Bethlen Gábor fejedelem arca (részlet)

Mottó:

„Ó, vajha avagy ne született,

avagy örökké élt volna...”

(Kemény János emlékíró, fejedelem)

Most visszatekerem az Idő fonalát,

Nézzük fejedelmünk hű emberi arcát!

Amit a kortársak „kenegettek” rája,

Íme, a Gáborunk színe és fonákja:

Óvatos és ravasz, józan, ábrándozó,

Ruganyos – rugalmas, de nem megalkuvó.

Hívő, nem elfogult merev kálvinista,

Habár a bibliát többször átolvasta!

Munkában nem fárad, csüggedést nem ismer,

Ki, ha sikertelen, újrakezdeni mer!

Támad és visszavág, hogyha védekezik,

Önérzetes ember, sohasem kérkedik.

Jó gondolkodású, esze olyan éles,

Mint a jól megmunkált és büszke kard éle.

Mindig bátor, merész, de konok, számító,

Mégsem erőszakos, magát nem ámító.

Felrója, ha kell a mások hazugságát,

Ő maga megtűri s védi hamisságát,

Ha a politika éppen úgy kívánja,

Hogy a török, német, mit gondol, nem bánja!

Nem fösvény, mégis kér pontos elszámolást,

Nem szereti a sok hímezést – hámozást.

Korának hű fia, a képen cselekszik,

Családja körében gyöngéd, „viselkedik”.

Szolgáival szemben szigorú, humoros,

Többet tréfálkozik, ha egy kicsit boros.

Egyébként is ritka az Ő mulatása,

Úgy írják, kínozta gyakran fejfájása.

Beszéli a latint, törököt, németet,

Külsőjében felvett egy „öles termetet”,

Ahogy Don Diego, tánctanára írja,

„Jól formált” két lába a táncot jól bírja.

Feje és arca nagy, a homloka széles,

Tágra nyílt nagy szeme igencsak beszédes.

Szemöldöke ívelt, dús volt, nagy a szája,

A fogai ritkák és nagy a szakálla.

Széles volt a háta, a dereka karcsú,

Tehetséges táncos, lám, mily színes arcú!

Udvari inasa, Kemény János írta,

Az emlékíró, ki barátságát bírta:

„Nagy fejedelem volt, úgy Mátyástól erre,

Nem volt még Erdélynek ilyen fejedelme.

Talán István király hasonlít csak rája,

Erdély fejedelme, lengyelek királya.”

Kemény írja:”eszes vitéz és kegyelmes”,

Conversatioban nyájas , illedelmes.

Az istenfélésben magát nem tettető,

Az „eklézsiákat építő, segítő”.

Disputatiokban igen gyönyörködő,

Vitéz rendek fölött atyaként őrködő.

Tud „egyensúlyozni” császár s szultán között,

Ha már fejedelmi köntösbe öltözött.

Emberi gyarlóság is tapadt kezéhez,

Így, vonzódott nőhöz, tánchoz és zenéhez.

Én is tennék még egy jelzőt a nevéhez,

Csatlakozván Kemény érces beszédéhez:

„Mohamedán Gábor” volt a gúnyos neve,

Itt nem magyarázom, több fér ebbe bele!