Édesanyám

Ma már, csak emlék vagy nekem,
ehhez hasonló kínt, el sem képzelhettem.

Keresem a szavakat, hogy körülírjam lényed,
búsulásra könnyen hajló, gyenge lelkiséged.

Keresem jókedvűséged, ha örömben volt részed,
máskor dacos szótlanságod, mit nem fejthettünk meg.

Keresem a hangodból áradó kedves melegséget,
kitörő örömödben harsány nevetésed.

 Keresem mások iránti törődésedet,
örömödet, ha Rád is odafigyeltek.

Keresem értem dobbanó, remegő szívedet,
sóvárgom féltő szeretetedet.

Kereslek, ha messzi földről hazaérkezem,
hisz úgy, mint Te, ki várhatna engem?

Keresem a fényt ablakod szegletében,
s várni fogom, hogy kaput nyiss nekem.

Keresem tűzhelyeden ízletes főztödet,
a várásomra sütött házikenyeret.

Kereslek a kertben, s tán a szomszédba is átmegyek,
sehol sem talállak, érintetlen helyed.

Vágyom közelséged, félszeg ölelésed,
bárcsak egy alkalmat, hogy mesélhessek Neked.

Hiányod oly erős, el sem viselhetem,
s azt, hogy már nem vagy itt alig foghatom fel.

S bár magamban hordozlak, hisz rész vagyok belőled,
keresni foglak Téged, ameddig csak élek.

 Cserei Annamária

                                                                                                                        Goch, 2010.Február.28.