(új élet)
Nem kunyhóban, nem is palotában: „oltáros
sátorban „ születtem.
Valóságnak hittem minden álomképet,
és ma, az álomkép árnyékában
cipelem a szembesülő múltat.
Novemberi szürkeségben
láttam meg a napvilágot.
Sírással kezdődött.
A kar átölelt, magához szorított.
Eleredt az eső, aludtak a fák,
álmát aludta  a mező.
Új élet született – örök gyötrelemre.


(vörös végzet)
Valamikor réges-régen,
nagyapáim idejében,
malomkövet höngörgettem fel a
hegyre, le a völgybe, araszoltam
kis léptekkel. Valamikor réges-
régen marhacsordát legeltettem.
Lépegettem fennebb-fennebb,
nagy árkokat átugorva gurultam a
végtelenbe. Valamikor réges-régen,
kánikula naptüzében homokvárat
építettem. Jött a végzet, vörös
végzet, megcsúfolta építményem.