Kelet-Európában rendesen szétzilálták a vasutat. Pedig, sokak szerint, ma már normális körülmények között lehet vonatozni. Azt állítják, hogy a vagon tiszta, ritkán van toalettszag a folyóson, nincs zsúfoltság és nincs cigarettafüst a fülkékben. De utas sincs. Két-három vasúti kocsival száguld a szerelvény, néha alig több mint félszáz utassal. Az utazási körülményeket nem ismerem, de az üres vasparipát gyakran látom. Végét járná a vasúti közlekedés?
Olyan településen születtem és nőttem fel, ahol többvágányos vasúti állomás volt. Középiskolásként, a vasárnapot leszámítva, minden áldott nap vonatra szálltam, hogy beutazzak a marosvásárhelyi tanintézetbe. Ritkán fordult elő, hogy késett a szerelvény, őrültünk, hogy télvíz idején nem kellett órákat várnunk egy-egy lerobbant autóbuszra, mint vidéki osztálytársaink közül sokan.
Akkoriban nyolc-tíz vasúti kocsit csatoltak a szerelvény után a Déda-Marosvásárhely vasúti vonalon, hogy a sokszáz ingázó munkás és tanuló beérhessen a megyeközpontban. Gyakran fordult elő, hogy mi, sáromberkiek, a lépcsőn állva utaztunk, előfordult, hogy egyesek nem fértek fel és lemaradtak a járatról. A vasúti közlekedés nálunk akkor érte virágkorát. Pedig akkor másak voltak a körülmények. De robogott a vonat, úgy, mint a Móricz Zsigmond elbeszélésében. Bámultuk a tovatűnő fákat, házakat, a zöldellő földeket, a szorgalmas mezei munkásokat. Közben megbeszéltük az iskolai csínyeket, gyakran kártyáztunk, néha hangoskodtunk. Előfordult, hogy a kalauz bácsi jegy helyett a kártyát kérte, és elkobozta a játékszert, ami elég nagy szomorúságot okozott, mert a magyar kártya hiánycikknek számított a hazai kereskedelemben. Manapság talán cukorkákat is osztana a tanulóknak (akik, persze inkább egy cigit kérnének), hogy vonatra szálljanak, ne kisbuszra.
Szóval, manapság kevesen utaznak vonattal, nem hivatalos források szerint egyre csökken az utasforgalom. Mindenki azt hiszi, autóval kell menni a vécére is. De úgy tűnik, ebbe a vasúttársaság már beletörődött. A csökkenésnek számos oka van, a megváltozott utazási szokások, de ide sorolhatjuk a menetjegyek árváltozásait, vagy az éppen aktuális gazdasági viszonyokat is. Az illetékesek pedig időnként megállapítják, hogy nem kell annyi járat, egyet-kettőt újra törölhetnek a menetrendből. S így múlik el a vasúti közlekedés dicsősége. Pedig én szeretem a vonatokat! Együtt nőttünk fel…