Isten mosolyában megfürödni

gondolatok a lelki szépségről

1. 1.  Sokszínű szépség

        Kétezerben, a Magyar Televízió Tudósklub című, éjszakai beszélgetőműsorában, Hankiss Elemér szerkesztő többek között arról beszélgetett meghívottjaival, hogy mi a szépség. Kiderült, hogy ez a kérdés egy rejtelmes, lágy dilemma.[1] Olyan definíciók születtek, mint: a szépség a remény forrása, a szépség a megrendülés forrása, a szépség a szomorú boldogság forrása, sőt az is elhangzott, hogy a szépség nem más, mint a tisztaság, sőt az érzéki öröm forrása... Ennyi minden a szépség?

        Képzeljünk magunk elé egy tájat, egy ráncos arcú, hajlott hátú öregasszonyt, egy kisgyermekével játszadozó édesapát, egy tópartot, egy ködben elrejtőző hegyormot, egy virágcsokrot, az égen úszó bárányfelhőket, a sokszínű szivárványt vagy egy hajnali pirkadatot madárcsicsergéssel... - ugye ezekre mind azt mondjuk, hogy szép? Vagy nézzük meg majd a lexikonban, netán a világhálón Lorenzetti: La Madonna del latte (Szoptató, Gyermekét tápláló Madonna) c. képét.[2] Milyen esztétikai élményt nyújt?

        A képen harmonikus színek, íves lezárás, háromszög-kompozíció. A legmagasabbrendű érzelmet, a szeretetet megszólaltató ikon. Van benne időtlenség, gondoskodás és kiszolgáltatottság, csodálat, tartalom és forma egymásra találnak benne. Fájdalmas és megrendítő szépség. Gyöngéd és fenséges egyszerre, emlékeket szít fel bennünk, gyermek és anya kapcsolata elevenedik meg, túlmutat önmagán, Isten és ember kapcsolatára utal, mert Mária istenfiúi gyermeke, az örök, és az időben testet öltött szépség.

Mi a szépség?

        A szépségről nehéz vitázni, hiszen a közvélekedés szerint relatív, mint az ízlés. Vannak, akik szerint a szépség mindenkinek mást jelent. Hiszen nem mindenkinek tetszik ugyanaz az állat/növény/férfi vagy női színész... Nincs közös viszonyítási alap. A lényeg, hogy  a szép láttán endorfin, dopamin, adrenalin szabadul fel bennünk s ettől érezzük szépnek, azt amit vagy akit látunk. Mások szerint a szépség kisugárzás, belső energia kérdése.  De akadnak olyanok is, akik azt vallják, elég, ha én szépnek látok valakit, valamit, mellékes, hogy mások számára, ronda vagy rusnya.

        De igazából mi is a szépség? Külső vagy belső tulajdonság? Mitől szép egy ember, egy táj, egy festmény? Csak attól, hogy valamit „beleláttunk?” Minden csak nézőpont kérdése?

        Valójában a szép nem relatív. Kell lennie valami, érzékelésen túli, szellemi alapnak, ami minden ember számára nyilvánvaló, mégha nem is tudatos.

        Rosszmájúak szerint csak a csúnya emberek terjesztik ezt. Mármint, hogy a szépség viszonylagos. Persze, hogy a szemlélő személye is fontos, és az is, hogy mihez viszonyítja. Mindenképpen az az emberiség közös tapasztalata, hogy van, ami mindenkinek tetszik. Van, amire mindenki rácsodálkozik. Mindannyian gyönyörködünk a szemünk elé táruló látványban, ellágyulunk a léleksimogató zenétől, mindannyian elámulunk Michelangelo szobrain vagy Da Vinci festményein, minden túrista megbámulja a Vatikáni múzeumot és a Sixtusi kápolnát. Vannak szép arcú-testalkatú emberek, gyönyörű virágok, zenék, állatok vagy épületek. Ettől még lehet szubjektív az értékelés, lehetséges, hogy érzés/ek, vélemény/ek alapján mondjunk ítéletet. Egy édesanyának az ő gyermeke a legszebb, mégha csúnyácska is, és a szépségversenyek győztesei is zsűrinként változnak.

        Mégis, mi az a mérce, amihez viszonyítva szépnek látunk, értékelünk és érzékelünk valamit? Mitől szép valaki vagy valami? Léteznek egyetemes szabályok, netán minden csak a befogadón múlik? Hol a vízválasztó az egyéni ízlés és az abszolút szépség között?

        Az emberiség gondolkodói minden korszakban keresték erre a választ. Ha tudományosak akarnánk lenni, azt mondanánk: a szépség nem más, mint a rútsággal ellentétes esztétikai kategória, az esztétikai gondolkodás alapfogalma. A szépségről vallott nézetek viszont a történelmi korokkal együtt folyton változtak, a filozófiai idealizmustól egészen a mechanisztikus materializmus esztétikai vetületéig. Hosszú, tanulási folyamat eredményeként, valamiféle társadalmi közmegegyezésként alakult ki a szépnek, mint élménynek a meghatározása. Több ezer évig tartott, amíg megtanultunk pl. úgy festeni, ahogy az a természetesnek a benyomását kelti.

        A meghatározásoknál mégiscsak a bölcselet siet segítségünkre, hiszen az emberi lét alapvető értékeiről van szó: igazság, jóság, szépség, szentség. Létünk forrásait pedig nem tudjuk megérteni a másvilág, a transzcendens, az isteni világ nélkül. Úgy is mondhatnám, a szép a szent felragyogása a profánban. Nászra kél a szellem és az anyag. A filozófiatörténet szerint a szépség fogalma nemcsak a látható dolgokra terjed ki, hanem azok mögöttes lényegére, létezőjére, ami ezekben a tulajdonságokban érhető tetten: igaz, jó. Ami pedig igaz és jó, az szép is.

        Pláton szerint ez pedig csak egy örök ideából születhet. Felfogásában Isten az Egy, a Szép, az Igazság és a Jó feltétlen egysége. Ez a feltétlen egység a dolgok megismerhetőségének és létének alapja (Politeia, 509 b).

        Arisztotelésznél a szépségben rend és arányok figyelhetők meg, a szofistáknál pedig a kellemesség: ami szép, azt jólesik nézni, hallani. A középkor, a reneszánsz és a felvilágosodás korának gondolkodói nagyjából ezeket a fogalmakat használták a szépre, de Aquinói szt Tamásnál már megjelenik a meghatározás, ami később Immanuel Kantnál is: szép az, ami érdek nélkül tetszik. Ami önmagában a gyönyörködés érzését váltja ki a szemlélőből. A szépség ősforrása maga az Isten.

        Az újkori esztétikai meghatározásokban fontos az alak, a szín, az esztétikai élmény, de ugyanennyire az etikai vetület is. A szépség törvényeiben ott szerepel a szimmetria-arányosság, a harmónia, a ritmus. Ha valami félszeg, félresikerült, aránytalan: az deviáns.  Az korcs. Az nem szép. Tehát csúnya. Szép az, ami szabályos, egyenletes, az arányok egyensúlyban vannak... És ahogy később még szólni fogunk róla, a szépség különféle megnyilvánulási formáiban is változnak a hangsúlyok: természetben, az emberben, az ember által teremtett szép művekben egyaránt.

2. A teremtett világ szépsége  

2.1. természet

A természet szépsége mindig is lenyűgözte az embert. A hegyek tekintélyt parancsoló nagysága, biodiverzitása, csendje, tisztasága, imádságos áhitattal tölti el még a városon nevelkedett turistát is. David Attenborough filmjei nemhiába vívták ki tévénézők millióinak elismerését. A természet szépsége szinte átjárja, megrendíti az embert. Még a pusztító erejű természeti jelenségek is csodálatra késztetnek, lett légyen az egy vulkánkitörés, tájfun, villámcsapás, vízesés vagy egy lavina hatalmas ereje. Ahogy a hegycsúcsról eléje tárul a panoráma, ahogyan a tengerparti naplemente vagy napfelkelte áhitattal tölti el, ez már-már vallásos élményt jelent számára. Nem tudja megfogalmazni, csak ennyire: csodálatos! A természet szépségén átsüt a teremtő Isten szépsége és szeretete. A teremtett világ szépségén, rendjén keresztül Isten bölcsessége, szeretete, szépsége nyilvánul meg. Nála ezek az abszolút értékek, a lét tulajdonságai egységet alkotnak. Ő maga a szép, az igaz, a szent, a jó. A világ szépségében is az Örök szépet dicsérjük, amint azt Assisi szt. Ferenc a Naphimnuszában megénekelte.

2.2. állatok

        Az állatvilág szépségén is csak ámulunk. Sokféleségük, beprogramozott ösztöneik, furcsa, vagy magható viselkedésük egyaránt állandó munkát adnak a kutatóknak. Milyen érdekes az is, hogy minden állat kicsinye -bármilyen visszataszító, félelmetes legyen is felnőttkorában-, csodálattal tölt el minket. A madarak fiókái, vagy a ragadozók kölykei egyaránt szépek. Vannak kifejezetten gyönyörű állatok, madarak: gondoljunk pl. a páva, a tigris, a pandamedve, a ló, a halászsas, az őzike vagy akár a császárpingvin vagy egy kolibri szépségére...         Az sem mellékes, hogy maguk az állatok is érzékelik a szépet. A színek harmóniáját. Nem mindegy például, hogy melyik szín milyen hatással van rájuk.

        Csányi Vilmos etológus szerint az állatok is kedvelnek bizonyos formákat, színeket, külső jegyeket.[3] A lugasépítő madarakat figyelte meg egyik barátja, a kitűnő etológus, Albecker Vilmos, aki Ausztráliában járva egy cseles kísérletet is tett velük. Ezek a madarak, jelen esetben a hímek nagyon egyszerű színezetűek, de nagyon bonyolult lugast építenek, és azt különböző színű virágokkal, kövekkel díszítik. A kutatók azt a csínyt követték el, hogy az egyébként kék köveket és virágokat használó madárnak a területére egy sárga tárgyat tettek be. A madár fúriaként rontott elő, és megtámadta őket, mert annyira felháborodott, hogy egy oda nem illő színű tárgyat raktak be a lugasába...

2.3. évszakok

        Minden évszaknak megvan a maga varázsa. A kikelet ífjúsága, a nyár változatossága, az ősz érett színei, a tél fehérségének csendje és nyugalma egyaránt szép és helyettesíthetetlen. Mi ugyan másért szeretjük mind a négy évszakot, mégis mindegyik szerethető, mert szép. A virágban pompázó május, a szénaszárító vagy tengerparti nyár, a szőlőt adó, lombhullató ősz, és a csikorgó hideggel, puha hótakaróval beköszönő tél egyaránt szép. A miértre nem is találunk szavakat, csak érezzük belülről az élet szépségét.

3. Az ember szépsége

3.1. testi szépség

        Az ember külseje, testi szépsége minden korban a szépségideál középpontjában állt. A test arányai, harmóniája, hajlatai, a végtagok teltsége vagy karcsúsága is mind fontosak, de leginkább az arc elhelyezkedése, berendezése, szimmetriája tesz valakit széppé és vonzóvá. Nyilván vannak nőies és férfias karakterjegyek. Manapság, a „kép-mutató” média korában is a szép alatt alapvetően a külső, a test szépségét értik. Azon belül is a női test szépségideálját, amelyet a reklámok és médiacézárok jól ki is használnak. Nem jó úgy, ahogy Isten teremtett, faragni, alakítani kell rajta. Légy még csinosabb. A szépség érdek lett. Kitaláltuk a szépségműtéteket, mert a szeretetet is meg akarjuk vásárolni.

„Örökítsd meg génjeidet az emberiség genetikai fotóalbumában. Az albumba viszont a Nő ragasztgatja be a képeket.

Úgy élünk, mint a marionett bábuk, akik azt hiszik, életre keltek, s a színdarab az ő életük; valójában az evolúció zsinórjai mozgatnak minket, s az előadás előre meg van írva. Talán némi improvizáció megengedett.

... Az evolúció évmilliókig csiszolgatott minket, így nem meglepő, hogy minden sóhajtásunk és vágyunk levezethető a "sikeres szaporodás" programból. Luxus volna, hogy ne az tetsszen a legjobban, ami evolúciós értelemben leginkább az érdekünk.

        Amikor egy férfi és egy nő találkoznak, - mint egy szabó - méreteket vesznek egymásról, s agyukban beindul egy evolúciós kalkulátor, amely, oszt és szoroz, majd a másodperc tört része alatt kidob egy eredményt, ami eldönti, hogyan is legyen tovább„ - mondja a pszichológus.[4]

        Nem csoda, hogy a nők önértékelése kínosan ettől a külsőleg rájuk erőltetett és meglovagolt álságos ideáltól függ: szép vagyok, vagy rusnya? Ha csúnya az alakom, teltebb vagyok, vagy pár kilót felszedtem, ha nem sminkeltem magam, nem vagyok szép... Szépségszalonok reklámarcai és pózoló plakátjai darázsderekú, babaarcú manökeneket állítanak csatasorba, a síma, rugalmas bőrt, a telt ajkat, a feszes csípőt teszik meg követendő példának.

        A példaképnek kikiáltott, ideig-óráig tündöklő sztárok, színészek, celebek persze csak megjátszák, mímelik a boldogságot, miközben legtöbbször ők is boldogtalanok, csak a rendszer jól megfizetett kiszolgálói. A magamutogató kitárulkozás már-már nevetségessé és groteszkké vadítja azt a szépségeszményt, amelyet különféle gazdasági érdekcsoportok igyekeznek lenyomni a nők torkán. Ez az erőltetett, művi szépség, egyenesen utálatot vált ki, hányingert keltő és megalázó. Sokan ennek a szépség utánzatnak válnak szánalmas karikatúráivá, rabszolgáivá.

        A férfiak is kitesznek magukért, amikor hódítani kell. A különféle ajszószerekkel feltunningolt izomkolosszusok, a sármos, macsó figurák valójában mind arra hajtanak, hogy a nő minél hamarabb elszédüljön tőlük. Hiszen a férfitestnek is megvan a maga szépsége. Ráadásul ha erőtől duzzad, arányos és csábos, akkor nagyobb az esélye, hogy az ideális nő is horogra akadjon... Persze női magazinok ehhez még ajánlják az ún. belső értékeket is, mint: önértékelés, igényesség,  harmónia, önmagunk elfogadása, kerüld a túlzásokat, építsed egyéniségedet, légy kiegyensúlyozott  stb. Szépítkezni amúgy jólesik. Órákat töltünk el fodrásznál vagy különféle szalonok szolgáltatásait élvezve. Szeretjük a kényeztetést, mert ha meg vagyunk elégedve magunkkal, kinezetelünkkel, jól érezzük magunkat a bőrünkben.

        A média szépségeszménye szinte évenként változik. Azonban az emberi test szépsége nincs korhoz kötve. Ráncosan is szép egy boldog ember arca, ősz hajjal és bottal is lehet sétálni, ha tisztességesen megöregedtünk. Az emberi létszakaszoknak is megvan a maguk szépsége. A csecsemőnek, ki édesanyja karján alszik, a kismamáknak vagy várandós édesanyáknak is. A fiatal is ragyog, amikor szerelmes, hiszen számára a párja maga a szépség, a mennyország.

        Arcunk elárulja egészségünket, lelkiállapotunkat, de szépségünket is. És nemcsak arcunk, hanem mozgásunk, gesztusaink is. A táncművészet, legyen az néptánc vagy balett, nemcsak a testünk szépségét demonstrálja, hanem még inkább a mozdulatok összhangját, koordinált lépéseink szimbolikáját, beszédes üzenetét, mint saját nyelvet, közlési fórumát is.

        A szép ilyen szempontból nemcsak adottság, hanem tanulható magatartás, művészi megnyilatkozás.

3.2. alkotásaink

        Minden emberben valahol ott szunnyad a szépérzék. Csak ki kell fejleszteni. A művészet a felfedezés örömét nyújtja, amely a szemlélőt is megragadja. Bizonyos fokig a természetes formákat magunkkal hozzuk.  S az szép, ami természetes, ahogyan látjuk a világot. Gyermekként. Aztán az iskolakezdéssel ez vagy felerősödik, vagy épp az iskola tesz róla, hogy kiölje. Évekkel ezelőtt egy londoni iskolában, a rajztanár azt mondta a színes, gyönyörű rajzokkal előrukkoló gyermekeknek: „Gyerekek! Nem szép az a színes világ, amit ti rajzoltok. Tessék ezt a kockát úgy lerajzolni, hogy egy kockára hasonlítson. Amikor a fiam kezdett iskolába járni- mesélte az apa, otthon gyönyörűeket rajzolt, nem élethűeket, de nagyon színgazdag, érdekes történeteket. Amikor elkezdődtek a rajzórák, a rajztanár első dolga az volt, hogy elmagyarázza neki, hogy nem tud rajzolni. Előbb tanuljon meg élethűen rajzolni, majd aztán rajzoljon történeket. Soha többé nem rajzolt szépeket...”[5]

        Az emberiség művészi teljesítménye mérhetetlenül nagy kincstárat mondhat magáénak. Az első barlangrajzoktól kezdve az egyiptomi piramisokon át a legújabb épített csodákig, vagy autókig,[6] a festészet és a zene területén teremtett halhatatlan műalkotások mind az esztétikai igényéről, a benne rejlő és megnyilatkozni akaró szépérzékről tanúskodnak. A festőnek a festménye jelenti a szépséget, az írónak az írás, egy tanárnak a tanítás, a tudás átadása. Minden hivatásnak megvan a maga gyönyöre, amellyel elbűvöli azt, aki szenvedélyesen, elhivatotsággal műveli azt. A szépség menti meg a világot-mondja Dosztojevszkij. Illyés Gyula sokat idézett sora szerint, „aki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja.” A művészetnek tehát, - így a képzőművészetnek is - az a hivatása, hogy feltárja a világ, az élet szépségét. Közvetítse Isten szépségét. Azt írja, festi, álmodja, szedi rímbe akkor is, ha a szépség fájdalmas oldalát villantja fel. Ha a rútat fel is idézi, -mint valami sámántáncban,- azért teszi, hogy legyőzze.

        Charles Boudlaire Egy dög c. versében a szépség „halálával” szembesít. És ez a múlandó szépségre igaz is: „De mondd meg édes, a férgeknek, hogy e börtön vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm elrohadt szerelmeimet”. Viszont a valódi művészet a szépség transzcendes, örök távlatait segít megpillantani.  Az örök, halhatatlan szépség szikráját pattintja szét térben és időben. Ilyen szempontból a szépség egy tiszta érték, ami a művész keze által jobbá teszi a világot. Néha rejtetten, néha egyértelműen. Néha összekapaszkodik a fantasztikummal, néha realizmusba burkolózik. Mint William Wolrsworth táncoló tűzliliomai.

        De a szépség rúttá is válhat. Amikor a beteg léleknek a rossz, a gonoszság válik széppé és azt élvezi.  A történelemben diktatúrák, háborúk, pusztítás és fájdalom, rombolás és halál jelezte egy-egy elmebeteg, gonosz vezetőnek kéjelgését: mi okozott számára gyönyört? Mit jelentett számára a szépség? Állítólag Néró is azért égettette fel Rómát, hogy gyönyörködhessen a tűzben. Neki ez számított szépségnek. Hitler és Sztálin is élvezték a gyilkolást.

        A szép, mint alkotás: hazuggá is válhat. Gondoljunk a mai tehnikában oly könnyen megoldható fotoshopra, karikírozásokra, hamisításokra, vagy gúnyrajzokra. A fotoshoppal csak a képen leszel szebb, a valóságban nem lesz neked jobb. Ilyenkor az esztétikát a gonosz szolgálatába állítjuk. Ezzel nem alkotunk, csak kigúnyoljuk a Teremtő tervét. A bulvár, a divat, az üzleti vagy piaci érdekek pont az eredeti isteni szándékot hamisítják meg. Itt már a szép elválik a jótól, s az igaztól is.

        Mára megjelent a futószalagon gyártott giccs. A szép hazug utánzata. A Hazugság atyját szolgálja ki. Egész ipar épült a dizájn, a dekoráció, a díszítés és csomagolás életérzésére, mert könnyen leragadunk a látszatnál. Könnyen megtéveszt a külcsín. A becsapottság érzése aztán, szinte minden alkalommal garantált. Ez a képmutató, álszent kettősség sajnos igenis jelzi belső meghasonlottságunkat, morális kétkulacsosságunkat. Hisz titokban összekacsintunk az eladóval, ábrándokat kergetünk, mert a kirakatnak szeretnénk megfelelni s nem a belső mércének. A szépnek csomagolt gagyit vesszük meg, nem azért mert szükségünk van rá, hanem, mert ez a trendi. S mert olyan jól néz ki...

4. Belső szépség

        Testi szépség félrevezető és üres dió, bél nélküli, ha nem társul hozzá a lélek szépsége. A halhatatlan, istengyermeki „összetevőnk” feltétlenül szükséges egész emberi mivoltunkhoz.  Szép arc mögött is lakhat durva lélek. De a széplelkű ember kisugárzása kiül az arcára, meglátszik gesztusain, beszédén, másokhoz való viszonyán, kommunikációján. Az arcunk: lelkünk szépségének lenyomatává válik. Igazából a lelkünkben ott szunnyadó isteni szépségideálnak kellene megfelelnünk, és nem emberi elvárásoknak.

        A szépség ragyogás. Ragyogás nincs Nap nélkül. Belső Napunk Isten, aki lelkünkbe árasztja kegyelmének fényét. Szeretetén keresztül. Szeret azzal, hogy életet ad, hogy megajándékoz testemmel, képességeimmel, szeretteimmel. Amikor szeretettel válaszolok a külső jelzésekre, visszatükrözöm szeretetét. Szép a lelkem. Amikor megbocsátok a másiknak, aki megsértett: szépítem a lelkem. Megoldódnak identitásproblémáim. Egyébiránt már a „ki vagy te?” kérdése is fogasnak bizonyul, hát még a „kinek van igaza?”  Így viszont „mindig annak van igaza, aki jobban szeret. Mert ő kevesebbet téved. És ha téved is az úton, engedi, hogy kijavítsák”.[7] A szeretet tesz minket vonzóvá. Ha valaki szeret minket, annak szépek vagyunk, s akit szeretünk, azt szépnek látjuk. A jóság szépít, a gonoszság csúfít, eltorzul tőle a lelked.

        „Szép az, amit szeretni lehet. Ami megérinti lelkünket. Ami gondolatokat ébreszt. Megfog és felemel”-mondja Szemán Ferenc képzőművész. Majd hozzáteszi: „Szép az, ami örömöt ad, sugároz. Felajz. Munkára, jó cselekedetekre ösztönöz. Nem telepedik ránk, nincs benne hátsó szándék. Nem kényszerít, de irámyt mutat. Megmosolyogtat, de nem tesz nevetség tárgyává.”[8] Ezt teszi velünk az Isten.

Milyen szép a lába annak, aki jó hírt hoz-mondja a zsoltáros.

Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent- mondja Krisztus Urunk a hegyi beszédben.

        A széplelkű ember mást is lát a világban, mint gonoszságot, bajt, szenvedést. Nem utálja környezetét, nem vonul ki durcásan belőle, hanem villámhárítóként, szeretetével fegyverzi le a gonoszt. A széplelkű ember látja a fától az erőt, az árnyék mögött a napot.

        „Mi nem szeretjük a világot a bűn, a betegség, a halál, a természeti katasztrófák, a gonosszág miatt. Ám szeretjük-e a világot a jelenvaló öröm, fény, jóság, szeretet, szépség miatt?” -kérdezi joggal Mácz István. Majd így folytatja: ha riaszt a múlt és a rossz, hasson át a szép, és izzítson a szeretet, és akkor el kezdjük szeretni a világot.”[9]

        A lelki szépség tanulható. Senki emberfia nem eredendően rossz. Az áteredő bűn nyomai, a rosszra való hajlamunk nem predestinálnak arra, hogy beletörődjünk, vagy felvegyük a Lucifer által eldobott kesztyűt. A lelki szépség iskolájában minden nap gyakorlati óra van. Gyakoroljuk a szeretetet, az elfogadást, a másik ember tiszteletét. Próbáljunk urai lenni indulati reakcióinknak, beszédünknek. Irányítsuk szavainkat, kommunikációnkat a minél kisebb konfliktuskeresés felé. A sok káromkodás, durvaság, csunya beszéd elcsúfítja a lelket is. Igyekezzünk tudatosan kerülni.

        Fejlesszük szépérzékünket a csendes meditációval, a kellemes, felemelő, imádságra hangoló zene hallgatásával. Ne sajnáljuk az időt a finom apróságokra való figyelemtől lakásunkban, közösségi tevékenységekben, ünnepi alkalmakkor.

        A lelki szépség egyfajta tisztaságról, belső ártatlanságról tanúskodik, ami lehet, hogy naivitásnak vagy idealizmusnak tűnik. Valójában azonban lelki immunrendszerünket erősíti. De ezt a szépséget meg kell őriznünk. Ápolnunk. Ez csak úgy lehetséges, ha azzal tápláljuk lelkünket, agyunkat, fantáziánkat, szellemünket, ami szépíti azt. Ami nem káros, nem mérgező. A széplelkű emberből árad a derű. Van tartása, mert Istennel szoros, személyes, napi kapcsolatban van. Lelki békéjét nem zavarják meg a hétköznapi gondok hullámai. Árad róla, belőle egyfajta belső nyugalom, kisugárzás, és ez nem valamiféle csakrás energia, hanem Isten szeretetének simogatása. A széplelkű ember arca kortalan.

        Nézzünk meg egy fekete-fehér képet Márton Áronról. Mi jön át? Valami megmagyarázhatatlan meghittség, bölcsesség, s ebbe a tekintetbe akár még egy pajkos huncutság is belefér. Nemrég köszöntötték tisztelői Márton Árpád képzőművészt 75. születésnapja alkalmából. A méltatásokból idéznék, ami talál a lélek belső szépségével, finomságával rendelkező emberre is: „amikor dolgozik, amikor alkot, lehet, hogy veszekszik is a színekkel, ecsettel, vászonnal, küzd is velük és játszik. Amikor vele beszélsz, lendületes és mosolygós, végtelenül kedves és előzékeny. Szelíd és szenvedélyes, harsány és alázatos egyszerre. Amikor másról beszél, kifinomult, választékos, míves, ha kell atyai, ha kell gyermeki. Érző. Amikor róla beszélnek, akkor csöndes és figyel. Talán szorong is egy kicsit.”[10]

        Úgy őrizzük lelki szépségünket, ha tartózkodunk mindattól, ami elcsúfítaná.  Ha megpróbálunk gátat szabni kíváncsiságunknak. Ha inkább vagyunk irgalmasok, mint kegyetlenek. Minden kép, hang, hír, reklám nem válik a javunkra. A lakásunkat is könnyebb tisztán tartani, ha a cipőt már az ajtó előtt letöröljük, sőt eleve nem lépünk bele a sárba.

5. Az esztétikum teológiája

Úgy tűnik, újra fel kell fedeznünk a szépséget magunkban is, a világban is. Ezért fontos, hogy teológiailag is megalapozzuk reményünket.

A hívő embert a megváltás tudata hálával, létbiztonsággal, örömmel tölti el. Akiben öröm van, az tudja csak észrevenni a szépet. A bűntől, az elégedetlenségtől, vagy a fájdalomtól könnyen morcosak, kedvetlenek leszünk. A könnyektől bepárásodik a szemünk. De a síró ember is tud szép lenni.

A teremtett világ szépségein keresztül Isten beletestesült a világba. Minden okunk megvan arra, hogy felfedezzük a teremtményekben és egymásban rejlő szépséget. A szépség itt van. Nem kell előállítani, sem mesterségesen, szemfényvesztő trükkökkel kicsikarni a tehnikából. A szépség itt van köztünk, bennünk. Arra vár, hogy befogadjuk.[11]

        Jézus Krisztus az ősszépség. Akiben Isten megnyilatkozott. Még átszúrt szíve, kereszten függő szent teste is szimmetrikusan szép, meggyötörve is csodálatos. Mert a bűnben felragyogott a szeretet. Az egyház a maga szentségi liturgiájában a mennyei „szertartásrend” előízét szeretné megízlelteni. Ezért is olyan gyönyörű, lélekemelő, fönséges a liturgiánk a maga szabályozott szertartásaival, ünnepeivel, méltóságával, precizitásával és rendjével. Ezáltal akar bevezetni már itt a földön a szépség titkába.

Csak szép lélekkel lehetünk érzékenyek, fogékonyak a szépségre. Ahogyan Isten maga gyógyít, és lelkileg széppé tesz, ugyanígy tudjuk mi is egymást gyógyítani szavainkkal, imánkkal, tevékeny szeretetünkkel.

Érdemes kifejleszteni a belső szépérzéket is, mert az visszahat egész személyiségünkre.

6. Összegzés

„A második évezred végére az Antikrisztus eljött értünk, még sincs neve vagy személyazonossága – itt van, és még sincs. Bár nem él, arcát az óriásplakáton azonnal felismerjük. Ő a reklám alanya… szép és fiatal, dinamikus és ambiciózus, mindenekfelett pedig sikeres… Akárcsak Krisztus, az Antikrisztus is az egyetemes megváltást kínálja, csak míg Krisztus annak fejében az ember teljes lényét kéri, az Antikrisztus mindössze 1990 forintot. A marketing evangéliuma szerint az üdvösségről minden pillanatban egyetlen termék megvásárlása választ el. Az üzlet megköttetik, az élmény megvalósul, a megváltás elmarad. Pár perc sem telik el, és az Antikrisztus visszatér, ígérete csábítóbb, mint valaha.”- olvashatjuk az egyik anyaországi napilapban.[12]

        Én hiszem azt, hogy a valódi Szépség, Krisztus szüntelenül átjár és elbűvöl jelenlétével. Ő erősebb, mint az Antikrisztus. Nekünk csak az a dolgunk, hogy ez az isteni jelenlét szépülő lelkünkben visszhangra találjon.