Boldogságos évek vágya,
remegő, múltjába vesző
bősz, fészkelődik be emberbe
csendesen, közelgő őszi estén.

Lelkünk száll, tova a világba
ködbe veszendő őszi tájban,
szállna fel hegyeknek ormába
Isteneknek szép országába.

Tölgyek ágain sütkérezne,
fürödne őszi nap hevébe,
de felhők érkeznek fölébe
s dermedten hull ősznek ölébe.

Bűnös a szó, hazug az élet
embernek, dermednek az álmok,
s menetelnek bele semmibe,
s lelkem madara hull ölükbe.

Dermedt a lélek, halódik táj,
néma könnyei kopognak már,
s fent a levegőben egy madár
éneke egyre csak halkulás,

A madár ott fent az én vagyok,
csőrömben olajfaága lóg,
békétlenség gyűlölt-szava szól,
s hazámban az öröm haldokol.
24.10.2012