Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
De azért…szeretnek
Gyerekkoromban sajtárból is “kávéztam”, frissen fejt tejet habzsolva, hogy a habtól fehér bajusz ülepedett a későbbi férfidíszem helyére. Egyszer azon is rajtacsíptek, amint a borjút utánozva nagy kedvvel szopikáltam Boglár nevű tehetnünk tőgyéből az istállóban.
A hatvanas években még cikóriakávét ittunk, egyszer aztán hoztak szemeskávét a rokonok Pesterzsébetről. Sárgaréz dobozú kávédarálónk már volt a békeidőből, de többnyire mákot vagy borsot őröltünk benne, disznóvágás után, karácsony előtt éppen a bors maradéka lapult a fiókocskájában. Erről megfeledkezve vígan raktuk a szemeskávét az őrlőbe, boldogan forgattam a hajtókarját, míg sűrűn percegve mind le nem jött.
Különös, mondhatni egzotikus illat lengte be a konyhát. De szerencsésen lefőtt, és az anyám, akkor még szemrevaló fiatalasszony, fénylő arccal kínálgatta a pompásan barnálló löttyel a pesti sógort.
Aki az első nyelés után mindjárt hatalmasatt pökött a szoba közepedes közepére.
A frissen szőtt, ünnepi rongyszőnyegünkre.
Ilyen csípős kávét valószínűleg azóta sem ivott a derék molnármester.
Aztán már mindenféle csészéből, főleg pedig pohárból ittuk a kávét. A neszkávét.
A hetvenes évek elején, világirodalom vizsgámra készülve vásároltam egész doboznyit, tizenhét lejbe került. A diákotthonban a kapustól “kibéreltem” egy kis kamrácskát a harmadikon, közvetlenül a fürdő mellett (hogy legyen hozzá forró vizem), és egész éjjel tanultam. Olyan lehettem reggel, mint a mámoros pofikájú koala maci az eukaliptusz tetején.
Vizsgára menet az “egyetemi brasziban” bevettem egy fél konyakot, majd egészen frissen jelentkeztem tételre. És tízesre vizsgáztam.
Nem volt nagy vitézség. Olyan tanárunk volt, kenyérre lehetett kenni.
Vizsga végeztén eljött velünk egy pohár sörre. És ő állta a cechet.
Nem is emlékszem ilyen tisztán semmiféle egyéb megmérettetésemre. A kudarcokat jobb az álmatlan éjszakákra hagyni.
Persze mindig voltak kedvenc csészécskéim. Egy zöld korondi mázas sokáig uralta a prérit, de aztán, mint minden egész: eltörött.
A feleségem hozott “Görögből” szép szuveníreseket, felavattuk őket, aztán kitette a vitrinbe.
Valamelyik születésnapomra kaptam a gyermekeimtől egy bögrét, világos kávészín, jobb oldalán az ágat markoló részegmaci, bal oldalon araszos betűkkel a felirat:
NÉHA FÁRA
MÁSZOM TŐLED
DE AZÉRT
SZERETLEK!
(Az utolsó sor: pirossal!)
Ebből még a tejeskávé is idegen. Ki a fene kedveli, ha szemébe mondják az igazat. Hát még ha reggel, az élet legüdébb pillanatában párállik a képébe!..Úgyhogy ez a bögre is a konyhaszekrény kirakatába került, annak is a legmélyére. Csak mkost néztem ismét szembe vele, míg fölraktam a számítógép laposára, mert nem emlékeztem pontosan a szövegre.
Márpedig ha klasszikus szöveget idézünk, legyünk mindig pontosak – ezt a tanár úrra gondolva tettem meg. A kávét pedig egy közönséges rút kiskacsa-porcelán csészéből kapom be, pillanatok alatt, mintha az ellenségem volna.
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Bálint Mária Augusztus 5, 2013, 12:27am
-
Egyébként a formát adó eszközre vonatkozóan: te sem tudod megbecsülni, amid van! Legalább a csészén írja: szeretlek.
-
-
Tényleg! Lám csak, mennyi ínyencségünk vala!
-
Hozzászólt Bölöni Domokos Augusztus 3, 2013, 2:12pm
-
Olyan is volt, hogy MENADO, azt hiszem, cukrozott kávépótlék lehetett...
-
-
Perzse, hogy nem volt kávé a boltokban! Azért ittuk a cikóriát, meg az Enrilót. Azt hiszem, az valami maláta maradvány volt. Egyszer aztán hoztak egy zsák nyers babkávét a népnek a boltba (60 lej volt kilója sokáig). A népek panaszkodtak, hogy nem jó az semmire. Soha olyan átható kávészag nem volt a házunkban, mint akkoriban, mert nagyanyám még emlékezett a háború előttről, hogy azt meg kell pörkölni, s be is mutatta, hogyan. Eleinte még azt a ceremóniát is végigcsinálta, hogy minden szobába be kell futni a forró pléhtepsivel, hogy ott is finom illat legyen. Aztán már csak mondogatta a jelentkezőknek falurészenként meghatározva: menj Borihoz, Annához, Anikóhoz, Ilonkához, Ágneshez, Irmához, neki már megmutattam. A félzsák kávét mégis vissza kellett küldeni, mert nem nagy keletje volt, s apám nem vállalta a rizikót, hogy ráromoljon (ő volt a dzsestió felelős). Akik nem tudják, azoknak elmondom: az árut akkoriban 80 kilós csalánzsákokban szállították ömlesztve, abból kellett kimérni.
-
Hozzászólt grama janos Augusztus 3, 2013, 9:38am
-
Ez is jó és tetszik, mint minden írásod. Várom a következőt.
-
Hozzászólt Buksa Eva-Maria Augusztus 3, 2013, 9:25am
-
Gratulálok a 10-eshez világirodalomból. A RECEPT ÉRDEKES! Meg lehet próbálni, h. - valóban - hatásos!... Jó kávézáshoz kívánok jó kávét és szép csészét!
-
Hozzászólt Szendrei Mikó Zoltán Augusztus 2, 2013, 2:39pm
-
"füstölt kolbászt, szalonnát, juhsajtot és puliszkalisztet" ezekért én is szívesen rokon lettem vóna. :-))
Kávét nem iszom, de biztosan kialakul egy bizonyos szertartása - nagyon jó egészséget hozzá!!!
Kicsit hiány érzetem volt egy kacskaringós hangulat leírásért, a borsos-kávé után. :-))
-
Hozzászólt Kenesei Aurélia Augusztus 2, 2013, 12:56pm
-
" A kudarcot jobb az álmatlan éjszakára hagyni...."..... aztán meg " ki a fene kedveli , ha szemébe mondják az igazat?..." ....milyen igaz és milyen helyénvaló...megtanultam.
-
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Március 1, 2013, 8:41am
-
Abban az időben mi is sok mindent kaptunk az erdélyi rokonságtól, akkor ők álltak segítő pozícióban. Két gyökértelen embernek családi háttér nélkül nagyon nehéz volt megkapaszkodni "idegenben". Itt nem voltak rokonaink.
A kávé sokáig tiltott csemege volt számunkra a banánnal, naranccsal és sok minden mással egyetemben.
A maiak talán már meg sem értik a vámvizsgálaton játszódó papagájos viccet, aminek a csattanója szállóigévé vált: "Eszi, nem eszi, nem kap mást." (A gazdi nagy mennyiségű kávét próbált becsempészni, és azzal védekezett, hogy a papagájnak lesz.)
-
-
A pesterzsébeti sógor molnárember volt, másoknál valamivel könnyebben szerezhette be az élelmet, ráadásul gyermektelen lévén, feleségével jobb módban éltek, mint az akkori átlagpolgár.
Az erdélyi rokonságtól cserébe rendszerint füstölt kolbászt, szalonnát, juhsajtot és puliszkalisztet, kisüstit és némi házibort vitt vásárfiának. Ő maga nem rajongott ezekért, de Berta és Annus nénék, a két nővér (feleség, sógornő) örömmel nosztalgiáztak, ha egy kis hazaihoz jutottak...
- ‹ Előző
- 1
- 2
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz