára az integráció kérdését. A milliós nagyságrendű, nem európai kultúrájú bevándorlókat, – a különbségeket tetszés szerint összemosva – a menekülteket tárt karokkal fogadná, hisz amúgy sincs munkaképes középréteg.

         Nem baj, hadd jöjjenek, úgyis beilleszkednek.  Csak... úgy látszik - amint az elmúlt év tapasztalatai sajnálatosan igazolják -, a beilleszkedés nekik nem megy olyan könnyen. Majdhogynem sehogyan nem megy. De hátha nem is akarják? A jelek szerint eszük ágában sincs. Azt meg pláne nem, hogy beilleszkedés címszó alatt felszámolják saját kultúrájukat, vallásukat, lett légyen bármily fanatikus is az.

         Itt Erdélyben is hallani már olyan „balos” sztereotípiákat minden fórumon, miszerint: „dehát mi is kisebbségben élünk”..., „a magyarok is migránsok voltak annak idején”... Meg kell érteni a migránsokat és keresztény szeretettel elfogadni, elviselni, befogadni, úgyis beilleszkednek. Valóban???   

         Csakhogy kilóg a lóláb, mert mi nem vagyunk bevándorlók. Erdélyben mi  is itthon vagyunk. Ez a mi hazánk is. Tehát rossz a párhuzam. Egyébre nem jó, csak csalásra és megtévesztésre. A lényeg elhallgatására. Lehet, hogy átvették a többségiektől, akik nemcsak, hogy integrálni nem tudtak minket, magyarokat, de asszimilálni sem – Trianon óta. Pedig Erdély kellene, csak mi nem.

         Nem célszerű összemosni a dolgokat, inkább disztingválni kellene megtanulni szinteket, ügyeket. Úgy jutni társadalmi konszenzusra, hogy szintézisbe hozzuk mindazt, ami Isten akarata,  nem pedig hátsó szándéktól vezérelve  részt venni a sötétség agymosó ténykedésében.

         Ahogy bűn az, ha illúziókba ringatjuk magunkat, ugyanúgy az is bűn, ha vezetőink megtévesztenek és csúsztatnak. És  a népvándorlás korát sem lehet mindenben a maival párhuzamba állítani. Ezt már történészek is kifejtették. A nagy elöregedési vákuum miatt sem. Még az állítólag életképességét vesztett fáradt, keresztény Európa láttán sem.

         Nem jobb volna inkább összeszedni magunkat, s a jog és szeretet eszközeivel határt szabjunk az érdekek hatalmának? Közösen keresve a megoldást, hogy minden népnek jó legyen: a kurdoknak is, a görögöknek is, törököknek is,  és nekünk is?

Csakhogy sajnos  úgy  tűnik: sokkal könnyebb ezt az egészet ilyen „lágy" migránspolitikával elintézni, mint a  fegyvergyárakat bezárni.

         De uraim: ennyi erővel nem lehetne elkezdeni felszámolni a szegénységet, hogy ne legyen alapja az erőszaknak és a kapzsiságnak?

Békében élni pedig még ennél is olcsóbb lenne, sokkal olcsóbb, mint háborúzni s szüntelenül ellenségképpel élni...

Azt is sejtem, Jézus mit tenne.

sp