Jakab úr panaszai

 I.

Alulírott Jak kab Bözödi György marosvásárhelyi lakos, a RSzK Akadémiája marosvásárhelyi tudományok Kutatóintézetének osztályvezetője, a Romániai Írók Szövetségének tagja, az alábbi panaszaimról kívánom Önt értesíteni.

Az elmúlt év november 7-én a MAI* marosvásárhelyi szervei letartóztattak (különböző koholt vádakkal), és ez év január 25-ig vizsgálati fogságban voltam. Ekkor a vádat elejtették, az ügyet semmisnek nyilvánították, és viszszahelyeztek teljes jogaimba. Mindezek ellenére, úgy látom, hogy továbbra is üldözésnek vagyok kitéve a MAI egyes szervei részéről, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a jogaimba visszahelyezést nem hajtják végre teljes mértékben, másrészt abban, hogy különleges elbánásban részesítenek.

Az ismertetendő tények a következők:

1. Útlevelet kértem magyarországi rokonaim meglátogatása végett, de kérésemet visszautasították. Három nővérem él Budapesten, a legidősebb, Julianna 77 éves, kórházban fekvő beteg, a másik két nővérem, Judit és Rozália szintén a hetvenedik életéve körül jár. A felszabadulás óta eltelt 23 év alatt egyetlen egyszer adtak lehetőséget a marosvásárhelyi hatóságok, hogy rokonaimat meglátogassam, az évenként beadott kérvényeimet indokolás nélkül mindannyiszor visszautasították. Most Julianna nővérem betegsége annyira súlyosra fordult, hogy az orvosi vélemény szerint legföntebb néhány hétig bírhatja. Meghívó levelét természetesen csatoltam volt az útlevél iránti kérésemhez, de nem vették figyelembe.

2. A letartóztatásommal kapcsolatban a vásárhelyi lakásomon és bözödi házamban tartott házkutatás alkalmával elvitték irataimat és könyveim jórészét, elsősorban mindazokat a könyveket, amelyeknek címében vagy fejezeteiben az „Erdély” és „székely” szó előfordult. Szabadlábra helyezésemkor ezeknek egy részét visszakaptam, és akkor azt ígérték a MAI szervei, hogy később mindent visszakapok, ami akkor még ott maradt, de ennek ellenére az azóta eltelt félév alatt semmit sem adtak vissza.

Elvett irataimnak ügye jelenleg már 3 csoportra tagolódik, s elintézésük is három különböző eljárást igényel.

a) Még jóval letartóztatásom előtt, 1966 júniusában elkobozták az államvédelmi szervek egy Bözödre küldött csomagomat, mely kéziratos jegyzeteimet tartalmazta készülő regényemhez, nyelvtudományi tanulmányaimhoz és verseimhez stb. Ez az elkobzás a törvényesség teljes megsértésével történt. Szabadságomat e jegyzetek feldolgozásával akartam tölteni. Sem jegyzőkönyvet nem vettek fel, sem egy sor elismervényt nem adtak az elvett iratokról. Ez a csomag most is az Államvédelemnél kell hogy legyen.

b) Vizsgálati fogságom ideje alatt a bűnügyi doszáromba tettek egy egyoldalas úgynevezett „házkutatási jegyzőkönyvet”, ami ugyan nem volt hiteles, mert utólag készítették valahol (az eredeti hat oldalas jegyzőkönyvet nem csatolták a doszáromhoz!), de felsoroltak benne egy sor iratot, főleg noteszeket és jegyzetekkel tele zsebnaptárakat, amelyek az eredeti, valódi jegyzőkönyvben is szerepeltek. Az ezen a listán külön csoportosított iratokból semmit sem kaptam vissza. Mivel ez a lista a doszáromban volt, gondolom, hogy ezek az iratok az ügyészségen, esetleg a milícián lehetnek.

c) Az eredeti hat oldalas jegyzőkönyvbe felvett iratcsomókból és könyvekből, amelyeket szabadlábra helyezésemkor nem adtak vissza, azóta sem kaptam vissza semmit. Ez a csoport akkor a városi milícián maradt.

Szabadlábra helyezésemkor a párt képviselője és írótársaim kívánságára kifejezett ígéretet tettem, hogy Gábor Áronról szóló regényemet sürgősen befejezem és kiadom. N. Ceauşescu elvtárs a legutóbbi Brassó tartományi látogatása alkalmával meleg elismerő szavakkal méltatta Gábor Áron demokratikus tevékenységét, és ezzel a közfigyelem és érdeklődés méginkább az ágyúöntő hősre irányult.

Sajnos, ünnepélyes ígéretem ellenére, a regényem írásával nem tudok előre haladni, mert a hozzá évek óta elkészített jegyzeteim nagyrésze is a vissza nem kapott irataim közt van. Irataim vissza nem kapása a legnagyobb mértékben gátolja írói munkámat.

3. Végezetül nem hallgathatom el, hogy személyi indokok a kiszabadulásom óta is érvényesülnek a velem való kapcsolatokban. Elsősorban a bözödi milícia őrsparancsnoka (László Kálmán) részéről nyilvánul ez meg, aki hátam mögött folyton becsmérlő, rágalmazó szavakkal illet, és nyíltan kérkedik, hogy „addig nem nyugszik, amíg ismét el nem zárat”. A magam és írótársaim írói hitelét, értékeit becsmérli, s többek közt azt híreszteli, hogy az Igaz Szóban megjelent írásaimat nem én, hanem valaki más írja helyettem. Továbbá kérdőre vonja azokat az embereket, akikkel találkozom, hogy miről és mit beszéltünk együtt A május elseji három napos ünnep alkalmával az utcán leállított, amikor egy bözödi tanítónővel sétáltam, és be akart vinni az őrsre, mert nála nem jelentkeztem. (Másokkal nem foglalkozott, pedig az ünnep alkalmából legalább 30-an voltak itthon „idegenek” látogatóban.) Csak nálam végez idegenellenőrzést Bözödön, aki az ottani házam és kertem után adót fizetek, az új kultúrház építéséhez önkéntesen hozzájárultam stb.

Az őrsparancsnok velem és másokkal szemben is megnyilvánuló, a népi milícia szellemével összeegyeztethetetlen önkényeskedéséről bővebb tájékoztatást adhat a bözödi termelőszövetkezet elnöke, Ráduly Dénes, a Néptanács titkárnője, Mózes Beke Etelka, a kultúrigazgató, László Teréz tanítónő, a postahivatal kezelője, Albert Mózes, Fülöp György rajoni néptanácsi instruktor stb.

* MAI – Belügyminisztérium, Ministerul Afacerilor Interne

A levelet minden valószínűség szerint 1967 nyarán írta Bözödi György Fazekas Jánosnak, aki akkor a Minisztertanács alelnöke volt.

Másodpéldánya csak hiányosan maradt fenn a hagyatékban. Dátum, aláírás nincs rajta. – Kérésemre a címzett sem tudott semmi ide vonatkozó felvilágosítást nyújtani; a levél hiányzó részét nem sikerült megtalálni –  írta a dokumentumot elsőként közreadó Nagy Pál irodalomtörténész.