"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Alig fél évszázada, atyánkfia falujában még gyakran hangzott fel az elnyújtott kiáltás: Drótoszó-fótoszóóóóó! E hírverésre Rozi néni meg Juliska már készítette is a reparálni való lábast, sajtárt, tejesköcsögöt. Ha kiszakadt a vizeskanna füle, vagy kilyukadt Lajos bácsi bormérője félretették, mert tudták, a drótostót, hátán hordva műhelyét, évente többször is beköszönt a faluba, s mindent megjavít, ami edényben a ház körül csorbát szenvedett. Nagyobb helyeken akár négy-öt napot is eltöltött, annyi munkája akadt. Előbb beszállásolta magát egy ismerős portára, hol a koszt-kvártélyért természetben fizetett (mindent megjavított, mi reá várt), majd másnap reggel kiült az árokpartra, vagy egy kút mellé, árnyas fa alá telepedve fogadta a kuncsaftokat. Mindenre volt célszerszáma meg kelléke egy kis ládikában, ügyesen szortírozva. (A mester fogásait atyánkfia, a többi gyerekhez hasonlóan, tisztes távolból próbálta ellesni.) Jöttek is a népek csőstől! Az összegyűlt pénzecskét kicsi kendőbe kötözte, s ha már mindent befoltozott-megdrótozott, újra hátára vette a betyárbútort. A szomszéd faluszélen aztán megint rákezdte: Drótoszó-fótoszóóóóó! Zemplénből-Gömörből valók voltak e derék atyafiak, kora tavasztól késő őszig - szép, nagy kört leírva az Alföldön - gyakorolták mesterségüket.
Manapság egyre zajosabb, olykor tolakodva magakínáló házalók járnak már arrafelé is. Úgy visít fel a jégkrémes autó a legváratlanabb pillanatban, hogy majd kiesik a toll atyánkfia kezéből! A dunyhát-tollat felvásárlók szinte naponta váltják egymást, hangszóróból ajánlva jobbnál jobb üzletet. Az ócska bútor vagy fémhulladék iránt érdeklődők meg rendszerint délelőtt kiabálják ki a házbelieket, a már-már üde színfoltnak számító, mert csendesebb szavú, "románból" batyuzók meg jobbára délután kéredzkednek be portékáikkal. Mindenen túltesz azonban a reggelente menetrend szerinti pontossággal felhangzó "Boci-boci, tarka"! Atyánkfia még jól emlékszik kezdő hegedűóráinak slágerszámára (szenvedett is a szárazfa vonója alatt, míg elfogadhatóan előcsalogatta belőle e műremeket), de ez a mostani minden eddigi ilyetén élményét felülmúlja csengő-bongó instrumentális ötleteivel, kisgyermekes bocivokáljával, poénosnak szánt csattanójával: "Odamegyünk lakni, ahol tejet kapni". És az előadást, oda-vissza az utcában, naponta megismétlik.
Műsoruk prolongálva! De meddig?
Szólj hozzá !
Gyerekkoromban csak a bolti tejet voltam hajlandó meginni. Akkoriban még az is tej volt, nem gyárilag készült fehér ital, csakhogy fel kellett forralni (néha odaégett). A frissen fejt tejnek "tehénízét" éreztem.
A zsákos bácsin viszont sokat tűnődtem, vajon mihez kezd otthon a sok nyúlbőrrel és öreg tollal?
Kedves Magdi! Tanultál fejni? Nem is mondtad... Te legalább tudod, hogyan s hol "készül" a tej. Ha egy mai gyermeket - főleg városit, de sok falusit is - megkérdeznénk erről, igencsak meresztenénk szemünket a válaszaikon!
Kedves Zsuzsa! Én is jól ismerem a sokszoknyás Pest környéki, házhoz járó néniket, az egyikkel rövidesen interjút is fogok készíteni (igaz, eredetileg a férjéhez fűződő emlékei érdekeltek, de - megköszönve a tippet - az ő Pestre-járásáról is kifaggatom majd). Az öreg, fehér szakállú, zsákos bácsika alakja is ismerős gyermekkoromból, de hogy mi hogy hívtuk annak idején Szatmárban, azt most inkább nem írom le, mert a Moderátor még "megintene" érte! :-)
Ma már szinte hihetetlen, de az 50-es években Budapest külvárosait is járták drótosok. Nem erőszakoskodtak, mint a mai házalók, csak kiáltozva végigsétáltak az utcán, meg kellett szólítani őket. A miénknek az volt a nótája, hogy "drotóóóóós". Sok házhoz behívták. Abban az időben nagyon megbecsültünk minden lyukas lábost, törött edényt.
Hetenként egyszer járt hozzánk egy közeli faluból tejesasszony is, sok szoknyában, fejkendőben. Túrót, tejfölt, sajtot árult kosárból, batyuból.
A kedvencemet a végére hagytam. Időnként megjelent egy hajlott hátú, galambfehér, lengő hajú és szakállú öregember, hatalmas szütyővel a vállán. Azt énekelte: "Nyőőőlbőrt, kecskebőrt, öregtollat veszek!" Még a dallamára is emlékszem, le tudnám kottázni. Egyszer mi is behívtuk, hogy venné meg a régi falióránkat. Félelmemben az asztal alá bújtam. Ő volt az az ijesztő zsákos bácsi, aki a legendák szerint elviszi a rossz gyerekeket. Szegény öreg, vajon ki lehetett a valóságban?
Ma a hangszórós autóké a világ... Family frost, krumpli, hagyma, dinnye, aprított fa... Nem sajnálják a hangerőt...
Én szeretem a friss házi tejet, s ha még házhoz is hozzák - pláne. Csak az a rettenetes hangerő ne lenne hozzá.
"Nyomatják ezerrel" - mondta legutóbb az egyik utcabéli. Nekem százzal is elég lenne..
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
PayPal segítségével
átutalással
nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB
Az adományozás adómentes.
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com. Működteti:
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz