Erdély



Dobrai Zoltán 2006. 03. 01.

E szó és táj, mást jelent, mint neked,
mert nekem sokkal szebb és kedvesebb,
kies vagy hideg s rideg táj neked,
nekem Szenet Otthon és Hűhaza,
oly boldog örömmel vágyom vissza!
Neked a nyár is sokkal hidegebb.

Vad patak, vadult árjával: nekem,
csak édes nyugtató látvány jelent,
ha rombol én, akkor is szeretem,
nincstelen de büszke a nyomora,
nekem akkor is édes ez a haza!
Kérnék: érte feláldoznék mindent!

A mi nációnk: gőgös és büszke,
fejet nem hajtunk, alamizsnáért,
idegen vagy saját fajtánk lenne,
ki szóval, gyalázz s rútul, megalázz,
ki hitűnkre nem figyel - nem vigyázz,
revasnt soha nem vennénk gaz tettért!

De sokat megaláztak, s gyaláztak,
nekik mi csak nyűgöt jelentettünk,
jók voltunk néha, rideg adatnak,
sokszor sehol minket nem akartak!
Meg és kitagadtak, ha kedvűk volt,
nekik , fajtánknak nem lett szégyenfolt,
fájt, de erősebb lett igaz hitűnk!

Mi lenni fogunk, ha minden pusztul,
vad világ , Isten haragja rombol,
hegyekből rút látványt csinál rútul,
Föld önmagából kikelve pusztít,
bennünk akkor is erős lesz a hit,
mert a mi Jó Istenűnk ránk gondol!

Hegyekkel, édes forrásaiddal,
ősi fenyvesekkel, tavaiddal,
hideg, zord telekel s dalaiddal,
vagy az örök és Szent Mekkánk nekünk,
irántad hű, büszke a mi hitűnk,
bátran kiállunk minden viharral!


Jöttek és kiirtani akartak,
halni, igaz haltunk: kipusztulni,
elnémítani soha nem tudtak,
a Trójaiak hoztak falovat,
de mi megbabonázón nem olyat!
Daccal, ésszel tudtunk megmaradni.

Erdély édes s olyan szép szó nekünk,
másokra nem kenünk gyalázatot,
megmaradásban mi hittel hiszünk!
Istenem! De fájt gaz megalázás,
saját fajtánktól jogtalan szidás!
Kaptunk igaztalan bírálatot.

Hittűnk erősebb, mint grániszikla,
maradunk, ha fogyva, de örökre,
és nem térden, hanem büszkén állva,
megmaradunk, itt ahol otthonunk,
mert vasakarattal: mi akarunk,
élni, lenni e tájon örökre!