Múltidézés levelek tükrében

Levelek hazulról

(Ravából Zetelakára)

Édesapám leveleiből: „Édes fiam, hisszük, hogy sok a dolgotok, mert itthon is úgy van. Azt a tanácsot adhatnánk, légy jó munkás és odaadó, más út nincs. Ha lehet, alapozd meg a jövődet, mert tőlünk nagyobb segítség nem várható. (...) A házzal meg úgy vagyunk, amint Te is tudod. Annak idején felszólítottak, hogy üresítsük ki március elsejére. Azóta nem tettünk semmi lépést. Várjuk a fejleményeket.” (Rava, 1950. II. 4.)

„A házzal kapcsolatosan úgy állunk, hogy a tegnap este az irodára lettem hivatva. Tudomásomra hozták, hogy másnap a lakást üresítsük ki, és adjuk át. Nem láttam helyesnek ellenkezni, és egyezség útján átadtunk két szobát.” (Rava,1950. III. 3.)

„Édes fiam, nagyon fáj, de ne okolj meg érte, amiért nem tudtunk felkeresni egyszer sem, tudjuk, ez nem illő, és lehet, neked is fáj, de Te is át kell érezd a helyzetünket. Időhiány, másodszor a nyomor, ami nap-nap után mind nagyobb. Nem tudunk bár fél napot elszakítani, mert minden munka irányítással megy, és kitűzött napok vannak mindenre. Nagyon hajtjuk magunkat, s lehetőleg nem is maradunk el másoktól, mégis mindegyre a falújságon díszlik a nevünk: egyszer ezt szabotáltuk, máskor azt.(...) Az adó akkora lett, már nem tudjuk rendezni. A beszolgáltatás szintén akkora, hogy olyan eredmény nem lesz, hogy ennek eleget tehessünk.” (Rava,1950. III. 11.)

„Édes fiam, nyugodjál bele, ne izgasd magad, ne tedd tönkre az egészségedet, gondolj arra, hogy még fiatal vagy, és előtted az élet.(...) A tavaszi vetést nagy nehézséggel elvégeztük, már hozzá fogtunk a kapáláshoz. Kettesben nyomjuk. Kiadni egyet sem tudtunk, napszámost nem szabad tartani.” (Rava, 1950 . V.11.)

Édesanyám leveleiből: „...reggeltől estig vagyunk a mezőn, nincs időnk a pihenésre, s még bár a főzésre sem. Hozzákezdtünk a pityóka kapálásához, másodikolás. Az első kapálást is apáddal végeztük el, nem volt napszámos.” (Rava,1950.VI. 5.)

„Megkezdődött a kultúrház építése. Állandóan kell menni közmunkára. A búzák is nagyon szépen érnek, nemsokára kezdődik az aratás… Az aratás még valahogyan meglenne, de a csépléstől fél édesapád, mert kint kell csépelni, a sok zsákolás...(...)... a gyapjút is beadtuk, 15 kg és 40 deka, semmi sem maradt.

Kedei Zoltán néhány más levélről: Tízéves éves Ilonka húgom nekem kölcsönzi a szalmakalap fonásból kapott pénzt, bár tartozik vele Édesanyának, de lemond a javamra, hogy ruhát vehessek  magamnak, mert a tanítói fizetés nem futja erre is.  Az óvoda még a kisajátított  lakásunkban van. (Rava,1950. április 28-án írott levél Zetelakára)

Édesanyám örvend, hogy tudtam venni ruhának valót. Ezt a segítséget Ilonkával nyújtották. ( Rava, 1950. – a pontos dátum olvashatatlan – levél Zetelakára)

Édesapám Székelyudvarhelyről faanyagot szállít lovakkal (közel 100 km.)  kötelezett módon, a kultúrházhoz építéséhez. Kis csomagot tett be részemre az óvónő édesanyjához, Mihály Jánosnéhoz a plébániára. (Rava,1950. – a pontos dátum olvashatatlan – levél Zetelakára)

A családnak Marosvásárhelyen jelölnek ki kényszerlakhelyet. A kilakoltatás (elhozatal) 1950. augusztus 4. után:

– Édesanyám szerint, édesapám Havadról küldött levelet, de  nem tudta a címet. Nem is emlékszem, hogy megkaptam volna. Abban megírta a faluból való  eltávolításunkat augusztus 4-én. Arra  kér, illetve felhívja a figyelmemet, hogy a székelykeresztúri I.C.D. tanfolyamról menjek Adorjánba. (Kisadorján, 1950. augusztus, talán 14-én, olvashatatlan a nap, Zetelakára).

Értesülök arról, hogy Ilonka Kőrispatakon jár iskolába, és nagyon szereti. (Kőrispatak,1950. június14-én keltezett levél)

Édesapám írja, hogy Mariska nagynénjénél kapott ágyhelyet, Marosvásárhelyen a tehénhizlaldánál dolgozik. Nincs kilátás lakásra. Édesanyám és Ilonka Kőrispatakon vannak, velük is csak levél által tartja a kapcsolatot, akárcsak velem. (Levél Marosvásárhelyről 1950.okt.1-én, Zetelekára).

1950. október 30.: Édesanyám Kőrispatakról párnát, paplant küld szalmazsákba csomagolva Székelyudvarhelyre, az Árpád utca 6. szám alá. Zetelakáról érte megyek, és elhozom.

Nagyapám Kisadorjánból ír levelet 1951. március 19-én, Zetelakára. Gyengélkedik. Ákos bácsi minden héten találkozik édesapámmal Vásárhelyen. Várja a húsvétot, hogy két napra Ő is találkozhasson édesapámékkal.

Kedei Zoltán magyarázó mondatai: Nagyapám: Kedei Dénes, édesapám: Kedei Dénes, húgom: Kese Ilona, szül. Kedei. Birtokunkról nincsenek pontos adataim. Nincs telekkönyv, a mienk otthon maradt,  minden iratunkkal, az asztalfiókban, nem volt szabad semmit elhoznunk. A ravai telekkönyvet nem lehet megtalálni, nyoma veszett az állami levéltárból is. Csak az az adat van, ami az utolsó évben 1950-ben volt nyilvántartva a falu birtokkönyvében, aminek alapján a tizenegy hektárnyi erdővel együtt ötven körüli a hektárok száma, például ebben nem szerepel az édesanyám húszholdnyi külön birtoka sem, tehát pontos adatunk nincs.

Itt is megköszönöm a címzettnek, hogy rendelkezésemre bocsátotta mindezeket.

A festőművészről még ennyit: Kedei Zoltán 1949–50 között tanítóskodott a Hargita megyei Üknyéden, majd Zetelakán. Róla és művészetéről bővebben itt olvashatunk: http://kedeizoltan.uw.hu/

B. D.