A bokor aljában a föld megmozdult. Valami mocorog, valami ébredezik.A kis Csiperke az, aki életre kelt, és a földalatti rabságát győzné le. Szabadságra vágyik, de nem lehet.Nem lehet, mert minden porcikája reszket a félelemtől. A félelem az újtól, a mástól nem engedi kibontakozni, pedig valahol mélyen belül az ösztönei noszogatják.

 Ki kell törni, mert itt nem jó, túl szűk a hely, és minden csak ugyanaz. Ugyanaz a sötétség veszi körbe, öleli át és tartja fogva. Remeg, de kis fejét egy erősebb pillanatban fennebb tolja, megmozgatva a földet, kis dudort alkotva a felszínére. A homokszemek pörögnek odébb, kis helyet adva a fénynek, hogy az utat törjön magának és beboríthassa a nap sugaraival a kis Csiperkét. A föld mélye felé egy vékony fénysugár ösvényre talál, és egyenesen az arcán leli meg hosszú útjának végállomását.

 Hangosan jajdul fel a vakító fénysugártól, ami teljesen más volt, mint amit eddig látott, tapasztalt, amiben eddig élt…Hmmm… Hisz ez nem is olyan szörnyű, sajdult fel benne, mikor megérezte a fénysugár melegségét, majd lassan-lassan vágyni kezdett rá. A félelem fokozatosan hátrább és hátrább szorult, miközben a bátorságot gyűjtötte a további lépésekhez, majd hirtelen elhatározással kintebb nyomta magát, áttörve a maradék földet, ami vasrácsként tartotta eddig vissza.

 A szabadság, mint éles korbács hasított belé. A fájdalomtól összerándult, ahogyan a napfény beborította minden porcikáját. A hangok, mint mennydörgés robbantak szét körülötte. A fákon madarak járták násztáncukat és vidáman énekeltek.

 A kis Csiperke meg ott gubbasztott a málnabokor aljában. Rettegett mindentől és mindenkitől, félt ugyanúgy, ahogy eddig félt, de ugyanakkor ismét megmozdult kis lelkében a vágy, és a kíváncsiság újra hatalmába kerítette. Óvatosan kukucskált ki, szemeit egyre tágabbra nyitotta, úgy nézett körbe. Új volt minden és minden olyan más. Nem a sötétség dominált, hanem színek, hangok és meleg napfény. Lassan barátkozott a környezettel,hangokkal, míg a madarak éneket és táncát is szépnek nem találta.

 Ránézett a málnabokor oltalmazó ágaira, amelyek féltőn borultak köréje, és arra gondolt, igen megérkeztem, itthon vagyok, majd pöffeszkedve kihúzta magát, büszkén nézett bele a számára már otthonos nagyvilágba…Mígnem………