Hétszemű Rózsa beletörődve üldögélt a szőlőlugasban meghúzódó padkán: ma semmi izgalmas nem fog történni. Már órák óta figyelte a kocsmát - idevaló nyelven a bodegát-, s bár még egy bágyadtabb verekedés sem jött össze.

De nem azért hívták őt hétszeműnek, hogy egykönnyen feladja, kitartóan szemmel tartotta a környéket.Jó kis helye volt, csak az láthatta meg, aki tudta, hogy ott van; sajnos már majdnam az egész falu... Sebaj, azért is megmutatja, hogy igazán ő a falu legélelmesebb asszonya, a plusz három szemével együtt!-négy igazán volt neki, mert pápaszemet hordott.

Már szinte feladta, amikor hirtelen kivágódott a kocsma ajtaja, s kilépett -azaz kitántorgott - rajta Albi. Ő is figyelemreméltó személyiség volt, aki ha ivott egy kicsit, az ökreivel is nyájasan beszélt: Bandi, kérem, erre tessék jönni, itt vegye be a kanyart, most pedig tessék bemenni az istállóba.

Albi érthetetlenül motyogott valamit, majd ingadozó léptekkel elindult a kertek irányába. - Hová mehet ez az ember?- töprengett Rózsa, s rövid gondolkodás után követni kezdte.

Hát, semmi különleges, Albi úgy gondolta, hogy a kerteket átszelve hamarabb hazaér, s nagyobb feltűnést sem okoz. Ezt látván, Hétszemű Rózsa is visszafordult, fölösleges energiapazarlásnak vélte a további követést. De alig fordult meg, máris hangos veszekedés ütötte meg a fülét. Nem sokat teketóriázott, futva eredt az Albi nyomába.

- Azonnal álljon félre, különben nem állok jót magamért!- üvöltötte Albi.

Kivel beszélhet? Hiszen senki sehol!

-Mondom, hogy félre! Mi az, maga semmibe vesz engem?- hallatszott, s ekkor valaki megmozdult, vagyis hátradőlt, majd hirtelen előre, s jól képen teremtette Albit.

Hétszemű Rózsa közelebb osont. S ekkor még az álla is leesett.

-Megmondtam, hogy álljon félre, maga senkiházi, s erre még meg is ütött!- kiáltotta Albi a vele szemben álló napraforgónak, s elkezdte istenesen ütlegelni.

A napraforgó az ütésektől hátra-hátrahajlott, aztán vissza, s ő is jókorákat sózott támadójára. De ezt már Albi sem tűrhette: előkapta a bicskáját, s alaposan helybenhagyta a szegény napraforgót. Mikor az már  kidőlt, összecsukta a bicskát, s elégedetten távozott.

Rózsa csak ekkor tért magához: eddig a sötétben megkövülten figyelte az eseményeket.

-De jó kis hír lesz holnap ebből!- gondolta elégedetten. Albi megvívott a napraforgóval, s még le is győzte!

Azzal szépen előresétált, s bement lefeküdni nagy megnyugvással: íme, mégiscsak történt valami!

Azt már csak másnap hallotta, hogy Albi a mentőket akarta hívatni a feleségével, akinek sírva panaszolta el, hogy valakit agyonszúrkált a kertben.