Egy nyakon csípett hangyabóly

Egy nyakon csípett hangyabóly

égen,foldön,tüzen,vizen-

jönnek a sötét semmiből

éhes szájjal,vihar-tüzen

hittel,hogy itt egy Kánaánt

rejt sík mező,gyolcs sziklabérc

s nem számít,hogy ami miénk,

az elfoly vérből gyúrt vidék,

könnyekből szőtt fejfák,amúlt

ködéből átszűrt dűlt betük,

dörögnek ma s kiált a holt-

egy tárogató hangja szolt

az égre zengve hangosan:

itt ősapáink vére folyt.

Pironkodik a messzeség

Szemlélem némán s ámulok-

a felhő él,dagadt torok

kiált az égre,Istenem,

nem vétkezem,csak éhezem

a magyar szót,a verseket,

aggasd rám édes terhedet,

a láthatatlant,láthatót

álmokból átszűrt lázadót-

szól a gyermek,segíts nekem,

hogy Benned éljem életem-

tűz,víz nem árthat,él az ég

s pironkodik a messzeség.