Nos,Ciprusi élet,erröl szól ez a blog.
    Megprobálom leírni,milyen egy ciprusi vendégmunkás élete,objektiven hátsó érzelmek nélkül.Vártam egy pár hónapot,mert úgy éreztem,tulságosan befolyásolna,az othontól való elszakadás,a honvágy,a pillanatnyi zavarodotság,a bizonytalanság érzése.Átmentem rajta,és mostmár kivülálloként tudom szemlélni az itteni életet.Elnézést kérek előre is a helyesírási hibákért de inkább az érzéseimet írnám le,mint hogy az ékezetekre vigyázzak.

 1:Ideérkezés.

              Elindultam.A búcsu nem volt könyü,de könyektől nedves szemmel,hősiesen palástolva a meghatódotságom beszálltunk az autóba mely Bukarestbe vitt a röptérre.A gondolatokról mik közbe átmentek az agyamon,egy egész regényt írhatnék,de talán máskor.A bukaresti reptér,inkább hasonlít egy buszmegállohoz,mint egy nemzetközi repüllőtérhez.Kis bejárat,kis váró,kis,kis kis....a szentgyörgyi buszmegálló nagyobb,mint a baneasai reptér.Borus öszi napon indultunk,hideg volt,és nyomott hangulat.Minden drága,például egy kávé ötszörösébe került mint máshol,na meg a bizonytalanság,sehol semmi útbaigazitás,merre menj,hol szálsz fel,csak a szigorú ellenörzés,nincs cigi,kamerák lesnek lépten nyomon,itt érzed át először,hogy csak egy vagy a sok közül,s te lehetsz a közellenség.Aztán kinyilik egy ajtó,és özönleni kezd a tömeg,a hangosbemondó elmondja,hogy mi történik,de nem érteni semmit,amitől még idegesebb leszel,kérdezösködsz és rájössz,hogy ez a te ajtód.Indulás a géphez.Szigorú tekintetü vámos,mutatod a jegyed,bólintás és kint vagy a szabad levegön,a dohányosok első reakciója,rágyujtani,de nem lehet mert vár a busz ami a repülőhöz visz.

 Felszálsz a buszra,és elindulsz,most már tudod,hogy az ismeretlenbe,senki nem segít,magadra vagy utalva,és most hagyod hátra az utolsó reményt,hogy még is igaz,útra kelsz.Itt a gép amivel repülni fogsz,régi csotrogány,olajfolt itt,olajfolt ott,sikolt a biztonságérzeted,de nincs mit tenned fel kell szálnod.A gépen megmutatják a helyed,leülsz,és imádkozol,add Istenem ,hogy ne velem történjen meg ez a dolog!Majd felgyorsul minden,becsukják az ajtót(most már nincs visszaút)intik hogy tedd fel az övet,felteszed és meghúzod,a gép állapotát nézve,még feltennél vagy hármat,de nincs csak egy,az imátkozás intenzivebbé vállik,aztán megmozdul a repüllő,kapaszkodó nem lévén az első üllésbe kapaszkodsz,és lesz ami lesz elvén a sorsra bizod magad!Nekilendülünk,majd a döcögés megszünik,és távolodni kezd a talaj,nő a szoritás a mellkasodba,bőgnek a motorok,és belerepitenek a bizonytalanságba.

  Megérkezés:

     Bemondják,hogy Páfoszon szállunk le,és hogy 38 fok van odaki.Az othoni 11 fokhoz képest hőség,de legalább nem fogunk fázni,gondolom magamba.A gond csak az,hogy mi az othoni 11 fokhoz,és szélhez öltöztünk,itt pedig szélcsend,98 százalékos páratartalom,egyszóval hőség van.Nem írom le a a csomagkivétel bonyodalmait,csak anyit,hogy mikor kiléptünk nem kaptunk levegöt a hőségtől.

  Táblát tartva magunk elé,hogy kik vagyunk és miért jöttünk(mint az ausvitzi zsidok a sárga csillaggal)találkozunk a minket váró küldöttekel,és irány Nikoszia az ország főváros.A taxit persze mi fizettük,a városba érve érdekes módon tudta,anélkül,hogy mondtuk volna hova kell vinnie bennünket.

 A szállás:

         Kivülről szép épület,na de belül........Penész a konyhába,legalább egy ujnyis,8 férfi egy kétszobas apartmanba,egy fürdő,egy wc,matrac nélküli ágy,nincs takaró,kanál,villa,tányér,semi semi semi.....

  bogarak mindenütt,csotány csotány,csotány

         Hmmmm.......ez Ciprus???

Megérkeztem!!!

Jövő vasárnap folytatom.....(most elkaptak az érzések....az objektivitás tudjátok!)