Időről időre szörnyű híreket kapunk természeti katasztrófáról és annak következményeiről, földrengések, vulkánok kitörése, cunámik, tornádók nem ritkák a televízió képernyőjén, hogy a háborúkról, emberkínzásokról, menekültáradatokról ne is szóljak.

Ezek a megrázkódtató események akaratlanul is eszembe juttatják a theodice problematikáját.

A mai keresztény, de az izraelita istenkép szerint is Isten jóságos, igazságos és mindenható.

A világban állandóan természeti katasztrófák vannak, háborúk, sok embert, embercsoportot, egész országokat töméntelen szenvedés gyötör.

Az emberi logika szerint, ha Isten jóságos, akkor meg akarja mindezt akadályozni, ha pedig mindenható, akkor meg is tudja. Hogy lehet, hogy Isten mégis megenged ennyi szenvedést? Ezt a paradoxont nevezik a teológiában theodicének.

Kemény dió, sok, de kevéssé megnyugtató megoldással.

Egy ideig az eredendő bűnnel próbálták az ügyet lezárni. Ma már ezt egyetlen valamire való teológus sem veszi komolyan.

Az ateisták is röviden elintézték az ügyet. Van szenvedés, tehát nincs Isten.  

A hallgatás teológiájának hívei (Hans Küng) nem adnak megoldást, de felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek semmire sem kötelezhetik Istent, arra sem, hogy minden kérdésükre választ adjon.

Egy másik irányzat szerint Isten ugyan meg tudná akadályozni a sok szenvedést, de nem teszi, hanem együtt szenved velünk. (Lásd: keresztre feszített Krisztus)

Vannak, akik úgy próbálják a kérdést megoldani, hogy Isten mindenhatóságának korlátot szabnak. Eszerint Isten megteremtette az ősrobbanással a világot és a világot mozgató természeti törvényeket, de nem tud ezekbe beleavatkozni.

Vannak, akik azt propagálják, hogy a szenvedést nem megérteni kell, hiszen nem lehet, hanem kiállni, elbírni.

Nos a sort folytathatnám, de hadd végezetül említsem Armin Kreiner véleményét, ami nagyon röviden és leegyszerűsítve körülbelül így hangzik:

-        Ha Isten úgy teremtette volna a világot, hogy abban nem lenne szenvedés, akkor nem léteznének azok az értékek sem, amelyeket például egy Albert Schweizerban, vagy Theresa anyában csodálunk. Egy szenvedésmentes világban nem lenne sem együttérzés, sem felebaráti szeretet, sem irgalmasság, sem önzetlenség. Mindezek a tulajdonságok a szükség és ínség szülöttei.  

-        Isten, amikor az embert teremtette, nem robotokat, hanem szabad akarattal rendelkező embereket kreált. Ez nagy érték (mármint a szabad akarat), aminek az ára a sok baj és szenvedés. A szabad akarat az élet folyamán nem konstans. Növekedhet, de el is sorvadhat.

-        Ha nem létezne a szabad akarat, akkor senki nem lenne a tetteiért felelős. Persze a szabad akarat nem jelenti azt, hogy mindig mindenben minden döntésünk és tettünk teljesen szabad. Sok tényező szab korlátokat a szabad akaratnak.

-        A szabad akarat, vagy ha úgy tetszik, az akarat szabadságának argumentuma kimondja, hogy Isten az embert szabad lényként teremtette. A szabadság akarata igen nagy érték, de azzal a lehetőséggel van összekötve, hogy ezek a szabad lények fájdalmat és szenvedést tudnak okozni. Isten nem tud egyrészt akaratszabadságot teremteni, másrészt minden szenvedést megakadályozni. Így az ember a többi ember számára, sőt minden élőlény számára lehet egy áldás, de átok is!

-        Isten gondolt erre a rizikóra is. A szenvedés nem lehet korlátlan és végtelen. Egy bizonyos határon túl jön az eszméletlenség, majd a halál, ami véget vet a szenvedésnek.

Ez az érvelés megmagyarázza ugyan azokat a bajokat, amelyeket az emberek okoznak, de nem ad magyarázatot a természeti katasztrófák okozta rengeteg szenvedésre. Ezzel kapcsolatban a szerző egy bonyolult és számomra nem meggyőző magyarázatot ad, épp ezért eltekintek a leírásától.

Nem akarok senkinek fejfájást okozni, de azért nyugodtan el lehet gondolkozni ezeken. És még valami: aki hisz Istenben az nyugodtan perelhet is vele. (Ezt tette Job is.)

Schneider Alfréd