Mint két rab kik egymás mellett
sors társak lévén keserű utálat
hagyta nyomát szívben az öröklét ,
gyűlöljük egymást mint börtön őrt.

Csüggedve teszed rám érdes kezed
de már az sem szeret úgy ahogy rég ,
kínom a te kínod is, egy sivár türelem
mi összeköti üres rongyos életünk.

Szobák ablakai zárva és száll a por
nem  jön rád szerelem sem az álom
csukott szemmel figyeled világod
egyikünk sem győzött ,csak a kor.

Időnként felvillan régi fiatalságunk
finom rózsaszínű bőr rugalmassága ,
vigaszod gyönyörű irigyellek ezért
nem érdekel szűkséges magyarázata.

Mondják hogy ez természetes elem
hosszú évek kimagyarázatlan ténye ,
az élet nem áll meg, másul, színesül
de mi maradunk rabok ketten,egyedűl . [W.B.].