„Pompás magyarok, templomból jövet
Mentek át a Kalota folyón
S a hidat fényben majdnem fölemelte
Az ölelő juniusi Nap.
Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves
És tarkaságban annyi nyugalom
És fehér és piros és virító sárga,
Izgató kék és harcos barna szín
S micsoda nyugodt, nagyságos arcok,
Ékes párták, leesni áhitók.
Papi beszéd kemény fejükből csöndben
Száll el s nyári illattal vegyül.
Mily pompás vonulásuk a dombon,
Óh tempós vonulás, állandóság,
Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.” -
Ady Endre- A Kalota partján (részlet)

Mással nem is kezdhetném beszámolómat, mint Ady soraival, hisz ott jártunk múlt hétvégén, azon a helyen, ahol e vers íródott. Elsétáltunk a fa mellett, ami alatt a nagy költő írta a fenti
sorokat. Ez a hely Kalotaszeg, ezen belül is Kalotaszentkirály, kedves
barátom, Szöcskeapu szülőfaluja.

Még valamikor tavaly télen hívott meg Szöcskeapu Kalotaszentkirályra, azóta vártam az alkalmat és most eljött végre. Pénteken elkértem magam a munkahelyről korábban, találkoztunk a Teve
utcában, aztán felvettük a családot Csepelen, majd kimentünk Ócsára, ahol még
csatlakozott hozzánk Szöcskeapu nővére két gyermekével. Körülbelül fél ötkor
elindultunk, már akkor nagyon izgatott voltam, alig vártam, hogy Ártándot
elérjük. Sajnos mire odaértünk már este volt, így remény sem volt arra, hogy
lássam a Király-hágót, de majd visszafelé látom úgy voltam vele. Útközben
lassan, de összebarátkoztam Szöcskeapu kislányával Annával, akivel elég sokat
matekoztunk az úton és Bencével a kisfiával is, aki Ártánd előtt egy parkolóban
még az ölembe is felkéreszkedett. Nagyon meglepett a dolog, de nagyon jólesett.
J

Néhány kilométer volt csak Ártánd, mikor ismét megéreztem azt, amit mindig szoktam, amikor ott járok. Van egy felüljáró, ahol ha felérünk rögtön kiráz a hideg és hevesen kezd verni a
gépezet odabent, na ezt érzem én mikor meglátom a Hajdú-Bihar megye táblát, és
ezt érzem, mikor az utam Erdély felé vezet. Szerintem ezt magyarázni sem kell.

A gúnyhatáron gyorsan végeztünk, indultunk is tovább a megszokott úton. Nagyváradon elég gyorsan átrobogtunk, már ott látszott, hogy elég nagy hó van, teljesen rátapadtam az ablakra szokás
szerint. Hiába volt korom sötét, azért mindig tudtam hol járunk és nagyon jó
érzés volt ez nekem, hogy nyár és ősz után mostmár télen is láthatom Erdélyt.
Régi vágyam teljesült ezzel. J Ahogy közeledtünk a Király-hágó felé egyre csökkent
a hőmérséklet, folyamatosan lefelé haladt a mutató, végül mínusz 12 foknál
megállt, közben a csillagok gyönyörűen ragyogtak odakint. A hágó felé
Szöcskeapuval jól kibeszéltük a világ dolgait, csak úgy repült az idő, észre sem
vettük milyen sokat mentünk már. Megosztottam vele érzéseimet a románokkal és a
pópákkal kapcsolatban, lehet túl elfogultan, de ő ezt tudja miért vanJ

Aztán elértük végre a Király-hágót, elkezdődtek azok a híres kanyarok és közben azért néha-néha láttam a havas hegyoldalakat és magam előtt volt, hogy milyen gyönyörű lesz ez
nappal.

Mondtam is Szöcskeapunak, hogy nagyon sok hegyes vidéken jártam már, de Erdélyhez fogható nincs a világon sehol, bár lehet én vagyok túl elfogult.

Útközben többször is mondta nekem, hogy az Ismerős Arcokat azért szerette meg, mert úgy érzi, hogy a dalok róla és neki szólnak. Annyira akkor még ezt nem értettem meg, de történt
valami, ami végérvényesen meggyőzött. J

Mesélte, hogy Kalotaszentkirály előtt van egy domb, amikor oda felér ott érzi igazán, hogy otthon van. Hát ez tényleg így van. Bánffyhunyadnál lefordultunk és onnan még kb. 9 kilométer
múlva elértük azt a dombocskát, akkor megszólalt és könnyes szemmel, elcsukló
hangon mondta:

,,Na Béci, most érzem ,hogy itthon vagyok”.

Én ettől teljesen megfagytam, meg sem tudtam szólalni, csak arra gondoltam, hogy ha mindenki így szeretné a szülőföldjét, hogy könnybe úszik a szeme ha megpillantja, na akkor talán nem
itt tartanánk L

Visszatérve az előző gondolatra, amit Szöcskeapu mondott az Ismerős Arcokról, a következő történt, amikor már beértünk a faluba és lassan megérkeztünk a szülői házhoz.

Előbb egy részlet a Haza című dalból: ,,Nekünk ott van az otthonunk, ahol gyermekként játszottunk. Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt, ahol ébren is álmodtunk….”

Ami le van írva az szóról szóra megtörtént. Ahogy kanyarodtunk be a szülői ház udvarára Szöcskeapu apukája, Miki bácsi az ajtóban állt, anyukája, Annus néni pedig bent étellel várt
minket. Én nem mondok erre semmit, szerintem mindenki tudja mire gondolok.
Attól a pillanattól megértettem miről is beszélt Szöcskeapu!

Miki bácsi és Annus néni vendégként is úgy fogadtak, mintha ezer éve ismernének, teljesen meghatódtam, ritkán látni ilyen vendégszeretetet. Rögtön előkerült a pálinkás üveg és a
finomabbnál finomabb házi ételek. Jól megvacsoráztunk, beszélgettünk , majd
elmentünk aludni, mert azért elég hosszú utat tettünk meg.

Mondhatom, hogy hónapok óta nem aludtam olyan mélyen, mint azon az estén és úgy feküdtem le, hogy fülig ért a szám, szinte el sem hittem, hogy nemrég még szeretett fővárosunkban húztam az
igát, most meg Erdélyben vagyok és ott is fogok ébredni. J

Szégyenszemre másnap én keltem fel legkésőbb, a gyerekek már rég a hóban játszottak a jégcsapokkal. Nagyon jólesett a friss téli levegő. Kint az udvaron rögtön feltűnt a távolban a
templomtorony. Gyönyörű tipikusan kalotaszegi zsindelytetős négy fiatornyos
református templom. Szöcskeapu körbevezetett az udvaron, a kertben, majd a
tetőtérből megnéztük a hegyeket a távolban. Gyönyörű fehér volt minden azt
mondanom sem kell, egyből azon járt az agyam, hogy az meg az a hegy vajon
melyik lehet. J

Reggeli után felpakoltuk a szánkót az autóra, gyerekeket a csomagtartóba és elindultunk Magyarókerekére nagynéni látogatóba Ángyikához (Erzsi néni). Az út tiszta hó volt, és a táj……..

Egyszerűen leírhatatlanul gyönyörű volt. Az út felénél meg is álltunk fényképezni. Kiszálltam az autóból és nem hittem a szememnek. Bal oldalt egy hatalmas hegy, gyönyörű szürkére
fagyott fenyvesekkel, jobbra pedig végtelen hómező néhol egy-egy faluval és
lankákkal ameddig a szem ellát. Fogtam a gépemet és csak forogtam, majd
beleszédültem. J
Nem is tudtam merre és mit fényképezzek. Szinte vakított a fehérség,
hunyorogtam, mintha napba néznék. Majd beértünk Magyarókerekére. Hó födte az
egész falut, olyan békésnek tűnt, sehol egy mozgás, kivéve a helyi erősen ittas
állapotban lévő románt. J

Szöcskeapu meg akarta mutatni a hágót, sajnos nem sikerült. Az út felénél megállt az autó nem tudott tovább menni, annyira csúszott az út. Majdnem árokba gurultunk, de aztán a gázpedál és
Szöcskeapu felesége, Andi és az én segítségemmel megmenekültünk. J

Úgy döntöttünk inkább betérünk Erzsi nénihez. Természetesen ott is rögtön pálinka került a pohárba, aznap már nem is tudom hányadik volt nekem, de már éreztem, hogy igazán jó a kedvem. Szép
kékre meszelt házikó volt, gyönyörű tányérokkal a falon, nagyon tetszett.
Megnéztük a vetett ágyat is, majd láttam a tehenet és a kis 2 hetes borjút is,
meg malackákat is láttam. Nagy élmény volt, pedig nagyon féltem, hogy felrúg a
tehén. J

A látogató után elindultunk a faluba szánkózni a gyerekekkel. Megnéztük a templomot, meg azt a telket, ahol Szöcskeapu apukája született. Elmondani nem tudom milyen békesség áradt abból a
faluból. A hóval fedett parasztházak, a füstöt okádó kémények, a hófehér utak,
a csend és a hó ropogása a lábunk alatt teljesen ámulatba ejtett. Olyan dolgok
jártak a fejemben, hogy talán ez az amit békességnek neveznek, amit most érzek.
Rögtön beleszerettem a helybe.

Később elindultunk a hegyeknek, fel a hágó felé vezető úton. Már eléggé fent jártunk, felülről néztem a falut és ismét a békességet éreztem. Közelebb láttam azt a hegyet is, amit még az
autó mellől néztem korábban. Gyönyörű sziklás volt. A kövek és a fenyők is
szürkére fagytak. Egy csoda volt, és ismét vakultam a fehérségtől. Kinéztem egy
dombtetőt, hogy én arra tuti felmászok. Hát fel is mentem, néhol térdig
süppedtem a hóban és csak úgy ropogott alattam.

Lassan felértem a tetőre és akkor, ami ott elém tárult azt soha nem felejtem. Mintha egy hófehér óceán lett volna, aminek nincs vége sehol. Távolban a sok falu, a hegyek, a dombok.
Leguggoltam és 10 percig csak néztem magam elé. Talán most éreztem először
életemben szépnek a telet, igazán szépnek. Rengeteg dolog járt a fejemben, de
ilyen helyzetekben én mindig csak a fájdalmat érzem, a fájdalmat és a dühöt,
hogy miért????Ott lent azokban a falvakban, ott lakik a népem, amelyikhez én is
tartozom, de valamikor végtelenül gonosz emberek ezt a tájat, amit most hó
terít be, odaítélték egy olyan hatalomnak, amelyik teljesen idegen e helyen. Az
égvilágon semmi keresnivalója ott, és mégis………..

Lassan azért magamhoz tértem és elindultam lefelé Szöcskeapuék után. Még elköszöntünk Ángyikától, majd beültünk az autóba és viszaindultunk ebédre Kalotaszentkirályra.

Annus néni főztje kifogástalan volt ismét, nagyon belaktam és pálinka is lecsúszott azért. Ebéd után forraltborozás következett, majd késő délután elindultunk egy sétára a faluba.
Megnéztük a Kalota-patakot, láttam a fát, ami alatt Ady írta a Kalota partján
című verset. Szöcskeapu kitalálta, hogy menjünk fel a templomtoronyba, épp
harangozás lesz. Épp amikor felértünk a toronyba Erzsi néni elkezdte húzni a
harangot. Na ez az a pont , amit nem lehet leírni. Hihetetlen volt fél méterről
hallgatni a harangot, és közben nézni a falut és a havas tájat a toronyból. A
hó is éppen elkezdett esni. Ismét a békességet éreztem, amit sajnos idehaza én
már nagyon régen nem érzek, nagyon nem…….

Fogtam a gépemet és kameráztam, mert éreztem, hogy ezt meg kell örökítenem, ilyet talán többet nem is látok. Komolyan mondom nehéz volt megállni, hogy ne bőgjem el magam. Én annyira büszke
voltam abban a néhány percben. Néztem a falut és büszke voltam, hogy magyar
vagyok, büszke, az, amit itthon már nagyon nehezen tudok érezni. Annyi
veszedelem, baj és gonosz rendszer után ez a nép még mindig össze tud gyűlni a
harang szavára és együtt imádkozni Istenhez, és ezt teszi már több, mint 1000
éve. Hiába akarnak minket eltüntetni, egyszerűen nem fog menni! Soha nem fogom
ezt elfelejteni.

A toronyból leérve betértünk a templomba, mert nagyon kíváncsi voltam. Mit mondjak, ilyen csodálatos református templom ritka a világban, ezt egyszerűen látni kell, aki teheti
mindenképpen nézze meg.

Szöcskeapu ezek után elvitt az iskolájába, hogy lássam hova járt gyermekként. Ismét csak könnyes szemmel mesélte, hogy ez volt az osztálya, itt ugrottak ki az ablakon matekóráról, itt
fociztak rengeteget, itt volt a próbaterem és még sok más dolog. Hát igen,
elgondolkoztam, hogy hová fajult a világ. A mai iskolások meg csak utálattal
beszélnek legtöbben az iskoláról, semmibeveszik a tanárokat, és ezt még
reklámozzák is, mint helyes magatartást. Szóval minderre meg itt van Szöcskeapu
barátom, aki könnyes szemmel tud mesélni az iskoláról. Nincs mit mondanom!

Utunk tovább vitt a Kalota partján. Átkeltünk egy függőhídon is, nagyon szuper volt, majd megnéztük István király
szobrát, közben régi ismerősök leszólították Szöcskeaput egy-egy kézszorításra.
Igen, ilyen az, amikor az ember hazatér!

Mindezek után meglátogattuk a szomszéd házban Bandi bácsit és Anna nénit, Szöcskeapu is mondta, hogy őket feltétlenül meg kell ismerjem. Igaza volt! Biztosan állíthatom, hogy engem
ilyen élmény még nem ért Erdélyben, mint ezen a látogatáson. Bandi bácsi és
Anna néni az én szememben megtestesítik az igaz magyarokat. Takaros ház,
békesség, vendégszeretet. Úgy fogadtak, mint régi ismerőst. Ránéztem az öreg
barázdált arcukra és sugárzott belőlük a jóság. Legszívesebben egy óráig
öleltem volna őket. Nekem sosem voltak nagyszüleim, rögtön ez jutott eszembe.
Mindig is ilyennek képzeltem őket. Nehéz volt megállnom, hogy ne sírjak, így is
eléggé érzékenyre ittam magam estére.

Anna néni megkínált egy kis ropogtatnivalóval és töltött nekünk, férfiaknak almapálinkát, és fát tett a tűzre. Teljesen 19. századi hangulatom volt. Ránéztem a falra és egy régi kép
lógott ott, rajta gyönyörű népviseletben egy férfi és egy nő, nem tudom, hogy a
két öreg volt e a képen, de gyönyörű volt. Közben Bandi bácsival szó esett
politikáról, magyarságról. Sokat mesélt régi dolgokról. Háborúról, a magyarság
helyzetéről. Elmondta, hogy mi magyarok mennyit vesztettünk a háborúval, pedig
semmi közünk nem volt hozzá, mégis mennyien meghaltunk. Sok történetet elcsukló
hangon és könnyes szemmel mesélt, én meg csak meghúzódtam a fotelban Szöcskeapu
mellett és nem bírtam szólni. Néztem Bandi bácsit, figyeltem az arcát, a
hangját és közben járt az agyam. Nyeltem vissza a könnyeimet. Sosem találkoztam
még ilyen igaz, becsületes magyar emberrel.

Volt egy mondata, amit sosem felejtek. Azt mondta, hogy azt nem tudják lenyelni az erdélyi magyaroknak, hogy van egy anyaországuk, amire felnéznek. Nem biztos, hogy szóról szóra így
mondta, de ez volt a lényeg, hogy felnéznek. Na ott akkor azt éreztem, hogy bár
nyílna meg a föld és zuhannék bele szégyenemben. Rögtön eszembejutott 2004.
december 5. Bandi bácsi még ezek után is ezt tudja mondani, hogy felnéznek az
anyaországra. Éreztem a szégyent, eszembe jutott az a sok millió semmirekellő,
aki megtagadta, a Bandi bácsikat és Anna néniket. Nem egyszer, hanem többször
is. Az járt a fejemben, hogy most lenne vagy 30-40 olyan ismerősöm, akiknek itt
kellene ülniük most velünk és meghallgatni ezt az embert, hogy gondolkozzanak
már el végre miről is van szó, mikor Erdélyről beszélek nekik. Itt van ez az
idős pár, akik annyi minden rosszat és jót megéltek együtt, de mindvégig jók és
becsületesek maradtak és magyarok. Lelkileg annyira feltöltött ez a
beszélgetés, ezt leírni nem is tudom, mit érzek, de azóta nap mint nap gondolok
Bandi bácsira és a szavaira.

Mondta, hogy mennyire szeretné látni a magyar Világörökség részeit, állandóan nézi a tv-ben, de hozzátette, hogy ,,már elfogyott az erőnk”. Erre a mondatra rögtön görbült a szám.

Búcsúzáskor megszorította a kezem, szemembe nézett és azt mondta, sok sikert az élethez és egészséget és közben mindvégig rázta a kezem. Anna nénit meg úgy megöleltem, mintha a
nagymamám lenne és mondta, hogy jöjjenek még Erdélybe. Én mondtam, hogy jövünk!
Az ajtóból még Bandi bácsi utánunk szólt, hogy Isten veletek! Én teljesen
lebénultam, megszólalni se tudtam, ezer féle gondolat ugrált a fejemben.
Visszamentünk Szöcskeapuékhoz. Nem
szégyellem le is írom, hogy bevonultam a szobámba vagy egy 5 percre, mert
muszáj volt sírnom. Nem bírtam feldolgozni, hogy léteznek még ilyen jó emberek,
mint a két öreg. Ültem az ágy szélén, arcom a két tenyeremben és folytak a
könnyeim……………………..

Vacsora előtt még meghallgattuk Szöcskeapuval az Ismeretlen Ismerős cd-ről Attila 2004.december 5.-ről írt novelláját. Kezemben a temesvári sörrel, szerintem már túl érzékenyre ittas
állapotban, de végig folytak a könnyeim, ahogy hallgattuk, és csak Bandi bácsit
láttam magam előtt. Nem bírtam.

Vacsora után megünnepeltük Annus néni születésnapját, igazán szép ajándékot kapott Szöcskeapuéktól. Megható volt nagyon. Majd lassan eltelt ez a nap is, nyugovóra tértünk……

Másnap reggel már azzal a szúró érzéssel ébredtem az oldalamban. Indulni kell vissza a hétköznapokba. L Nagyon nehezemre esett összecsomagolni. Reggeli után még átmentünk Bandi
bácsiéktól elköszönni, bár csak ő volt otthon, mert Anna néni még misén volt.

Lassan eljött az ideje a búcsúzásnak. Elköszöntünk Miki bácsitól és Annus nénitől. Már az autóban ültem, mikor az emberek sorban jöttek az utcán hazafelé a templomból, idősek és
fiatalok egyaránt. Anna néni is köztük volt. Nagyon jó volt ezt látni, manapság
ez már annyira kihalóban van. Olyan jó érzéssel töltött el, ahogy elhaladtunk
az emberek mellett az autóval szinte mindenki köszönt Szöcskeapunak. J

Majd újra Bánffyhunyadon voltunk, ott még megálltunk egy kis időre, betértünk a boltba, hogy vegyek csíki sört, meg Azuga sört, amit már ezer éve kerestem, de sehol nem árulták. Hát Szöcskeapu
kiszúrta, hogy itt van, rögtön vettem is belőle. J

Eljött az idő és elindultunk egyenesen a Király-hágónak. Én csak szomorúan tapadtam az ablakra és bámultam kifelé, néztem a hófehér tájat. Ahogy közeledtünk a hágó felé egyre csak nőttek
ki a magasabbnál magasabb hegyek hófehér jelmezbe burkolózva. Készítettem a
fényképeket az autóból, nem volt egyszerű de már hozzászoktam. A Király-hágón
megálltunk, mert ott találkoztunk Szöcskeapu legjobb barátjával Áronnal. Míg
megérkezett, addig én körbesétáltam néhány képet készíteni. Kiálltam a hegy
szélére és csak bámultam. Mindent befedett a hó, a Nap erősen tűzött, ettől még
szebb volt, csak úgy csillogott a táj, mintha kristályból lenne minden.
Lenyűgöző volt. Ott álltam és mondtam magamnak, hogy hát ezt is megéltem. Erre
vágytam régóta, hogy lássam a Király-hágót és Erdélyt télen hóval borítva. Hát
láttam. A továbbiakat már nem írom le, mert akkor megint csak szomorú leszek,
Erdélyt elhagyni mindig olyan nehéz, a lényeg, hogy épségben megérkeztünk.

Ezen a hétvégén megismertem egy újabb szegletét ennek a csodálatos Tündérországnak.

Kalotaszeget, ezen belül is Kalotaszentkirályt. Igaz, hogy az egész vidéket nem láthattam, de biztos vagyok benne, hogy erre még sor kerül. Őszintén el kell mondjam, hogy ilyen barátságos
emberekkel még nem találkoztam, mint amilyenekkel ott. Ezek után ha meghallom
azt, hogy Kalotaszeg rögtön a békesség fog eszembejutni, a nyugalom, a harang
hívó szava, a kedves emberek, a falvak, a szép házak, a lankák, a hófödte
hegyek, a Bandi bácsik, Annus nénik, Miki bácsik……és az, hogy van egy olyan
tájegysége a magyarságnak, amire igazán büszke lehet, hogy az ott élők a sok
nehézség ellenére is megőrizték nyelvüket, hagyományaikat, és a mai napig
büszkék hovatartozásukra.

Ha valakinek ebben az elfajzott világban lelki feltöltődésre van szüksége, az látogasson el Kalotaszegre, és biztosan állíthatom, hogy ott megérzi majd miért kell büszkének lenni arra,
hogy magyarok vagyunk, miért jó ehhez a néphez tartozni, mert Én megéreztem ezt
azon a hétvégén. Szóval kedves barátaim, nincs mellébeszélés, irány
Kalotaszentkirály, Szöcskeapuéknál nagyon jó a szállás, mindenkinek ajánlom, és
Annus néni főztje is első osztályú. J

Köszönöm Neked Szöcskeapu barátom, köszönöm Neked és kedves családodnak, hogy meghívtatok és szinte családtagként bántatok velem. Köszönöm, hogy megismerhettem a szüleidet, és a
rokonaidat. Mind-mind csodálatos emberek és büszke lehetsz rájuk nagyon………..

KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

A fényképek a következő linken érhetők el:

http://www.picasaweb.google.com/Becike85

Készítettem három kisfilmet is:

http://www.youtube.com/watch?v=NaIxNdDaDbc

http://www.youtube.com/watch?v=Vj2_F4EjIso

http://www.youtube.com/watch?v=2GHf6M8gRGQ