"
Sepsibodok
Látnivalók:

Református, védőfallal körülvett vártemploma 15. századi, 1651-ben átépítették. Tornyát a 19. században újjá kellett építeni. Erődfalai félkörívben állnak, hiányzó részét az 1920-as években bontották le, köveit az iskola építéséhez használták fel.
A Bodoki-havasnak az Olt völgye felé kiugró fokán láthatók Kincsás várának terjedelmes maradványai. Nevét annak a hitnek köszönheti, hogy területén elásott kincseket sejtettek. Eredete, sorsa ismeretlen, de valószínűleg a középkorban menedékhelynek épült.
Lejjebb a patak mentén kapu alakú gerincen Leányka-vár sáncai látszanak.
A falu nevezetes borvízéről (Salus-forrás) – melyet palackoznak is – és gyógyfürdőjéről."

Ezt kis részletet a Wikipédiáról másoltam ide, de nem ezek miatt szerettem volna szólni a faluról ma, amikor hiányolják, egyre csak hiányolják, emlegetik, sűrgetik az ÖSSZEFOGÁS szükségességét. Nem csak ezt hallom, hanem a kérdést is többek részéről, hogy jó, jó, fogjunk össze, de hogyan, azt senki nem mondja meg.
Elmondom hát Bodok példáját, ahol magam is tanítottam évekig. Ha híre megy a faluban, hogy valaki fekvő beteggé vált, őt a falu összes családjából meglátogatja valaki vigaszt vinni, bátorítani, társaságot szolgáltatni, segíteni. Ha nő a beteg, a többi asszony beosztja, hogy ki mikor megy hozzá, s visz főtt ételt nemcsak neki, de az egész családnak, hiszen a beteg nem tudja ellátni a háziasszonyi teendőket. Ha a feleség netán kórházba kerül, akkor is kijár a segítség, vagy ha gyerekek már nincsenek a háznál, a férjet hívják meg hol egyik, hol másik családhoz meleg ételt enni. Ha férfi vált beteggé, akkor is akadt elég elintézendő férfimunka a háznál, amiben elkelt a segítség, s jött is.
Így működik az a közösség, ahol a lélek még egészséges.