A jövők és a menők Transzilvániában

A nyímáktól mindenki féljen! Ez az első parancsolat. Aki nem fél a nyímáktól, megtanulja. A nyímákat megtanulni nem lehet. Aki meg akarja tanulni a nyímákat, kinyíródik. A nyímák nem okosak. Nem szeretik azt, aki okosnak nevezi őket. Persze még senki sem tartotta hülyének a nyímákat. A nyímák nem zsenik, de kikérik maguknak az alacsony intelligenciahányadost. Ők nem kamelják a fogatlan agyúakat. Mindenki fogatlan agyú, aki nem nyíma. A nyímák nem némák, ők legalább egy nyelvet tájszólásban  beszélnek, és legalább egy nyelvet tájszólásban sem  tudnak. Aki azt meri állítani a nyímákról, hogy nem beszélnek legalább egy nyelvet sem, azt a nyímák azonnal fejbe kiigazítják egy sörösüveggel. Akit a nyímák fejbe igazítottak, az bívást jogot formálhat valamire. Ha ugyanis kibírta, már nem esik a szkádencia alá. Hogy micsoda a szkádencia, azt még sem a szaktudományok, sem a politikai sajtó nem tisztázta. Szerintünk szkádencia az, amit sem a szaktudományok, sem a politikai sajtó nem tisztázott, de valami következik belőle. Például életre szóló sérülés.

A nyímák rendíthetetlenül vigyázzák a terepet. Ha egy nyímát megsértesz, nem biztos, hogy jó lesz az idő. Ha beledobsz valamit a kútjába, lehet, hogy önnöm magadat szeded ki; ha közben nem fulladtál bele, magadba, beléjük. A nyíma nagyon vigyáz rád (= téged!); ha nem vagy boldog, szentet is csinálhatnak belőled; de hogy megboldogulsz, az biztos. A nyímák összekötő kapcsot képeznek a város és a falu között. Ha város ugyanis, akkor falu; ha falu, akkor már tanya. Egyszer egy afféle neo csárdában ivott két nyíma. Bejött egy gatyafi, rájuk se nézett, kért két egészet, s nekik nem. Könnyű kitalálni. Egy másik, már okosabb lévén, a nyímáknak kért kettőt- kettőt, magának csak felet.

Ennek csak a fél fülét nyisszantották le, ez egy előrelátó gatyafi volt.

A nyímák különféle szolgáltatásokat vállalnak, kisebb vagy nagyobb tételben. Egy tétel = öt ember, egy öttételes mű már szimfónia és legalább két halott. Legutóbb nagyon szép show volt a Grand Ló szintetikus termében. Két tétel dolgozott, de felváltva; míg az egyik dolgozott, a másik pihent. Küküllőmentit pihentek, akkor már vagy nyolc palackkal. Aztán asztalról asztalra járt az operatív csoport, s azt kellett mondani: „Minden retesz, minden zár, balra nyit, és jobbra zár! Éljen Fickós Baltazár!” Aki nem mondta, azt meginterjúholták. Általában senki sem kívánt interjúalany lenni. Kivéve két szerencsétlen mindenevő belehívőt, akik szóvá tették, hogy baj van a direkcióval. Mert minden retesz, minden zár: nem balra nyit és jobbra zár, hanem minden retesz, minden zár jobbra nyit és balra zár. A kértlen beszólásokért a nyímák nem vállalnak felelősséget. Az egyik mindenevő belehívő el találta szólni magát (szólásszabadság, juj), hogy: egyébként pedig ki az a Fickós Baltazár?! A nyímák ezt nem vették jó néven. Csak akkor hagyták abba, amikor a két mindenevő belehívő beleszóló valamilyen humánus beavatkozás következtében felkerült a sürgősségre. Ekkor a nyímák ügyvédjei sajtótájékoztatót tartottak, ami abból állt, hogy sajttal és vöröborral kedveskedtek az egyre kevésbé írott és egyre elektronikusabb sajtó képviselőinek.

Térfigyelő kamerák felvételeivel bizonyították, hogy két elvetemült belehívő mindenevő készült felzabálni az összes szögesdrót-készletüket.

A nyímák birtokba veszik a világot. Fel-alá járnak fizikai és szellemi tereinkben, a demagógia teljes fegyvertárával lövik szét az élet valós és virtuális helyszíneit. Rendezvényekkel és rondázványokkal, hang- és szövegszórókkal, rádiókkal és televíziókkal, tudatmérgező vegyi szólamokkal, házilag kezelhető családi rakétákkal, fizetett jámbor idióták derekára erősített titokbombákkal.

A nyímák előtt ott cidrizik szerény kiszerelésben a jövő, és ők meglékelik a jövő koponyáját, és közben azt éneklik, hogy kis jövő, nagy jövő, ne ugass hiába. Sorozatosan megerőszkolják a jövőt, aztán anyaszült meztelenül, csórén végigkergetik a főtéren, csihánnyal verik az elejét, az ülepét és mindenét. Addig űzik, míg össze nem rogyik, és ki nem adja a lelkét. Akkor testének szemérmes részeit kitűzik a Vármegyeháza tornyára, és helikopterből filmeztetik. „Így jár, aki jövő!” Ez feketéllik a város fölött óriás reklám-repülőgép-betűkkel.

Bizony, így jár, aki sem nem múlt, sem nem jelen. Csakis jövő.

Felnyomják nemzetközi reklámnak a nyímák.

Akik pedig bármily kapcsolatban is állottak a jövővel, reszkethetnek, sőt, ha eszük van, takarodhatnak.

Őket a nyímák nem múltnak, nem jelennek, nem is jövőnek, hanem menőnek deklarálják.

A nyímáktól mindenki féljen. Ez az első és végleges parancsolat.

Hát ezért olyan sok a menő Transzilvániában.