Eredeti szöveg.

Az 1914-dik esztendő azonban háborus vonatkozással köszöntöt be. Az üstökös Csillag is meg jelent hosszu fényes farkcsovával, melyre sok jövendőlés volt. Az egyik háborut a másik döghalált, a harmadik ki tudja mit jöven dőlt az üstökös megjelenésére. Szerbiában szüntelen morgolodás volt. Mindenki gyanitotta, hogy Szerbia lobbantja lángra Europát. Ők már Obranovics Sándort a királyt és a feleségét összeeskűvés következtével meg
is gyilkolták. A királyságra Karagyorgyevics Pétert ültették illetve vitték haza Oroszországbol. Igy forott vén Europa csak ki kellett lobbanjon. Minden ország fente kardját töltötte a puskáját csak okát kellet keresni, hogy holl és miként kezdődjön meg. Mig végre Ausztria – Magyarország közös hadseregének egy nagy hadgyakorlatja készült a szerb határ mentén és Szarajevoben a bevonulo vezérkar kiséretében bemenő Ferenc Ferdinánd Ausztria – Magyar ország tronörökösét az autojában feleségével együtt meg lőtték. Ezeket szerb bérencek tették. Ausztri Magyar ország kérte ki Szerbiátol a bűnősöket, de az mind hogy kiadta volna inkább kész volt bele menni a háboruba. Így aztán Ausztria – Magyarország segítségére Németország, Törökország siettek és Szerbia segitségére Oroszország, Francia és Angol ország siettek. Meg lett az összecsapás! 1914 juliusban a részletes és augusztus 1-ére az általános mozgosítás 42 év élet korig nállunk is meg történt. Én éppen akkor voltam a legzavartabb hejzetben mivel Szőcs János sogoromtol a feleségem testvér bátjátol megvásároltuk örökáron a legelő rét dűlőben a kaszálloját mely 1122 □-öl területű volt 1300 korona akkori pénznem vétel árért. Megis lett előlegezve és a szerzősés szabályszerüen elkészítve és adva a telekkönyvi hivatalhoz. Én pénzkölcsőnért fordultam a helyi hitel szövetkezethez a mit meg is szavaztak, de a kifizetésre a míg sor került volna, a háboru beálta miatt a folyosítás lezárodott és kifizetni nem tudtam. Az augusztusi mozgosittáskor elmentem és a pénzkiutalás fűggöben maradt. A vásárolt ingatlant a családom használta a négy évog tarto háboru alatt, de ez idő alatt Szőcs János sogoromnak évenkénti hasznbért fizettek ugyahogy azon földet meg illette. Ezen kivül a vett ár kifizetéséig az elmaradt ősszeg kamata is az eladonak az elmaradt összeggel együtt kifizettetett. Én is bevonultam augusztus 1-én sok más 42 éven alulival a 22-dik honvéd népfelkelési zászladjába 37 élet korba. Othon hagytam 71 éves öreg édes Anyámat, és a feleségemet nyolcz gyermekünkkel. „Elmentem harczba háboruba, kivirágot kötni gyöngyös koszoruba.” Marosvásárhelyre a ref. kolégiumba voltunk beszállásolva az indulásig. Egyszer csak jött a parancs és elvittek Nagyváradra, ott két hétig ültünk onnan átvittek a Kárpátokon keresztül Bukovinába és ott a széleken Kislilabán letelepitettek. Szeptember honap volt de ott már nagyon hidegek voltak. Azt hittük ott telelődünk ki ugy es fészkelődtünk.
De nem ugy történt mert szeptember ho 28 án indulási parancs jött, és elvittek Máramaros megyébe a jablankai hágon betőrő és a Viso völgyén le áramlo orosz hadosztály feltartoztatására. Ott máramaros megyébe Nagy loczko gyertyán ligeten foglaltunk állást, a 21-es 22-es 23, 24-es népfelkelők, sereg a 17-es és 18-as osztrák landvertek. Oktober 1-én fel is vettük a tűzet, de ugy szét vertek az oroszok, hogy 3-án már csak a szétszort menekűlőket kellett őssze szedje az orosz. Megjegyzem nekünk csak egylövetű régi mintáju fegyverünk volt. Így én sok mással együtt a Tisza mellett kerültem orosz fogságba oktober 3-án. Behoztak minket a Máramaros szigeti katonai kaszárnyába és ott voltunk mind adig a mig a szét szort és életbe maradt népfelkelőket össze szedték és azután 3 – 4 nap mulva inditottak Rahoig itt is megháltunk, innen továb Kőrősmezőig, és igy továb mig a Magyar földről le kellet lépnünk. Mielőtt a Magyar földet elhagytuk volna a nyakamba akasztott pénzes zacskomat megtöltöttem Magyar földel e képen gondolkodva „Ha majd koporsom eltakar siromban is leszek
Magyar, Magyar, Magyar, Magyar. Síromban is Magyar.”
Lengyelországban is mind gyalog mentünk, mert az osztrák – Magyar csapatok a visza vonuláskor a megrongált vasutak, felrobbantot hidak még mindig csinálatlanok voltak. Megjegyzésbe teszem, hogy nagyon be – messze Lengyelföldön mind kozákság kíséret alatt mentünk, mégpedig cserkesz kozákok kísértek. Mikor már jo benn jártunk Lengyel földön akkor az orosz gyalogság vett át. De sokkal jobban volt dolgunk a míg a kozákság kíséert, mert mindenb estvea holl megálltunk, marhát rekviráltak és levágtuk jol ettünk legaláb napjába egyszer. De a gyalogos orosz katona ezt nem tette, hanem ő is éhezett velünk együtt. Így jutottunk a gyűjtő táborba, onnan aztán rendezték el a fogjakat, csapatonként, Szibériába, vagy Tárkenbe a déli részre, vagy ere – ara de bevive kezdet be a legbelső szélekre és ugy mind hűjeb – hűjebb. Én is beleestem a Sziberiába hurczalandok közé. Így mentünk az Ural hegységen át be Sziberiába, a Bajkál to mellett körbe, majd Mancsurián át be egészen Vladivostokba!
Ezt a nagy utat Kievtől Vladivostokig 32 nap alatt tettük meg éjel és nappal. Persze a velünk szembe hozott szibériai csapatok előll a megállo heljeken rostokolni kellett. Minden nap – vagy ha ugy találta éjszakai is nagy katonai étkezdéknél ki kellett szálni és eni menni a holl főtt étel várta a társaságot. Savanyított káposztalé leves hund és palánka – hajdina párába főtt kása. Azon kivül naponta 3 koczka cukor teafüpakolás és minden meg állohelyen melegvizet vehetett fel mindenki és csájázhatott. Egyszer naponta kapott 40 font kenyeret is. Így volt a 32 nap menet idő alatti kosztozásunk. De nem sok ideig voltam a Vladivostoki fogoly táborba, mert erőssen sok fogoly lett ide vive, így azta menyiséget ami nem fért ott elszoltérozták egyébfelé is.
Így münket 3600-an utnak indítottak és a Korea szigetre Skotovo kis városkába vittek, a holl részben Koreánok, Khagyják illetve Kinaiak és oroszok laktak. Ez a helység tenger őből nyulvány mellett fekszik, vihar esetén mi is hallgattuk a tenger mormolásást. Tenger apály esetén kagylokat szedtünk. A valodi neve a helységnek, Skotovo Primorska Oblaszt. Itt töltőttem 36 honapot, a nagy tifusz járványkor 1915 évben ide temettük el sok száz meg száz fogoly bajtársunkat. Itt kaptam postai ősszekottetést othonrol családomtol, Ide érkezett háromszor pénz a családomtol a Stokhalmi bank és vereskereszt utján. Itt voltam jo és rossz napjaimban sok könyhuhullatásaim között 1916 julius haváig, akk rendelet jött, hogy a fogjokat akkár lágerekben akkár kaszárnyákban vannak ki kell vinni munkára válalatokhoz, bányákhoz bárhová és ha kell egyes gazdákhoz is kiadni.
Így hoztak vissza Europa részre Penzába, itt találkoztam az egyik Máriafi tiszt urral a ki a 9-dik honvéd huszároknál Marosvásárhelyt szolgált. Őtet is vitték befelé mind uj fogjokat a kiket az 1916 augusztusi nagy betöréssel fogtak el, minket pedig mind régi fogjokat hoztak kifelé. Pezábol a Pasa vizéhez kerültem a fa usztatásához és a bárkaberakásokhoz. Itt dolgoztam a mig ez a tenger torkolat fenn Pétervár alatt befagyott. Onnan Pétervári tenger torlolattol elvíttek Moszkva mellé egy hegy nélküli nagy rengeteg fenyves erdőségbe erdei munkára. Ott sok száz fogoly bajtárs írtotta az erdőt, fűrészelték méterbe, és én ot 30-ad magammal mint kocsis szálítottam a fát be Íksára vagy Dimitrofkára az állomáshoz. Itt voltam 1916 decembertől 1917 áprilisáig, akkor az erdei munkának vége volt, és vittek olyan munkára a mitől egész fogságom ideje alatt féltem. Szénbánya Hát uram segély nehagy el a Don vidékére vittek Setovo nevűfaluba melynek határában volt Generál Mardinnak nagy hatalmas kőszén bányája a holl már azelőtt is sokszázan dolgoztak és a lebetegedetteket velünk egészítették ki. Itt kerültünk Márk Petrovics lélekcsíszár főbánya felügyelő kezébe, a ki azt mondta, hogy csak abban telne fő öröme, hogyha őszrekelve mind eltemethetne bennünket. Itt dolgoztam 1917 egész nyarán, ide jött aza szomoru levél is, hogy othon/ szegény Pista fiam meghalt. Itt gyártottam azon verset melynek címe: Fiam halálára.
Itt nem ugy volt mint ben Sziberiába, hogy ha dolgoztál hát dolgoztál, hanem spekuláltál és még is ettél. Az itt nem lehetett. Itt ugy kellett dolgoz, hogy magad – magad abbol ugy a kosztolással mind a ruházattal elkellett lázsd. Máskülömben éhen fogsz meghalni. Hogy onnan meg szőkhes az nem lehetett. Mert a Doni kozák ott őrizte testedet lelkedet. De ben Szibériába az kozákok a finomságnak emberei voltak. Így telt az idő itt 1918 január 15-ig ekkor váratlanul a veress gárda megrohamozta a környéket, úgy a bányát is és azon kevés őrség hamar felkoncoltatott, még délután elkellett őket temessük, és így a veress gárda jogot adott arra, hogy kitől a mere lehet. Így január 15-én ősszeszedelőztünk és utnak indultunk. Nekem volt térképem hamar rá akadtam
abbol kifolyolag egy városra a mi nekünk valo volt ezt hívták Luháncka. Itt vonatra űltűnk és másnap reggel Kharkhovba viradtunk meg. Ítt őssze szedtek és gyűjtőtáborba vittek. Itt voltunk egész 1918 márciusáig. Mindennap itt kaptunk egy ebédet de többet nem. Tehát az éhhaláltol meg mentettek. A reggelire meg a vacsorára valo falat kenyeret koldulással szereztük meg. De ugy is kaptunk. 1918 március havában az oda össze sereglett fogjok bakaságát bevagonérozták és neki inditottak
Vladimir Volenckinek. Éppen odáig nem vittek, de egy jo napi gyaloglás után oda értünk a holl a Budapesti 32 – es csibész ezred volt örségen és azok ott minket elfogtak és bevittek Vladimir Volenckire a Kovel kaszárnyákba elhejeztek. Ítt aztán 30 napi erkölcsi megfigyelőbe estűnk. Itt megborotválták a fejünket és minden testrészünkkel együtt aholl csak szőrszál volt.
A 30 nap után bevagonoztak és Nagyszebenbe vittek a hadtest parancsnoksághoz. Onnan mindenkit elszoltéloztak az ezredhez mely akkor a menekülés után Erzsébet városon álomásozott. Ott hadbírosági kihalgatásom volt, de nem találtattam bűnösnek fogságomba jutásért, mert a vallomásom fogságba jutásomrol a mi nálok jegyezve volt, mindenbe egyezett. Igy még kaptam két honapi pihenési szabadságot, és 1918. junius 13-án hazaérkeztem négy esztendei távollét után Sáromberkére a régnem látott családomhoz. Családomot Pista fiam kivételével mind egészségesen és életben találtam. Pistát szegényt nem láthattam meg. Mikor haza érkeztem 1918. junius 13-án az első kapálás már elvolt végezve, de a kukuricák azon az éjszaka ugy a
Kűkűllő mentén mind a Marasmentén mind egy szálig lefagyott megfagyott a földön hevertek a nagy szálak. De azért a kukurica ki ujult habár nem is mind de úgy féltermés lett. A paszujtök aféle teljesen megsemmisült. Hazaérkezésem után egy pár napig ágyban maradtam, hogy a négy esztendei kopogos deszka pricshálás után na meg a nagy ut fáradalmai után kipihenhessem fáradt roncsolt testrészeimet.

Részlet: Berekméri István Andrásé Minden poklokon keresztül (Egy letűnt élet küzdelmei) c. önéletrajzi regényéből.