Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Dédnagyapám verse a szibériai fogságból (1915)
Skotovo városa Szibéria szélén,
Fekszik a tengernek egy kies mellékén.
Három oldalról is hegyek határolják,
E vidéket inkább kínaiak lakják.
De furcsa népfaj ez, hogyha ti látnátok,
Megmosolygás nélkül, tudom nem hagynátok.
Barna az arcbőrük, ferdén áll a szemük, Félig-meddig nyírva s borotválva fejük.
Hajuk olyan hosszú, mint nálunk a nőknek,
Három ágba fonva vagyon mindeniknek.
Bajuszuk s szakálluk, szintén borotválva,
Csak a ruhájukról látszik, melyik dáma.
Mikor esznek ezek, azt kellene nézni,
Miképp tudnak ezek pálcikákkal bánni.
Kanált nem használnak, sem asztalt, sem széket,
Guggolva költik el mindig az ebédet.
Miután így szóltam a kínaiakról,
Szóljak most röviden rólunk, a foglyokról.
Itt vagyunk összesen 3000 ember,
Magyar, német, osztrák, tót, cigány és vendel.
Egyhangú napjaink elég gyorsan folynak,
Ez az egy öröme csupán a foglyoknak.
Naphosszat vége nincs játéknak, regének,
Egy helyen sakkoznak, másutt énekelnek.
Dominó-játék is vígan foly', cukorban,
Egy sincs olyan, aki vizet tölt a borba.
Minden este beáll itt közöttünk a bál;
Pipázik a magyar s a muszka kiabál.
Reggel hogy felkelünk az evéshez látunk,
Édes legyen csájunk, ez a kívánságunk!
Tíz óra körül már jelzik az ebédet,
Osztogatják gyorsan a hús helyett a lé'det.
Tíz embernek egy tál, lőre benne kevés,
Öröm ám azt nézni, hogy megy itt az evés.
Olyan étvágya van itt minden fogolynak,
Mint mondani szokás nálunk, a farkasnak.
Ebéd után séta, ha tetszik heverés.
ó időtöltés még a kártya-keverés.
Lehetne így élni csak kevés a kopek:
Szalonnát nem rágják itt meg az egerek!
Délután öt óra, zupáért kell menni,
Hogy a rend meglegyen, sorba kell állani.
Ebéd után mindig és vacsora után,
Hozzá kell fogni az evéshez szaporán.
S hogyha elérkezett estvéli nyolc óra,
Feküdni kell rögtön, mint egy parancsszóra!
Nem kérdik, hogy jön-e álom a szemedre,
Hanem fogd be a szád, s a priccsre feküdj le!
Derékalj a deszka, s párna cakkom-pakk,
Takaród a köpeny, és hogy cúgot ne kapj:
Ne húzd le bakancsod, sipkád tartsd fejeden,
Oldalod szomszédod tartja jó melegen!
Bátran hajthatod le álomra fejedet,
Őrzik itten híven testedet, lelkedet.
Egy szuronyos muszka az ajtóban alszik,
És a napos altiszt társaival csejázik
Ha elalszik a tűz, a lámpa világa
Pislogva ég csupán, kicsi az ő lángja.
A levegő romlott, oxigénje kevés,
Egynek sincs eszébe itten a megszökés.
Ki nem tud aludni és ha hallgatózik,
Rájön hogy a foglyok fele vakaródzik.
Nem számít, hogy szombat vagyon avagy hétfő,
Egyaránt van tetű, húsz vagy harminckettő.
Egy héten két böjtnap, erre figyeljetek,
Az egyik szereda, a másik meg péntek.
Akkor ne számláld, hogy nekem hány falat jár,
Egyed a hal-levest, de ne káromkodjál!
Jár itt minden délben csúzpájsz helyett kása,
Olyan, hogy nem termett e világon párja.
Pohánka, hajdina, tatárka a neve,
Zsír helyett faggyúval van összekeverve!
Mikor az ebédet ilyképp elvégezted,
Nem tudod forgatni szájadban nyelvedet,
Annyira rátapadt az a faggyas kása,
Hogy nyelved nehezen forog a te szádba.
Édes feleségem, s kicsi gyermekeim,
Itt írtam röviden az étkezéseim.
Tudjátok meg tik is az én szép hazámba,
Hogy tart minket itten az oroszok cárja?!
Skotovo, 1915. január 15.
Írta: Berekméri István Andrásé
Fekszik a tengernek egy kies mellékén.
Három oldalról is hegyek határolják,
E vidéket inkább kínaiak lakják.
De furcsa népfaj ez, hogyha ti látnátok,
Megmosolygás nélkül, tudom nem hagynátok.
Barna az arcbőrük, ferdén áll a szemük, Félig-meddig nyírva s borotválva fejük.
Hajuk olyan hosszú, mint nálunk a nőknek,
Három ágba fonva vagyon mindeniknek.
Bajuszuk s szakálluk, szintén borotválva,
Csak a ruhájukról látszik, melyik dáma.
Mikor esznek ezek, azt kellene nézni,
Miképp tudnak ezek pálcikákkal bánni.
Kanált nem használnak, sem asztalt, sem széket,
Guggolva költik el mindig az ebédet.
Miután így szóltam a kínaiakról,
Szóljak most röviden rólunk, a foglyokról.
Itt vagyunk összesen 3000 ember,
Magyar, német, osztrák, tót, cigány és vendel.
Egyhangú napjaink elég gyorsan folynak,
Ez az egy öröme csupán a foglyoknak.
Naphosszat vége nincs játéknak, regének,
Egy helyen sakkoznak, másutt énekelnek.
Dominó-játék is vígan foly', cukorban,
Egy sincs olyan, aki vizet tölt a borba.
Minden este beáll itt közöttünk a bál;
Pipázik a magyar s a muszka kiabál.
Reggel hogy felkelünk az evéshez látunk,
Édes legyen csájunk, ez a kívánságunk!
Tíz óra körül már jelzik az ebédet,
Osztogatják gyorsan a hús helyett a lé'det.
Tíz embernek egy tál, lőre benne kevés,
Öröm ám azt nézni, hogy megy itt az evés.
Olyan étvágya van itt minden fogolynak,
Mint mondani szokás nálunk, a farkasnak.
Ebéd után séta, ha tetszik heverés.
ó időtöltés még a kártya-keverés.
Lehetne így élni csak kevés a kopek:
Szalonnát nem rágják itt meg az egerek!
Délután öt óra, zupáért kell menni,
Hogy a rend meglegyen, sorba kell állani.
Ebéd után mindig és vacsora után,
Hozzá kell fogni az evéshez szaporán.
S hogyha elérkezett estvéli nyolc óra,
Feküdni kell rögtön, mint egy parancsszóra!
Nem kérdik, hogy jön-e álom a szemedre,
Hanem fogd be a szád, s a priccsre feküdj le!
Derékalj a deszka, s párna cakkom-pakk,
Takaród a köpeny, és hogy cúgot ne kapj:
Ne húzd le bakancsod, sipkád tartsd fejeden,
Oldalod szomszédod tartja jó melegen!
Bátran hajthatod le álomra fejedet,
Őrzik itten híven testedet, lelkedet.
Egy szuronyos muszka az ajtóban alszik,
És a napos altiszt társaival csejázik
Ha elalszik a tűz, a lámpa világa
Pislogva ég csupán, kicsi az ő lángja.
A levegő romlott, oxigénje kevés,
Egynek sincs eszébe itten a megszökés.
Ki nem tud aludni és ha hallgatózik,
Rájön hogy a foglyok fele vakaródzik.
Nem számít, hogy szombat vagyon avagy hétfő,
Egyaránt van tetű, húsz vagy harminckettő.
Egy héten két böjtnap, erre figyeljetek,
Az egyik szereda, a másik meg péntek.
Akkor ne számláld, hogy nekem hány falat jár,
Egyed a hal-levest, de ne káromkodjál!
Jár itt minden délben csúzpájsz helyett kása,
Olyan, hogy nem termett e világon párja.
Pohánka, hajdina, tatárka a neve,
Zsír helyett faggyúval van összekeverve!
Mikor az ebédet ilyképp elvégezted,
Nem tudod forgatni szájadban nyelvedet,
Annyira rátapadt az a faggyas kása,
Hogy nyelved nehezen forog a te szádba.
Édes feleségem, s kicsi gyermekeim,
Itt írtam röviden az étkezéseim.
Tudjátok meg tik is az én szép hazámba,
Hogy tart minket itten az oroszok cárja?!
Skotovo, 1915. január 15.
Írta: Berekméri István Andrásé
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Ferenczné Gabriella Március 17, 2010, 4:26pm
-
Köszönöm, Edmond! És várom a továbbiakat!!
-
Hozzászólt Botár Angéla Március 14, 2010, 8:37pm
-
köszi hogy megosztottad velünk, nagy élmény!
-
Hozzászólt Berekméri Edmond Március 14, 2010, 8:46am
-
Köszi. Örülök, hogy tetszett. Dédnagyapáim az első világháborúban harcoltak, nagyapáim a másodikban. Mindegyik felmenőm megkóstolta a fogság keserű kenyerét.
-
-
Köszi, úgy lesz. Máris készítem az anyagot.
-
Hozzászólt Kálmán Csaba Március 13, 2010, 1:15pm
-
Szerintem külön blog-ba tedd, mert csak az első írás marad fenn, a többi mindig lecsúszik, ha valaki hozzászól és nehéz megkeresni a második írást. Én is külön blog-ba fogom eztán feltenni az írásaimat.
-
-
Mit szólsz, legyen külön bejegyzés vagy másoljam be ide? Mindjárt megkérdezem Lacit is...
-
-
A vers, dédnagyapám fogságának első hónapjaiban íródott. Vallomása szerint, Szibériában nem volt olyan nehéz, mint később a Don vidékén, a szénbányákban. Azt írja, hogy Szibériában lehetett "spekulálni", s jutott idő szórakozásra (versírásra!) is. Szetovában már sokkal nehezebb volt, fegyveres kozák hajcsárok keserítették a foglyok életét, keményen kellett dolgozni.
-
-
Szia Edmond, szerintem nagyon jó lenne, ha megosztanád ezeket a részeket, úgy ahogy van eredetiben. Nem cska, hogy gazdagítja e helyet, de nem hagyja feledésbe merülni őseink szenvedéseit. Nagyapám is sokat mesélt a II-ik világháborús élményeiről, a Don kanyarról, de sajnos nem írtam le és - mivel akkor nem volt magnóm - nem vettem fel ezeket. Arra viszont emlékszem, hogy a "római kilences lőszerkezelő oszlopban" szolgált, ezt mindig olyan katonásan mondta, mintha a parancsnok előtt jelentkezne. :-)
-
-
Igen. A fronton esett fogságba 1914 októberében, 37 évesen. Először Szibériába hurcolták (Kievtől Vladivosztokig gyalog tették meg az utat, 32 nap alatt!), ahol fakitermelésnél dolgozott, aztán Skotovoba került Korea szigetére, ahonnan visszahozták Európába. Először Penzába, aztán Pasa vizéhez (ez nem tudom hol van), később Dimitrovkára, majd a Don vidékére Szetova településre, ahol szénbányában dolgozott. 1918 júniusában tért haza szeretteihez. Két évvel ezelőtt jelent meg önéletrajzi regénye Minden poklokon keresztül (Egy letűnt élet küzdelmei) címmel. Ebben részletesen beszámol (1943-ban írta) a életének fogságban töltött időszakáról is. Ha van rá igény és érdeklődés, ezt a részt szívesen megosztom veletek... Eredeti megfogalmazásban (igaz néhány helyesírási hibával).
Minden jót!
-
Hozzászólt Bálint László Március 13, 2010, 12:39pm
-
Edmond ! Ez nagyon tetszik, ez a vers. És mennyi humor van benne. Volt kitől örökölnöd.
Ahogy olvasom írásaidat: Dédapád, 1915-ben fogságban, Nagyapád II. világháborúban fogságban. Kemény élet lehetett.
- ‹ Előző
- 1
- 2
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz