(Gábornak, ki balkáni katángkórónak nevezett)
Füvészkertjében a natúrának,
kiszikkadt parlagon,
koldus utak mentén,
csavargók magányát nótává szépítve,
megromlottméz-keserűn
csordalegelő közepén is néha,
daccal a valóság nyers erőire,
élt!
Mert örök kényszer a gyógyítás
és a szembenállás,
ha kell, a széllel,
a megátalkodott viharok gúnysötétjével.
Teste tejét könnyen kiadta,
a belső fehére
szellem győzelme az anyag felett.
Most égi megnyugvás ül kék szemében,
az elmozdulások bódító szédülete kerüli;
már a madarak sem szállnak arrafelé,
már csak a kívánság erős:
készülés a préselt öröklétbe,
talán holnap...
Holnap
egy katángkóró herbárium-álma
a hihetetlent hirdeti:
a lágy dac gyógyító erejét!
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz