Egy kartondarab vallomása

Egy doboz voltam. Egy banános doboz. Kartongyárban készültem. A gép szépen körbevágott, majd egy szalagon asszonyok keze összerakott. Még fedelet is kaptam, majd indulás. Egy teherautó szállított a banánültetvényre. Élveztem vagy ezer társammal együtt, a zötykölődős utat. Tüdőm megtelt porral. Na meg a bennszülött sofőr szivarfüstjével. De legalább nem voltam egyedül. Igaz társaim kinéztek, mert engem hogy-hogynem, egyszerűnek formált az asszonyok keze. Elfelejtettek kidíszíteni. Ugyanis kívül minden banános dobozon egy gyönyörű szép meztelen indián nő volt festve, kezében egy fürt banánnal. Én meg meztelen voltam, csupasz. A díszeim a szívemben voltak, de az senkinek nem kellett. Végre megérkeztünk. Négerek szedtek le, négyesével behordtak egy raktárba. Itt várakoztunk, addig ameddig újra teherautóra raktak, és irány a banántelep. Itt teleraktak banánnal. Meg is kívántam, titokban megettem egyet. Viszont rosszul éreztem magam, ugyanis a sok banán a formája miatt, férfi nemi szervre emlékeztetett. Bizony igaz a mondás, a jóból is megárt a sok. Ezután újra teherkocsiba raktak, kivittek a kikötőbe. Itt átraktak egy hajóra, és irány Európa. Végül egy üzletben kötöttem ki. Ahol miután kirakták belőlem a sok banánt, kidobtak a szemétbe. Nesze neked, amíg hasznot húztál, addig rendben, utána le vagy írva, ki vagy dobva. De mit adott az Isten. Tél volt, és egy áruszállító autó elakadt a jégen. Az 1800-as motor csak pergette a kereket. Egy ember észrevett a szemétben, kikapott és a kerék alá tett. A kerék belém kapaszkodott és hopp a kocsi kint is volt a jégcsapdából. Ez jutott az eszembe ekkor. Jézus mondta talán, ha jól emlékszek:- „Az eldobott kő, szegletkővé lett". Bizony.