Ebéd

Ösztöne a szokott időben ébresztette. Óvatosan átnyúlt és megnézte az órát. Mindjárt fél hat, kelni kell, hogy odaérjenek, mire nyit a bolt. Halkan költögette a férjét, meg ne zavarja a gyerek álmát. Gyorsan magukra kapkodták a ruhát. A cserépkályha még őrizte valamennyire a meleget, de a férje már este odakészítette a gyújtóst. Neki csak be kell gyújtani, mire a boltból visszatér és a kicsi lány már melegben kezdi a napot.

Benyitott a nagymama szobájába, de nem volt szíve felkölteni, szuszogása elárulta, hogy altatót vett be. Nem baj, majd ketten mennek a férjével tejért, hátha ma nem csak egy litert adnak fejenként. A biztonság kedvéért még két tejesüveget rakott a viharvert bevásárló szatyorba. Jó öblös, és ami a lényeg, nem látszik át.                                                                   A múltkor nagyon megjárta, mert a nagymama horgolt neccével indult vásárolni és két veknit is adott az ismerőse a pékségben. Kifelé jött karján a gyerekkel, mikor kiszúrták a sorban állók. Egy vevő, két kenyér? Már, hogy van ez, elvtársnő, fogta meg a karját egy sovány kis asszony, de ő nagyot lökött rajta. Elvtársad neked a halál, sziszegte és beállt a másik sorba vécépapírért.

Halkan csörrentek össze a tejes üvegek lépteik nyomán, lélegzetük kis pászmákban szállt. A bolthoz közeledve előtűnt a tömeg a bezárt ajtó előtt. Nem tudom, végzünk-e fél hétre, dörmögte a férje, ahogy a sor végére álltak. Megint elkések, ha nem jár a villamos, vakarta meg sapkája alatt a fejét. Bizonytalanul nyújtogatták a nyakukat, kinél van óra, sok van még hatig, kérdezte egy kucsmás asszony. Legalább negyed óra van még nyitásig, fordult hátra egy borostás arcú férfi. Csendben álltak, csak a lábukkal topogtak a hideg ellen.

Hanem tudják, fordult hátra a kucsmás nő, a tegnap hallottam a szomszédasszonyomtól, akinek a lánya a hentesnél takarít, hogy ma már osztják a húst. Talán csirkét. Pedig holnapra mondták, hajolt közelebb a borostás. Igen, igen, csak visszamaradt valami exportból és hamarabb kezdik osztani. Ha rám hallgatnak, innen haza sem mennek, hanem egyenesen oda. Már ha maguknál van a jegy, vont vállat. Nálad van, ugye, bökte meg a férje, és ő boldogan bólintott. Akkor én haza viszem a tejet, meg begyújtok, te meg intézd a hús, hajolt közel az asszonyhoz.                                                                                                                                            Az megkönnyebbülten felsóhajtott, pont jókor, a mélyhűtő üres, egy darab szalonna avasodott benne. Holnap van a kislány születésnapja, a kedvencét főzheti, paprikás csirkét, jó vastag tejfölös szafttal. Kiszalad a piacra, vesz egy kis házi tejfölt a nénitől, hátha akad egy kis tojása is eladó, liszt még van egy fél kiló, talán elég lesz a nokedlihez.                                                         Mire ezt így végig gondolta, mozgolódni kezdett a tömeg. Megjöttek a boltosok. Elsőnek a mindig mogorva, testes román eladónő. Engedjenek már emberek, hadd nyissak ki, kántálta rosszkedvűen, vagy azt akarják, hogy délig itt álljunk. Aztán befutott a szőke Klárika, kényelmesen végig gombolta magán a köpenyt és gondosan megfésülködött.  A sor végén állók hangoskodni kezdtek, ne adjanak csak egy litert, jusson mindenkinek. Milyen jó, hogy ketten jöttünk, simult a férjéhez, aztán belekapaszkodott a karjába, mert megindult a sor, mint egy lomha kígyó. Csoszogtak a lábak, csörrentek az üvegek. Először a kasszáig sodródtak, majd fizettek, persze, hogy csak egy litert adtak. Ma kevesebb tej jött emberek, nem fog mindenkinek jutni, harsogta Klárika a pult mögül, ne is legyen vita. Nekik szerencséjük volt, a nagy fémbödön aljáról ugyan, de sikerült két litert kiméretni.

A férje alakja eltűnt a sarok mögött, búsan kongtak szatyrában az üres üvegek, ő meg a hentes üzletbe indult. Talán tizenöt ember ácsorgott a bezárt üvegajtó előtt, még nem kapták meg az árut, így a bennfentesek, de bármikor megjöhet. Úgy fél órát várt és már úgy érezte, lefagynak lábai, mire megjött a nagy hűtő autó.

Mindenki türelmesen álldogált, ő azon szorongott, hogy leég a tűz, felébred a gyermek, istenem, csak haza kéne menni. Aztán kinyílt az ajtó és betódultak. Előkerültek a húsjegyek, a személyi igazolványok és rendben megkezdődött az osztás. Egy csirke jár fejenként, emberek, és nem tudok válogatni, ahogy jön, úgy adom sorban, mondta az eladó, mire előkészítette a névsort. Nem olyan nagyok ezek, nézegette már az utcán kicsit csalódottan. Mire felenged, akkora lesz, mint egy galamb. De a gyerek akkor is paprikás csirkét ebédel a születésnapján.

Otthon találomra lehántotta egyről a zacskót, tényleg kicsi volt, és lilás-feketében játszott. Keményre fagyott, drótszerű tollak borították imitt-amott és akkora körmei voltak, mint egy sasnak. Nagymama hümmögve forgatta, szerintem mind a négyet tedd oda fiam, mert ez még összeesik a lábosban. Elgondolkodva nézte, majd a kis vájdlingba rakta az összest, reggelre felenged a spájzban.

Másnapra minden együtt volt az ebédhez, úgy tervezte, az aprólékból húslevest főz, a cérnametéltet nagymama készítette még a múlt hónapban, mostanra jó zörgősre száradt. Megbont egy uborkát is az ecetesből, kell az a paprikás csirkéhez.

A spájzba lépve halszag fogadta. Csak nem hozott valami halat ez az ember és elfelejtkezett róla, nézett szét kutakodva. A csirkék zavaros lében áztak a vájdlingban, valóban összeestek és büdös halszaguk volt. Forgatta, szagolta és nem értette. Ezeket, fiam, halliszttel etették, azért ilyen büdösek, mondta nagymama. Áztasd csak be egy kis ecetes vízbe, az elveszi a szagát. Mink is csináltuk a lóhússal a háború alatt, az aztán elcsapta, ha egy kis szaga volt. Tényleg nem érződik annyira, szagolgatták két óra múlva, majd az asszony neki állt a főzésnek. Először a húslevesnek kezdett hal szaga lenni, majd a paprikás is átlényegült. Sózta, hagymázta, borsozta. Szedjük le a csontról a húst, talán az olyan halszagú, néztek össze nagymamával és neki láttak. Lefejtették a kis szürke húscafatokat az ujjnyi combokról, meg a mellcsontról, alig pár marék hús ázott bánatosan a paprikás lében. Mikor eszünk, kiabált ki a férje a szobából. Az embernek egy szót se, mutatta nagymama szája elé kapott kézzel.

Tálaltak. A húsleves sápadt színén a hal párája lengett gyengén. Szótlanul ettek. Az asszony sunyin a gyereket kémlelte, amint az a négy évesek mohóságával kanalazott. A paprikás pirosan kellette magát, de jó, tapsolt a kislány, ez a kedvencem, mama.

Csak a villák kocogása hallatszott. Jó ez a halpaprikás, szuszogott a férje. Honnan szerezted a halat nézett fel a második falat után és nem értette, min vihog az asszonya úgy, hogy még a könnye is kicsordul.