Ez az írás az Udvarhelyi Híradó  című újságban jelent meg, 2002. április

29-én, hétfőn. Szerzője Bán Péter tanár, író, műfordító (1946-2006). 

Dr.Ambrus Pálról egyik kiváló udvarhelyi szerkesző könyvet szándékszik írni. Azzal a reménnyel adnám közre ismét Bán Péter írását, hogy aki valamiféle emlékkel rendelkezik, esetleg érdekes dalékkal tudna szolgálni a könyvhöz, tegye itt meg. (B.D.)

Dr. Ambrus Pál pehelysúlyú bajnok is volt                        

 Nevével vagy másfél évtizeddel ezelőtt találkoztam Tamási Áron kapcsán. Tudtam, az író iskolatársa volt a székelyudvarhelyi katolikus főgimnáziumban, s egy életre szóló barátság kötötte össze őket. Tamási-emlékeket gyűjtve Budapesten 1977 januárjában az író Tímár Máté így emlékezett róla:

– 1924-ben a Kolozsvári Magyar Színház pályázati felhívására írta meg Tamási első színművét Amerikában. Az Ősvigasztalás című "székely tragédiát" Siculus álnéven menyasszonya, Hollitzer Erzsébet nyújtotta be. A bíráló bizottság dicséretben részesítette a darabot, amely mindjárt úgy elkallódott, hogy másolata csak Áron halála után került elő. Az Ősvigasztalás kéziratát a volt udvarhelyi diákcimbora, későbbi cukorgyári igazgató, Molnár Jenő az íróasztalában felejtette. Csak Tamási elsiratása után jelentkezett véle a közös iskolatárs dr. Ambrus Pálnál, nem lehetne-é némi forintokra váltani? Pali bátyám azonban, a pehelysúlyú örökös magyar birkózóbajnok és Áron-hívséges elragadta tőle, ezután közösen törtük a kobakunkat, mi légyen a sorsa. Kéznél vala a döntés: legyen a nehéz sorsú testvéreké!

                                                       *

Tavaly nyáron fölkerestem székelyudvarhelyi lakásán dr. Takács Sára orvosnőt, érdeklődtem tőle is Ambrus Pál felől.

– Dr. Ambrus Pált 1942-ben ismertem meg, amikor férjhez mentem, és férjem, dr. Bakk Elek baráti köréhez tartozott. Elmesélték, és örömmel hallgattam, hogy székelyudvarhelyi középiskolás koruktól íródott a barátságuk. Ambrus Pál

édesapja az ottani római katolikus egyház kántora, kántortanítója volt. A katolikus főgimnáziumba adták be tanulni. Férjem, Elek a felsőboldogfalvi, Kecsetről odaszármazott Bakk József gyermeke volt. Református vallásúak, mert a Nagyküküllő Udvarhely felé folyva csak református falvakat talál. Így Elek a kollégiumban tanult. De barátság kötötte össze egy farkaslaki asszonnyal Elek édesanyját. A piacon egymás mellett árultak, és együtt tárgyalták meg az élet dolgait. Mindkettőnek tizenegy gyermeke született. Ez a farkaslaki néni Tamási Áron édesanyja volt. Ambrus Pali és Tamási Áron iskolatársak voltak. Bakk Elek hasonló korú, és nem választotta el őket az, hogy a katolikus főgimnázium és a kollégium diákjai afféle vallásháborús időszakot éltek, mert akkor úgy volt szokásban. Ők barátságba kerültek, barátokként jutottak el az érettségiig, de az érettségi éve már az első világháború utáni időszak volt. Az ártatlan tizenhat évet töltöttek az érettségi után katonák és frontszolgálatosok lettek. Ambrus Pál, Tamási Áron és Bakk Elek a főiskolán való tanulás vágyával találkozott össze Kolozsváron. Tamási Áron arra gondolt, hogy jogot tanul. Ambrus Pál az első perctől ügyvédnek készült, Bakk Elek pedig orvos akart lenni. Áron változtatott az elgondolásán, Kolozsváron maradt, és elvégezte az ottani kereskedelmi főiskolát. Elek és Ambrus Pál Budapestre készült átmenni. A trianoni döntés után hárman együtt nézték meg a kolozsvári Nemzeti Színház utolsó előadását, Shakespeare Hamletjét. Pál és Elek innen a nagyállomásra ment. Áron kikísérte őket, és ott keresték a lehetőséget, hogy iratok nélkül jussanak át a magyar fővárosba, és ott lehessenek egyetemisták. Szeptember volt. Jó emberre találtak. Egy öreg vasutas, tehervonat-kísérő vállalta el, hogy a határig, Biharpüspökig elviszi, majd a határon átmenve, Biharkeresztesnél a szerelvényt átadja a magyar vasutaknak. Ő visszajön, de abban a fékezőfülkében, amelyben elfértek Kolozsvártól a határig, kényelmesen utazhatnak tovább, mert csak ketten lesznek. De a határon való átjutás lesz a nagy gond. Ahhoz

A vasutasok lámpával ellenőrzik a vasaljzatot is, és aki a vasakba kapaszkodva úgy oda tud simulni, hogy ne vegyék észre, az átjuthat. Ha ezt vállalják, hogy oda fölkapaszkodnak, akkor kísérje őket szerencse. Többször is megpróbálták, Eleknek sikerült, Ambrus Pálnak nem. Csak később találkoztak Budapesten, miután Pali törvényes úton hagyta el az országot. Mindketten találkoztak a visegrádi kofák segítőkészségével. A vízen hozott kosarakban lévő áruikat be kellett cipelni a vásárcsarnokba, és a fiatalok reggel korán úgy végezték ezt a munkát, hogy aznapra meglett az ételrevaló, és a kiadásaikat is fedezték a keresetükkel. Az éjszakák nehezen teltek, vigyázták egymást a padokon. Először az egyik aludt, és a másik virrasztott, majd szerepet cseréltek, s ez így tartott mindaddig, amíg a mai Bajcsi Zsillinszky út 54. szám alatt – amelyet akkor Vilmos császár útnak neveztek – meg nem nyílt az egyetemi hallgatók bentlakása előttük is. Nagyon nehéz volt az ősz az odamenekült fiataloknak. A beíratkozás, az egyetemre való bejutás könynyen megtörtént. Esténként, amíg a padokra nem tudtak lefeküdni, sétáltak. Egyszer látták, hogy egy pincehelyiségben birkóznak. Fiatalok vannak ott és jó meleg. De hogyan lehetne oda bejutni? Megkeresték a bejáratot, bementek, és feltalálták magukat. Mindkét erdélyi fiatal jól tudott birkózni, mert valamikor a Hargitára gyalog vitték föl a teheneknek a sót. A diákok a székelyudvarhelyi időszakban megbeszélgették, melyik napon és hogyan indulnak. Bizony sok közös sóhordó gyaloglásuk volt a Hargitára. Hát itt most közös birkózás kezdődött. Ambrus Pál úgy ottmaradt a birkózók között, hogy országos birkózóbajnok is lett, 1936-ban a berlini olimpián is részt vett, de mint kísérő. Elek hamar otthagyta a birkózást, ő a könyvtárakat bújta, és a tudománnyal küzdött. Ambrus Pál

egész életében

Hamar barátságba került a Parajdról származó Keresztes Lajossal. Házunknak is volt vendége ez a Keresztes, és nagyon szívesen főzött, amit én nem is bántam. Sürgős munkáim voltak a kórházban, a műtőszolgálat és az osztályvezetés is sok feladatot rótt rám. Mondták, most ők főznek, tokányt készítenek. Keresztes volt a jobbik szakács, Pali ott asszisztált mellette. Puliszkát is főztek jó hagymás mártással, de finom volt!

Az ügyvéd nem volt ügyetlen Budapesten, jövedelméből birtokot szerzett a Dunántúlon. A trianoni döntés után egy Csíkszeredából eltávozott gyógyszerész lányát, Erzsikét vette feleségül, de gyermekük nem született. Tamási Áronnal és Bakk Elekkel a barátság mindvégig megmaradt. A második világháború után, amikor a határok szinte átjárhatatlanok lettek, nem maradtak el a levelek – a névnapi, karácsonyi köszöntések. A rövid magyar idő alatt, az 1940. augusztus 30-ai bécsi döntés után, amikor Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, Ambrus Pali nagy lendülettel indult az ő drága Erdélyének támogatására. Marosvásárhelyen, mivel a Hangya Szövetkezetnek volt a jogásza, megépíttette a Poklos-patak melletti, a Dózsa György úton lévő szép, emeletes házat, amely a kommunista diktatúra idején pártház volt. Szülőfalujában pedig segített megépíteni a művelődési házat, amelyet kibővítve, múzeummá formálva ma is használnak.

                                                           *

Csíkszeredába menet egyszer megálltam ott, érdeklődtem, van-e legalább egy emléktábla a falon, hiszen azt a házat a helybéli Ambrus Pál építtette. Nincsen – hangzott a válasz. Beszélgettem idősekkel, akik emlékeztek, közmunkával segítették az építkezést. Szép, nagy épület a Művelődési Központ, érdemes megnézni! Hogy a legnagyobb kisebbség, az Erdélyben élő magyarok és székelyek gondja az Amerikai Egyesült Államokban felszínre került, és Washingtonban tüntettek is a Ceausescu-korszakban az itteni nehéz életsors ellen, ebben nagy része volt Ambrus Pálnak, mert összekötőszerepet vállalt, és a tényhelyzeteket úgy közölte odakint, hogy a szabadság eszméjét és a demokráciát valló Amerikai Egyesült Államok felfigyelt rá, és kérését meghallgatta... Ennek is lett az áldozata. A hírhedt Securitate tette el láb alól, Amerikában érte a halál...

                                                       *

Nemrég autóstoppal Csíkszeredába menet a fiatal sofőrtől érdeklődtem, hová való. Szentegyházi – hangzott a felelet. – Hallott-e Ambrus Pálról? – tettem föl az újabb kérdést. – Hogyne, hiszen a nagyapám testvére volt! Másnap a Tamási Csaba által megadott telefonszámon tárcsáztam Ambrus János bácsit, és elindultam Ambrus Pál nyomában.

A szentegyházi Gábor Áron Művelődési Központban tudtak róla, Szabó Klára könyvtáros levelezett is vele, mondta: Ambrus Pálnak irodalmi hajlamai is voltak, vaskos hagyatékát Czine Mihálynak adta át megőrzés végett. Részletesen ír Szentegyházáról, érdemes volna Budapesten utánajárni, merre kerültek, hol vannak azok a följegyzések.

                                                      *

Szabó Klárától tudtam meg, él Ambrus Pál unokaöccse, Ambrus László, apja, Gábor 1897-ben született, 1969-ben halt meg, tanítóképzőt végzett, neves tanító volt.

László bácsiból így törtek elő az emlékek:

– Pali bátyám

A trianoni döntés után többször megpróbálkozott illegálisan kijutni Magyarországra, de a határnál mindig elfogták és visszatoloncolták. Aztán lemondott a román állampolgárságáról, és törvényes módon ment ki Budapestre. Ott nagyon jó eredménynyel végezte el az egyetemet, aranydiplomás jogász lett. Ügyvédi pályára lépett. Nagyon jól ment az ügyvédi irodája, hatalmas pénzösszegre tett szert. A budapesti diákmenza igazgatója is volt, az Erdélyből kivándorolt diákokat segítette, szállást, ellátást biztosított nekik. Nagy vagyonát a köz javára fordította. Budapesten időnként találkoztak a székely, magyar értelmiségiek, Pali bácsi elmondta nekik, hogy hol mit szeretnének építeni, és erre közösen összeadták a pénzt. Az ő anyagi támogatásával épült a helybéli Gábor Áron nevét viselő Művelődési Központ is.

Bátyám a Magyar Atlétikai Klubnál sportolt. Országos pehelysúlyú birkózóbajnok is volt. Aztán egyre inkább az ügyvédi munkának szentelte az életét. A birkózással idővel föl kellett hagynia, hiszen a sportoló is öregszik. Egy bizonyos koron túl a szertornászok sem tudnak szép eredményt felmutatni, a birkózás is mindennapos, több órás edzést követel, nem lehet kihagyásokkal a porondra lépni.

Igaz, részt vett az 1936-os berlini olimpián, de nem mint versenyző, hiszen akkor már 35 éves volt. A magyar birkózókat kísérte. Akkor Pali bátyám felfedezettje, a korondi származású huszonöt éves Lőrincz Márton nyakába akasztották az olimpiai aranyérmet.

                                                      *

Előkerült Ambrus Pál gyászjelentése is. Abból idézek:

"Dr. Ambrus Pál volt ügyvéd, aranydiplomás jogász Kaliforniában baráti látogatáson szívroham következtében váratlanul elhunyt. A Székelyföld hű fia volt, akinek egész életét betöltötte az izzó hazafiság és a Szülőföld rajongó szeretete. Mindenről lemondott, magáról megfeledkezve mások megsegítése volt élete célja. Temetése 1979. október 10-én délelőtt fél 12-kor lesz a Farkasréti temetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint."

A 79 éves Ambrus János bácsihoz érve először a feleség, Erzsi néni emlékszik:

– Pali bácsi nagyon szerette az iskolát, 1920-ban végzett az udvarhelyi gimnáziumban. A fizikai munkát sem vetette meg. Bakk Elek próbálta meggyőzni, legyen belőle orvos, de ő a vértől irtózott.

Sokáig Magyarországon, Budapesten élt, aztán

hogy segítsen fölépíteni a művelődési otthont. A nép közmunkával követ, fát hordott, az anyagi terheket ő állta. A négyéves magyar idő alatt az udvarhelyi gimnáziumot is segítette. Szerette volna, ha Szentegyházáról is továbbtanul valaki, költségeit fedezte volna. Azonban akkoriban nem értékelték a tanult embert. Tamási Áront még ma sem tisztelik a szülőfalujában, azt az embert, akit Pali bácsi annyit segített. Egyszer elment Farkaslakára, hogy fölkeresse Áron testvéreit, rokonságát, de azok úgy fogadták, mint valami tekergő idegent. Még azt sem mondták neki: Gyere bé, szívesen látunk egy pohár vízzel.

Tamási halála után segített barátja holttestét hazahozatni. A szülőfalu, Szentegyháza már nem is tudja, hogy ki volt Ambrus Pál.

Végre, de nem utolsósorban, szóhoz jut Ambrus János bácsi is:

– Apáról vagyok édestestvére Ambrus Pálnak. Sokat sportolt, jó ügyvéd is volt, vagyona szépen gyarapodott. Egyik munkatársával eltervezték, hogy birtokot vásárolnak a Dunántúlon. Egy elszegényedett földbirtokos eladta a birtokát, azt ketten megvették, de részletben fizették. Még nem volt a nevükre íratva a birtok, amikor hatalomra kerültek a kommunisták, mert máskülönben megölték volna őket. A falu lakói is védelmükre keltek, mert emberségesen bántak velük. A birtokot aztán az elvtársak elkobozták. Pali bátyám beállott egy gyárba munkásnak. Talicskát is tolt Pesten, amikor a háború után a romokat takarították. Napszámosként is kereste a mindennapit. A változás után soha többé nem lehetett ügyvéd. A Pápa melletti Vaszar nevű faluban beállt egy gyárba munkásnak. Igen, talicskázott, s a sok analfabéta azt mondta: Né, a doktor úr hogy tolja a talicskát!

Aztán nem volt, aki a havi elszámolást megcsinálja, bátyámat 3-4 napra bevitték az irodába, ott a papírokkal dolgozott, majd megint visszakerült a talicska mellé. Gépésztanfolyamot hirdettek, jelentkezett. A tanfolyamot egy félanalfabéta pártaktivista vezette, aki annyit sem tudott, mint a bátyám. Főgépész volt Vaszaron. Budapestről járt le oda naponta vonattal.

El ne felejtsem: Pali bátyám a magyar idő alatt a Hangya Szövetkezet igazgatója volt Kolozsváron. Időnként lejött Budapestről Kolozsvárra, és intézte az ügyeket. 1940-től az Erdélyből elszármazottak évente gyűjtést szerveztek az udvarhelyi gimnázium javára, hogy a jól tanuló székely fiúk ösztöndíjat kapjanak. Ennek bizonyára van nyoma a gimnáziumi irattárban. Többször mondogatta: papnak, orvosnak nem vagyok jó!

                                                        *

Többször elolvastam, átolvastam, keresztül-kasul forgatgattam, böngészgettem Ábrám Zoltán Szentegyháza című vaskos, 350 oldalas kitűnő monográfiáját, de sehol sem bukkantam Ambrus Pál nevére! Vajon mikor hirdeti Szentegyházán egy márványtábla Ambrus Pál emlékét, akinek életcélja mások megsegítése volt?

Bán Péter