Elégia a Megváltóhoz 

                                                 Ma már így halni sem lehet.

                                                 Keményen kinevetnek

                                                 azok a pőre gazemberek

                                                 Arcodba köpik baromi

                                                 átkuk,hogy élve temessenek.

                                                 Te meg nevetsz rajtunk.

                                                 Kínod tüskézi bárgyúságunk,

                                                 makacsul pezsegnek a hegek.

                                                 Nézd,ott jönnek az új fiuk:

                                                 a legeslegmegváltottabbak.

                                                 A latrokkal ők szembesítenek.

                                                 Nagybőjtben

                                                Indigókék hajnal karcol

                                                nevető lángokra

                                                Hószín buborékot

                                                Kakasok kukorékolnak,

                                                s háromszor tagad

                                                a tanítvány.

                                                A pirkadásban

                                                az Úr lemosolyog

                                                a keresztfáról...

                                                A Kálvárián

                                               Tűzbóbitáit röpteti a szőke telehold,

                                               hajamra dermednek novemberi fények,

                                               csillaghullásban vérpiros bogyók...

                                               Estére talán hazaérek.

                                               Bódító melegedből nekem is jut

                                               csillaghajók zöld vized ívében sugárzón-

                                               csillagszirmokra fektetsz,álomba ringatsz,

                                               s míg édesíti ajkamat az álom,

                                               fölém tartod a korhadó keresztet,

                                               meglátom rajta Őt,a szenvedőt,

                                               hajnalom gyöngyét,ébredésem kútját

                                               - ébredő csillagok fénye reszket,

                                               glóriába vonja a mindig - fájó testet,

                                               s beragyogja a Kálvária útját...

                                                        Kádencia

                                                                      Jézus születésére

                                                       A valóság

                                                       forró

                                                       vérünkben

                                                       szétloccsan,

                                                       amíg

                                                       a történés

                                                       agysejtjeinkben

                                                       rögzül.