(Pech Ödön levele)

Van egy barátom, Kabala Dezső, aki egyfolytában mondogatja nekem, hogy legyek vidám, optimista. Hát, tudják, könnyű neki. Nem fizet lakbért, nincs gondja
rezsire, telefondíjra, számlákra, nem kell bérletet vennie, csak jön-megy
házról házra, hol itt, hol ott hál meg a lépcső alatt, a jó emberek enni visznek
neki. A társadalom szerint hajléktalan, ő azonban ezt így nevezi: szabadúszó
életművész.

A múltkor meglátogattam, egyik alkalmi fekhelyén heverészett, semmi, de semmi
dolga nem volt, cigarettája viszont volt. Nem úgy nekem, én hó végén mindig

leszokom a dohányzásról. Megdöbbenve állapítottam meg, hogy Dezső szállása
semmivel sem hűvösebb, sőt, talán melegebb és kevésbé huzatos, mint az én
panellakásom. Igaz, nem túl világos, de ő legalább nem kuporog a fagyban az
erkélyen, amikor jön a végrehajtó, és a gyereknek el kell vele hitetnie, hogy
már megint nem vagyok otthon.

Irigylem őt, hiszen szemmel láthatóan makkegészséges, nem úgy, mint én. Nekem ezer bajom van, majdnem valamennyi gyógyíthatatlan. Hogy mást ne is említsek: rendszeresen felmegy a cukrom, sőt az olajam, lisztem, kenyerem, tejem is. Az utóbbi viszont meg is szokott gyűlni, amikor jön a sógorom, aki már két éve képtelen
megérteni, hogy válság van, nem tudom megadni a húszezer forintját. Pláne, hogy
jótékonyabb vagyok, mint a Soros. Ugye tudják, hogy én is hozzájárulok az egészséghez jó sok forinttal? Csak azt tudnám kiéhez! Ezen kívül belőlem akar megélni a kormány, a parlament, az adóhivatal, az önkormányzat, a társadalombiztosító, a
rendőrök, a tűzoltók, a mentők, a kamara, no meg a Tamara és gyerekek, az
anyósom... Jó, jó, de miből éljek akkor én magam?

Bezzeg Dezsőnek könnyű! Az asszony elhagyta, magával vitte a gyerekeket is, az anyósa nem tudja, hol lakik, a sógora tudomásul veszi, hogy fizetésképtelen, sőt a
cukra sem megy fel, mert nincs neki. Ő aztán tud élni! Valóban életművész,
akitől bárki leckéket vehetne. Lehet, hogy betársulok hozzá, de még megvárom,
amíg a gipszet leveszik a lábamról. Két héttel ezelőtt ugyanis az ablakon át
menekültem el a sógorom elől, aki egy nyugatmajmoló gazfickó: képzeljék,
baseball-ütővel jött követelni a pénzét. Hogy egyesek hogy tudnak affektálni!

Szóval elmegyek társbérletbe Dezsőhöz, legkésőbb tavasztól. Kérem, ha a nejem érdeklődne, el ne árulják, hogy bármit hallottak felőlem!