Csigurmigur

Amíg még járt a sínkoptató kávédaráló, a rücsi impegát a kis állomásépület egyetlen épen maradt szobájában húzta meg magát. Egyszer aztán vége lett a kisvasútnak, ki emlékezne rá. Valamikor 1997. április 1-jén a Román Vasúttársaság (CFR), veszteségeire hivatkozva megszüntette a marosvásárhelyi keskeny nyomtávú vasút mezőségi szárnyvonalán a közlekedést. Néhány járat még üzemelt a másik vonalon, Nyárádszereda és Marosvásárhely között, majd április 14-én végleg megszűnt a személyszállítás. A gördülő állomány nagy részét, a gőz- illetve dízelmozdonyokat, a teher- és személykocsikat szétdarabolták, ami még megmaradt, azt a vasúttársaság eladta. Azt aztán már valóban senki sem tudja, az impegáton kívül, hogy abban az évben ki volt a közlekedési miniszter, és ki volt Maros megye prefektusa. Az emberek mindig csak annyit tudnak, ha tudják, hogy most éppen ki az ország elnöke, és ki a vásárhelyi polgármester.

Az impegátra egy esős héten ráomlott a mennyezet, de kisebb sérüléssel megúszta. A belső irodáról kiszóltak, hogy nem tehetnek semmit, javításról szó sem lehet, ha hajlék kell, keressen másik állomást. Nyugdíjba nem küldik, mert az sok papírmunkával jár, ellenben a fizetését –

amúgyis olyan jelentéktelenül kicsiny – továbbra is kézbesíti a posta. Másnap cigányútra terelték a telefonvezetéket.

A rücsi impegát hol a Mezőségen, hol a Nyárádmentén tengett-lengett, amíg még álltak azok a kis épületkék. Amikor mindje összedőlt vagy téglánként hordták szét, az impegát a mellékvágányon hagyott, ugyancsak kifosztott, lerongyolódott vagonokban húzta meg magát. Megfoghatatlan, hogy miként talált rá a mindig más-más postás, hiszen az országban hetekig keresik a címzetteket, gyakorta nemhogy a pénz, hanem a pénzespostás maga sem kerül elő.

Az is rejtély, hogy vagonlakó korában a rücsi impegátnak miként támadt táltos híre, aki megmondja, mi lesz. Hozzáférhetősége a nullát súrolta. Koszlott kincstári sapkája hol az egyik, hol a másik vasúti kocsi ablakában kéklett föl –, ám amikor a tanácskérő csodaváró valahogy feltornászta magát a félig leszakadt lépcsőn a folyosóra, és végre megtalálni vélte a bakterszárnyú látóembert, az már a másik szerelvény ablakból vigyorgott vissza.

Akkoriban keletkezett két kedves ismerőse: egyik az öregember a Mákföldről, a másik pedig a Musztikás.

A Mákföldre úgy került a rücsi impegát, hogy amikor már teljesen szétverték a vagonokat, és a síneket is elhordták ócskavasba, megjelent neki ez a Csigur Migur, és azt mondta tisztán, világosan, érthetően: Csigur migur. A rücsi impegát könyökig meghatódva követte a sántikáló öregembert.

Sokféle szerzet él a Mákföldön. Persze nem egyszerre s nem egy időben, legalábbis úgy tűnik, más-más dimenzióban lakják be a dombot, amelyen már csak csípős torma terem. Mióta összevissza turkálták a kincskeresők, alig maradt művelhető terület. Az igazi aranyat pedig, ami csak-csak biztatott eggyel-mással, az aranyat termő mákültetvényt: fiatal korában bottal őrizte ez a Csigur Migur. De egy éjszakán régi ellenségük, a kecskecsicsű kisasszonyok klánja rájuk hozta a farkasfogú lótetűket és a dinglózabáló sáskákat, ezek a rettenetes férgek pedig azonmód mind felzabálták a gubókat. Meg is részegedtek bezony a gazdag csemegétől. Bottal verték agyon valamennyit. Hogy mégse vesszen minden kárba, kidobolták a faluban, s a lakosság ketrecestől szállította majorságát a szabad zabára.   

De sajnos, a mák is odalett.

Húsvétra a tyúkok farkasfogú dinglókat és sáskafejű lótetűket tojtak garmadával.

Azokat a kutyák falják. Ki tudná, kölykezéskor mi jön ki.

Mindenkinek van egy bánata, mondta a rücsi impegát, mikor a falucska bőbeszédű boltosa felvilágosította a helyzetről.

Igaz-e, öreg? – kérdezte Csigur Migurt a derék, százkilencvenötös kereskedő.

Az öreg ezt felelte: – Csigur migur.

Éppen érkezik a postás. – Ná, ná, domnu impegát, meghoztam a nyugdíját.

A bőbeszédű boltos bizalmasan odasúgott az impegátnak. Amiből kiderült, hogy a hórihorgas figura régebb musztikásként, ősöreg, rozoga gebén járta a falvakat, lépet gyűjtött, árulta a viaszkot. Lábán likas gumicsizma s foltozott ülepű nadrág, fején elnyűtt kalap, hátán tetves bekecs, tízméterenként dalolt egyet-egyet égigérő nyújtott fejhangon, amit senki sem értett, de abból mégis tudni lehetett, hogy hej, hopp!, megjött a musztikás.

Most íme, pénzt számol az impegát markába. Megvan-e, nem-e –, a rücsi sosem firtatta, mennyi a járadéka.

Már azért is remuskálás – önmarcang – kénozza, hogy egyáltalán. Hogy ő még a román államvasutak szolgálatában áll, holott valójában csak bujdosik itt, a porrá vert tündérkertben.

Ebben a kvázi Erdélyben.

Sapkáját néha úgy forgatja, mintha ő lopná az országot.

A boltban a szinte semmi mellett sziruppal édesített monopolt is mértek.

– Mindenki a vendégem – rikkantotta a rücsi impegát. No, addigra a boltossal összesen hárman lettek.

Majszoltak hozzá ajzséniát.

A következő décent után a postássá vedlett musztikás már anyanyelvi szinten társalgott az öreg máktermesztővel.

– Digár dungor? – kérdezte csak úgy, mellékesen. Mire az öreg:

– Csigur migur.

– Dogur dögör? – makacskodott a musztikás.

– Csigur migur – makacsolta meg magát Csigur Migur.

A boltos ismét töltött a tölcséres szájú decis üvegekbe; úgyhogy ebben maradtak.

A rücsi impegát nem szívesen jósolt ennek a két derék léleknek. De amikor a musztikás fordítani kezdte a párbeszédet, félretolta az italát.

– Azt mondja – fitogtatta tudását a musztikás –, azt mondja, hogy az emberek hitványak. De azért van közöttük szerethető.

Az impegát levette a sapkáját, és gondterhelten vakargatta a búbját.

Mi a baj? – értetlenkedett a musztikás.

Most jobb, ha kimegyünk – mondta a rücsi.

A nyomozati anyag szerint nincs azonosítható tettese a kettős gyilkosságnak. A százkilencvenötös boltos vallomása gyerekes. Értékelhetetlen. Szerinte hatalmas radácska kapta ölbe őket. Nem is csak vitte, el is ragadta. Suhanva tűnt el, mint egy űrhajó. Az óriás szarvasbogár egyik szarván ült a musztikás, a másikon az öreg.

A bogárhátú űrhajó akkor emelkedett a magasba, mikor Csigur Migur azt ánglotta a pilótának (pájlot), hogy:

– Csáj gör máj gör.

 Hol érnek véget, kiderül.

Ha.